A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-22 / 47. szám

m. W LARRY SISNER N em m e g y se h o v a, u ra m Lars McLanghlin egérfogóban érezte magát: elcsípik, leöntik benzinnel, nincs tovább. Gyorsan becsukta maga mögött a hotelszoba ajtaját, meg-megnyomogatta ujjaival a homlokát, megpróbált rendet teremteni az agyában. Elszívott egy ciga­rettát, megivott néhány korty gint, lemosta arcáról a verejtéket. Megborzongott, ami­kor Virginia hullájára gondolt, és arra a fekete lyukra a szeme alatt. A revolv­erlövést senki sem hallhatta, mert a gyil­kosság pillanatában egy tűzoltókocsi szi­rénázott az utcán. Ah, Virginia, te liba! Minden nő méreg. Ha nincs nála az az átkozott revolver... Szemügyre vette a gyilkos szerszámot. Egy lövés — és addios, Virginia. Siessünk, siessünk, mindössze 120 perc áll a rendel­kezésére. Sarah óvatosan távozott a szo­bából, és ekkor történt a tragédia. A lakás­ban mindenütt Lars ujjlenyomatai. Nem, nem volt szándékában lelőni Virginiát, de amikor elkezdett sikoltozni, és magához rántotta a dollárkötegeket, nem tudott ural­kodni magán. Előkotorta a pénzt. A bűntett ára 20 000 dollár vércseppekkel a legfel­ső bankjegyen. Visszagyömöszölte a zse­bébe, majd a tükörbe pillantott. Szomorú­an megállapította, hogy nehéz lesz bizony megválni Csinostól, de ami elkerülhetet­len, nem szabad elodázni. Csinos eltűnik végérvényesen, nem lesz többé. A becenevére — akárki megmondhatja — rászolgált. Mindig választékosán öltöz­ködött. Olasz cipő, angol szövetből öltöny, spanyol nyakkendő, simára vasalt nadrág. A táncosnők megvesztek a mosolyától. Lars most villámgyorsan leborotválta a bajuszát, arcát bekente valami sötét masszával, és a haját is összekuszálta. Harminc perc múlva egy rosszul öltözött csavargó hagyta el a szállodát. A ruhája alatt egy vastag bőrövben rejtette el a dollárkötegeket es a revolvert. A tűzoltólét­rán mászott le az utcára, majd a vasútállo­másra rohant, ahonnan minden órában elindítottak egy szerelvényt nyugatra. Idénymunkások ücsörögtek a tűz körül. Lars letelepedett melléjük, majd rövid idő múlva a többiekkel együtt beszállt egy tehervagonba, amely elhagyta a várost. Ezek a szerencsétlen munkások nem is sejtik, hogy egy gazdag ember utazik velük. Másnap újságot vásárolt. Nagy be­tűkkel szedték a nevét az első oldalra, a fényképét is közzétették. Sarah azonnal felfedezte Virginia holttestét. A nyomozók átkutatták Lars hotelszobáját. A gyilkos valószínűleg valahol a városban rejtőzkö­dik, mondta a rendőrfelügyelő, letartózta­tása minden pillanatban várható, mert hiú­sága és beteges eleganciája nyomra ve­zeti a detektíveket. Az újságíró tehát opti­mista, állapította meg Lars, és vigyorgott, amikor a ruhájára pillantott. Az első nagyobb vasútállomáson át­szállt egy másik vagonba, amelynek New Mexikó volt a végcélja. Valahol meghúzza 30 A HÉT magát, amíg elmúlik a vihar. Szándékában voltTukumkariban újra vagont cserélni, de nem tudhatta, hogy a vasúttársaság az utasok biztonsága védelmében detektíve­ket alkalmazott, mert azon a vonalon a banditák gyakran megtámadták a szerel­vényeket. Az egyik ügynök ugyanabban a vagonban tartózkodott, amelyikben Lars. Az állomáson észrevette, hogy egy Utas leugrik a szerelvényről és a vízcsaphoz rohan. Mivel az idénymunkások sohasem utaztak ezen a mellékvonalon, a detektív azt hihette, hogy egy vonatrablóval van dolga. Megengedte az emberének, hogy visszatérjen a vagonba. Lars azt gondolta, hogy egy csavargóval hozta össze a sors. "Ülj le" — mondta barátságosan. A nyomo­zó motyogott valamit, és a zseblámpájával Csinos arcába világított, majd előrántotta a revolverét. — Te vagy a Csinos! Add meg magad! Lars egy ügyes mozdulattal az ajtónál termett. A detektív megrántotta ugyan a ravaszt, de a golyója célt tévesztett. Csi­nos lövése talált. Gyorsan megszabadult a holttesttől. A nyomában vannak tehát, gondolta. A vonatban minden bizonnyal még néhány nyomozó tartózkodik. A kö­vetkező állomáson leleplezik. Körülnézett: a folyosón senki. A hold szélesen megvilá­gította a végtelen mezőket és sivatagot. Lehunyta