A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-29 / 48. szám
Janusz Jamocki ' ' ' ■■1 '■■■' "i i i i i i i i M....................... .......... ............................. Lengyelnek lenni Litvániában n. Minden nehézség ellenére lassan új lengyel értelmiség született, egyelőre nem nagy számban, régi értelmiségi hagyományok nélkül, de paraszti makacssággal megáldva. Nagyrészt a Pedagógiai Intézet neveltjeiből tevődik össze, és az egyetlen lengyel nyelvű folyóirat, a Czerwony Sztandar (Vörös Zászló) körül csoportosul. Nemreg változtatták meg ezt a tipikusan kommunista nevet Vilnói Híradóra (Kurier Wilenski). Az utóbbi tíz évben a vilnói területen fejlődésnek indult a lengyel nemzeti mozgalom. Az, hogy a pápai trónra lengyel került, mélyen megrázta ezt az annyira katolikus társadalmat, és felszabadította sok komplexus, előítélet alól, amibe a kommunista és a litván nemzeti propaganda kergette... A Szolidaritás megalakulása, a lengyelek harca függetlenségük és az emberi szabadásgjogok elnyeréséért, de különösen a pápa lengyelországi látogatása, amelyet a Litván Köztársaság nagy területén láthattak a lengyel televízióban, mind a lengyel nemzeti tudat megerősítését szolgálták a vizsgált területen. A lengyel nemzeti mozgalom nyugtalanságot keltett a litvánok között, mert a Vilnóhoz és környékéhez való erkölcsi jogukat kérdőjelezi meg. A lengyeleknek egy nemzedéken belüli eltávolítása nem következett be, és Vilnó, amely nemcsak a Litván Köztársaság fővárosa, hanem Litvánia legfontosabb kulturális és ipari központjává is vált, csak egy többnemzetiségű sziget, amelyet mindenfelől lengyel falvak vesznek körül. A litvánok attól tartanak, hogy az Európában jelenleg végbemenő politikai változások ahhoz vezethetnek, hogy a lengyelek visszakövetelik a vilnói földet. Ez annál inkább lehetségesnek látszik, mert a jelenlegi lengyel határoktól — a fehérorosz köztársasághoz tartozó Grodnói körzeten át — Vilnóig lengyel falvak zárt tömege vezet. Bár sem a Lengyel Népköztársaság kormánya, sem a jelenlegi, elődjétől magát egyértelműen el nem határoló lengyel kormány nem vonta kétségbe a jaltai egyezmény következtében megállapított határokat, a Lengyel Köztársaságnak a legális, emigrációban lévő kormánya soha nem ismerte el jogodnak a keleti lengyel területek elrablását, és így Vilnó Litvániához csatolását sem. Az egyetlen erkölcsileg és a jövőben jogilag is elfogadható megoldás a litvánok számára az lenne, ha az ott lakó lengyelek Litvánia és a "litvánság" mellett döntenének — erre azonban nincs kilátás. Elszakadási vágyukban megerősíti őket a litvánok jelenlegi magatartása is. A nemzeti szabadságjogok kiszélesedését kezdetben a lengyelek Litvániában nagy örömmel fogadták, részt vettek a különböző függetlenségi tüntetéseken, a Vilnót Tallinnal és Rigával összekötő "kezek lánca" akcióban, a három — Vilnó szimbólumát képező — kereszt felépítésében, amelyeket a szovjetek annak idején felrobbantottak. Ebben az időben a litvánoknak minden lehetőségük megvolt egy olyan lengyel társadalom kialakításához (Litvániában), amely lojális lett volna Litvánia iránt, nem vonta volna kétségbe Litvánia jogát Vilnóhoz és a környező területekhez. Rövidesen azonban csalódniuk kellett a lengyeleknek. Bár a Sajudis (Litván újjászületési front) vezetői különféle ígéreteket tettek, ma megtagadják a jogokat a lengyelektől, akik attól tartanak, hogy amikor a litvánoknak már nem lesz szükségük rájuk a szovjetekkel folytatott alkudozásokban, ezeket az ígéreteket nem tartják be. Jelenleg a litvánok nem egyeznek bele lengyel tanszék nyitásába a vilnói egyetemen, lengyel konzulátus létesítésébe Vilnóban, lengyelek beiratkozásába a papi szemináriumokon. Különösen ez az utóbbi jelenti a litvánok jó vagy rosszakaratának próbakövét a lengyelek szemében, ugyanis Litvániában a lengyel papság tagjai szinte kivétel nélkül igen idősek, és rövid időn belül teljes lelkészhiány fenyeget. A litvánok egyrészt jóakaratukat hangoztatják, másrészt igyekeznek éket verni a lengyelek közé. Egy új nyelvet "alkottak", a vilnói nyelvjárást véve alapul, és ennek megfelelően egy új "népet", a "vicsek" népét hozzá: ezek olyan "igazi" litvánok volnának, akik "szláv" (vies) nyelven beszélnek. A vilnói területen élő lengyelek úgy érzik, hogy helyzetük Litvániában több szempontból rosszabb, mint a palesztinoké Izraelben (pl. az oktatás terén), másodosztályú állampolgárokká válástól tartanak. Mindkét fél gyanakodva szemléli a másik tevékenységét — már az is megtörtént, hogy Litvánia elnöke, Landsbergis, nyilvánosan kritizálta a lengyeleket a csodatevőnek tartott "Ostrobramai" Madonna tisztelete miatt. Az itt lakó lengyelek helyzetét nehezíti, hogy a hivatalos lengyel szervek — nem akarván megrontani a jövendő lengyel-litván kapcsolatokat — nem lépnek fel a vilnói lengyelek védelmében, de a Szolidaritás sem. Mikor ez utóbbi a Sajudisszal próbált kapcsolatot teremteni a vilnói lengyelek nélkül, ezek úgy érzik, hogy elárulták őket. Amikor Niemenczynben, a vilnói járás székhelyének szerepét betöltő kisvárosban a lengyelek kihirdették e terület kulturális autonómiáját, a litvánok ezt így kommentálták: mit akartok, hisz benneteket nem támogat se Jaruzelski, se Walesa. Ennek ellenére a lengyel nemzeti tudat erősödik, az iskolákban a lengyel gyerekeknek egyre nagyobb százaléka jelentkezik lengyel nyelvű osztályba (ez még nem jelenti azt, hogy a többségük!). Különböző ifjúsági együttesek (kultúrcsoportok) lépnek fel vendégként a Fehérorosz Köztársaság lengyelek által lakott területein, ébresztgetve az ott gyengébben mutatkozó nemzeti érzést. A Szovjetunióban végbemenő politikai változások lehetővé tették a Litván Köztársaság bizonyos fokú önállóságát, amelynek egyik következménye a litván nyelv hivatalos nyelvvé nyilvánítása. Aki két év alatt nem tanul meg litvánul, nem tölthet be állami hivatalt, még kolhozraktáros sem lehet. A nehézséget az okozza, hogy a litván nyelv a szláv nyelven beszélők számára rendkívül nehéz, és akiknek nem volt módja megismerni már gyermekkorában, annak szinte lehetetlen elsajátítania. A vilnói területen lakóknak idáig nem volt szükségük erre a nyelvre, mert itt senki sem beszélte, a hivatalos nyelv pedig az orosz volt. Ez az új rendelet sokak számára degradáiást, "leértékelést" jelent. Ebben a helyzetben született a kulturális autonómia követelése a lengyellakta területek számára, valamint a lengyel nyelv egyenrangúságának elismertetése. A litvánok elutasították ezeket a követeléseket, attól tartva, hogy a kulturális autonómiát politikai autonómia követné. Végül is a lengyelek két, majdnem csak általuk lakott járásban, a solecsniceiben és a vilnóiban kihirdették a kulturális autonómiát. Ezt a litvánok érvénytelennek tekintik — ennek eredményeként a lengyelek között megszületett az autonóm köztársaság követelése a Szovjetunió keretein belül. A Litvániai Lengyelek Szövetségében (Zwiazek Polaków na Litwie) két irányzat figyelhető meg: az egyik megpróbál a Sajudisszal megegyezésre jutni, a másik keresi az összeütközést. Amikor a litván országgyűlés a függetlenség kérdésében szavazott, a jelenlévő 9 lengyel közül három szavazott igennel, hat pedig tartózkodott, úgy vélve, hogy ez a litvánok belső ügye, amelyhez nekik, a lengyelek képviselőinek nincs közük, mivel az anyaországtól erőszakkal, igazságtalanul szakították el őket. A Litvániai Lengyelek Szövetségét két oldalról is támadják: vagy a Jedinsztvóval, a litvániai oroszok szövetségével való együttműködéssel vádolják (tehát az orosz megszállókkal való kollaborálást vetnek a szemükre), vagy a litvánokkal való együttműködés miatt marasztalják el őket — ez pedig a szláv érdekek elárulása. Ebben a feszült helyzetben sokan, akik eddig kívül álltak ezeken a kérdéseken, döntésre kényszerülnek. Nem mindig könnyű ez, sok a lengyel-litván család (ún. vegyes házasság), főleg az értelmiség köreiben. Az utóbbi időben, különösen falun, ezeket nem nézik jó szemmel. A vilnói trolibuszokon két nyelven: litvánul és oroszul mondják be a megállók nevét. A lengyelek közt erről a következő mondás született: miért éppen ezeken a nyelveken? No, mert lengyelül nem kell, mi itthon vagyunk, tudjuk, mi hol van. Az információkra nekik van szükségük: a jövevényeknek. (Erdélyi Figyelő)
