A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-22 / 47. szám
E u se b iu s p á te r Eusebius pátert, az esperesi rangban levő szerény papot augusztusban megint maga elé idézte a püspök. Tavasszal történt kihallgatása eredménytelen maradt, és intő szóval végződött. Az öreg, csendes, galambősz ember, kinek feltűnően finom arcóle volt, ragyogó fekete szemével bámulva nézett a püspökre, és együgyű lelke mélyéig megdöbbent, amikor megtudta, miről van szó. A püspök előbb az első kihallgatást idézte vissza Eusebius emlékezetébe, és tudni óhajtotta, hogy a páter mért hasonlítja Marco Polo végrendeletét állhatatosan Faust doktor "Höllenzwang"-jához és a zsidó kabalához. A páter ezúttal is naiv feleleteket adott, melyek zavaros misztikummal voltak tele. De a főpap most már nem elégedett meg ezzel. Nagyon komolyan vette a dolgot, és a riadt emberke fejére olvasta, hogy Rómának Eusebius különös üzelmeiről pontos értesülései vannak. Elhatároztatott, hogy ezt tovább nem tűrik. A páter azonnal szolgáltassa ki a kéziratot, melyet a San Lorenzo-templomban felfedezett. Eusebius reszketve állt fölöttese előtt. Beismerte, hogy Marco Polo végrendeletét és titkára feljegyzéseit valóban ebben a templomban fedezte fel. Azt állította, hogy a két írást a világhírű férfiú sírboltjában találta meg. A püspök erre türelmetlen lett, és emlékeztette a pátert, hogy a sírboltot romok fedik. Minden ásatás hiábavalónak bizonyult, Marco Polo sírjára ez ideig nem bukkantak rá. A páter megszégyenülten, zavartan mosolygott. Egy darabig némán állt a püspök előtt, szelíden csóválta hófehér fejét, mintha nagy együgyűségéórt elnézést kérne. — Ha tehát a kézirat nem létezik... — kezdte újból a főpap. A furcsa öreg a püspök szavába vágott. Az imént még elcsüggedt, remegett, de most erélyes magyarázatba fogott. Kijelentette, hogy a püspök Öméltósága félreértette, mert a végrendelet és a feljegyzések a tulajdonában vannak. A püspök arca egy pillanatra elkomorult. De aztán átható tekintetet vetett a páterre, és olyan hangon beszélt vele, mint gyermekkel szokás, akivel türelemmel kell bánni. Biztosította arról, hogy a kézirat továbbra is tulajdonában marad, és viszszakapja, de el kell küldenie a Vatikánba, ahol vizsgálatnak vetik alá. A páter ismét elcsüggedt, és megkérdezte, milyen összefüggés van a kézirat és Róma rendelete között. A püspök nem válaszolt azonnal. Aztán annyit elárult, hogy a Vatikánt magas londoni helyről figyelmeztették a dologra. A beszélgetést észrevétlenül Marco Polo sírboltjára terelte, és arra kérte a pátert, hogy kísérje el a San Lorenzo-templomba, és mutassa meg a helyet, ahol a két pergament megtalálta. Reméli, hogy Eusebius páter megérti, miről van szó? Az 16 A HÉT egész európai nyilvánosságot érdekli ez a dolog. Az esperes megint csak szelíden ingatta galambősz fejét, és arckifejezése együgyűségben az eddigin is túltett. Pillanatig sem ellenkezett, nem nyilvánított véleményt, és természetesnek találta, hogy a püspök felszólításának eleget tesz. Másnapban állapodtak meg. A páter hozzátette, hogy szemleút végeztével a végrendeletet és a titkár feljegyzéseit a püspök rendelkezésére bocsátja. A kihallgatás ezzel egyelőre befejeződött. A páter azonban nem mozdult, és a püspök előtt, aki indulni készült, önfejűén megállt. A főpap észrevette az öregember izgalmát. Ismerte a helyzetet, és ezért jóindulatú, a kihallgatástól független kérdésekkel igyekezett a pátert megnyugtatni. Eusebius nem hallgatott oda. Ajkai hangtalanul mozogtak, és fekete szeme tekintetét a püspökre szegezte. így állt egy darabig némán. Aztán megszólalt. Isten nevében kérte a püspököt, hogy semmit se hallgasson el. Múlhatatlanul mindenről tudnia kell, mert megtörténhet, hogy neki is hosszú útra kell indulnia, mint Marco Pólónak. A püspök némi habozás után kéziratot vett elő az asztalfiókból, és átnyújtotta a páternek. ;— Egy kézirat másolata, melynek