a szemét, és kiugrott a robogó vonatból. Arca nagyot csattant a homok­ban. Sokáig mozdulatlanul hevert. Összetörtén állt talpra, de alig tudott lépkedni. Gyerünk, gyerünk, minél távo­labbra a sínektől. Hosszú utat tett meg. Mindenütt csönd. Megszökött ugyan a nyomozóktól, de most merre? A nap poko­lian sütötte a homlokát? Mi lesz délig? Összeszedte minden erejét, és folytatta a gyaloglást. Délután a Maredith farmra ér­kezett. Nem akart hinni a szemének, amikor Maura Maredith lefektette az ágyba. Nem­sokára a leány nagyapja is megérkezett. Másnap, amikor végre magához tért, lábra akart állni, de visszazuhant a fekhelyére. — Mi újság, uram? — Az öreg bizalmas­kodva hunyorgott. — Vigyázzon, még gyenge ahhoz, hogy a senoriták után szaladjon, hehehe. Lars végül lehuppant egy székre. Maura vágyakozva nézte a fiút. Óvatosan! A pénz és a revolver még mindig az övében lapult. Veszély esetén megvédem magamat, gondolta, de nem történt semmi. Egyszerű emberekkel hozta össze a véletlen. Úgy látta, hogy mindketten örülnek neki, talán megtöri az egyhangú élet monotóniáját. Lars elmesélte, hogy eltévedt a sivatag­ban. Szó nélkül végighallgatták. A reggeli­nél már az iránt érdeklődött, hogy milyen messzire vannak egy nagyobb település­től. — Több mint negyven mérföldnyire — mondta az öreg. — Mi minden hónapban egyszer bekocsikázunk a városba. Tudja, Maura meg ón arra gondoltunk, hogy... hm, hm... A réten dolgoztam a minap... a hátam elviselhetetlenül sajog... Össze akartam gyűjteni a szénát, mert ha leesik az eső, oda minden... Tudja... Maura azt gondolja, hogy... Maura szemében tüzek égtek. — Maradjon nálunk néhány napig — mondta búgó hangon. — Magát a sors vezényelte hozzánk. Csinos majdnem elnevette magát. A sors? Több mint negyven mérföld a váro­sig? Eszményi rejtekhely ez a farm. Lars Maurára pillantott. — Maradok... Maga miatt, Maura. Hirtelen megmerevedett. A szoba sarká­ban egy rádiókészüléket vett észre. Ezek azt hiszek, hogy bolond? Valószínűleg mindent tudnak, és csak a seriffet várják. — Miért nem mondták, hogy rádiójuk van? — Már egy esztendeje nem működik — mondta Maura. — Nem érdemes megja­víttatni, öreg vacak. Csinos megnyugodott. Aznap elment az öreggel a mezőre. Összegyűjtötte a szé­nát, amely a napon száradt. Visszatérő­ben lovasokat pillantott meg a farm kapu­jánál. Maura beszélgetett velük. Lars a raktár mögött reszkető ujjakkal előrántotta a revolverét. Meghalok, de nem adom olcsón a bőrömet, határozta el magában. A lovasok aztán elhagyták a ranchot. Nem, nem, Maura nem árulta el, az első pillanatban megszédült tőle, mint minden nő a városban. Maura elmondta az öregnek, hogy mi történt. — Egy gyilkos után nyomoznak. A következő napokban Lars még többet dolgozott. Egy hónap múlott el. Végre megmondták neki, hogy elérkezett az a nap, amikor bekocsiznak a városba. Az öreg és Maura előre ültek. Lars mögöttük foglalt helyet. Az arcát alaposan megéget­te a nap. Olyan volt, mint egy hótpróbás idénymunkás. Huerta parányi település egyetlen sínpárral, amely északról délnek futott.,Csinos megveregette az öreg vállát. — Én az állomásnál leszállók — mond­ta. — Mi a bankba megyünk — válaszolta az öreg. — Megérdemli a napszámot. Tíz dollár egy napra, hehehe. — Nem tartok rá igényt. Nagyon örül­tem, hogy a segétségükre lehettem.. Lars el akarta hagyni az öreg járgányt. Ekkor Maura lehajolt valamiért, és azt mondta hűvösen: — Nem megy sehoval Egy duplacsövű vadászpuska veszé­lyes fegyver. Lars lassan az övéhez nyúlt. Maura azonban résen volt. — Ne vicceljen velünk, uram. Lelövöm, mint egy kutyát. Megígértem a seriffnek, hogy élve adom át, de ha... — Megígérte? — Hát amikor a seriff elmondta, hogy egy gyilkos után nyomoznak, aki megölt egy hölgyet és rálőtt egy nyomozóra, akkor ón már mindent tudtam. A rádióból... a masinát aztán üzemképtelenné tettem. Megígértem a seriffnek, hogy átadom. Igen... csak előbb elvégeztettük magával a réti munkát, a begyűjtést. Meg a többit. Csinos magatehetetlenül motyogott va­lamit, talán olyasmit, hogy minden nő átkozott.

Next

/
Thumbnails
Contents