címe "Élmények 1914-től 1923-ig" — mondta mellékesen, hogy a pátert ne nyugtalanítsa. — Ez az olvasmány rendkívül érdekelheti a Marco Polo-kutatókat. A Vatikánnak arról a bizonyos előkelő londoni helyről küldöttek be, vagy négy hete. Gyorsan végigolvashatod, és holnap, a sírbolt megtekintése után beszélgethetünk majd róla. Másnap jelentették a püspöknek, hogy Eusebius páter megbetegedett. Az orvos véleménye szerint múló gyöngeségről van szó. A páter mindig gyenge természetű ember hírében állt. Egy hétig tartott a gyengeség. A hét végén javult a páter állapota, és az orvos megengedte a püspöknek, hogy Eusebiust meglátogassa. A páter azt a benyomást tette rá, hogy súlyos betegség után nagy nehezen lábadozik. Nagyon gyenge volt, halkan beszélt, de megértette magát. Arca egy hét alatt mintegy elmosódott. Mint egy táj körvonalai erős napsütésben: az öregember szinte elmerült két szemének természetellenes, ragyogó fényességében. Tekintetével esdekelve arra kérte a püspököt, hogy higgyen annak, amit hall. — Marco Polo nem hazudott... Messire Miiionénak csúfolták, de nem hazudott! Én sem hazudokl... — suttogta. — Ha még egyszer lábra tudok állni... A püspök csak nagy nehezen követte a szakadozott mondatok értelmét. Eusebius egy őserdőn át vezető utat írt le, és a leírás különös módon keveredett el egy másik út NEUBAUER PÁL (Részlet A jóslat című regényből) vázolásával, mely a San Lorenzo-templomon át Marco Polo sírboltjához vezetett. A püspöknek mégis feltűnt, hogy a páter milyen pontosan írja le ezt az utat, sőt volt rá gondja, hogy egyes részletekről se feledkezzék meg. Leírta a sekrestyét, az oltárt, a festményeket, és a falakon látható legapróbb repedéseket is megemlítette. Közben az őserdőről suttogott összefüggéstelenül. Feltehető volt, hogy a püspöktől kapott kézirat tartalma idegenszerű módon elkeveredett egy templomi élményével. A páter szándékainak tisztességéhez mégsem férhetett kétség. Minden erejét összeszedte, hogy felettesével szemben kötelezettségének eleget tegyen, és a sírbolthoz vezető utat megmagyarázta. Ne mondják róla, hogy hazudott. Ekkor a püspök is eleget tett lelkészi kötelezettségének: — Tudom, hogy igazat beszélsz. Ha Istennek úgy tetszik, megtalálom majd az utat. Eusebius páter tekintetével a fekete, dús faragásé dobozra mutatott, melyen Velence oroszlánja és az M. P. kezdőbetűk díszlettek. Ezüstzávár volt a dobozon, és a tetején kulcs feküdt. Mikor a püspök felállt és a dobozból pergamenlapokat vett elő, Eusebius páter lehunyta a szemét. Csendesen lélegzett, aludt. Kevéssel éjfél előtt meghalt, anélkül hogy magához tért volna. A püspök kimerítő jelentést küldött a Vatikánnak. Mellékelte a pergamenlapokat, Marco Polo végrendeletét és Rusticiano de Pisa feljegyzéseit. Szakértők megállapították, hogy a kézirat valódi. Ezen a tényen nem változtat, mondták, hogy Eusebius páter milyen módon jutott birtokába. Marco Polo sírhelyét azonban ezután sem találták meg. Ez a beszámoló nem lenne méltó Eusebius páter emlékéhez, ha egy körülményt nem említenénk meg. Jelentésében a püspök megemlékezett a páter utolsó órájáról. Beváltotta a haldoklónak adott ígéretét, és a Vatikán előtt igazolta Eusebius szavahihetőségét. Ebben a jelentésben mesteri rajzát adta a jelentéktelen, együgyű ember lelkivilágának. Lehet, hogy a kiváló és ismert elbeszélőt tehetsége magával ragadta, mert az az Eusebius páter, aki tollából született, együgyű ember volt ugyan, de nagy eszméktől megszállott költő. A püspök így írt róla: "A költészet legmagasabb értelemben vett valóság, csakúgy, mint a hit. Ezért mindenképpen lehetségesnek tartom, hogy Eusebius, a költő, aki az együgyű páter mögött rejtőzött, egész életében magános éjjeli óráit középkori szerzetes módjára annak szentelte, hogy Rusticiano de Pisa történetét megálmodja és feljegyezze. Eusebius szavai a valóságot jelenítették meg: a költészet valóságát."
