A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-22 / 47. szám
OTT JÁRTUNK gyobb önállóságot adott az embereinek, de arra is rákenyszerítette őket, hogy állandóan számoljanak. Az egyenlősdinek befellegzett; aki lazsál vagy csak mímeli a munkát, annak a többiek kötnek útilaput a talpára. Nem minden arany, ami fénylik Somorja földrajzi fekvése szinte ideális. Közel van Magyarország és Ausztria, ráadásul a szomszédban terül el a közel félmilliós Pozsony — mindez óriási lehetőségeket kínál. A Kék Duna számos külföldi — svéd, dán, osztrák, svájci, olasz stb. — céggel épített ki jó kapcsolatot, és szívesen kooperálna másokkal is, de a külföldi tőke, látván a nyugtalan belpolitikai helyzetet, egyelőre kivár. Aztán vigyázni kell a csalókra és a szélhámosokra is. Sokan alapoznak a naivitásunkra és a hiszékenységünkre, mondja Móricz Zoltán; sajnos a jelentkezők túlnyomó többsége ilyen. De idehaza is akadnak szószegők. Sok problémát okoz például a pozsonyi Milex üzem, amely egyelőre nem tudta megoldani a tejexportját, ezért olcsóbban vásárolja fel a tejet. A somorjaiak már törik a fejüket azon, hogyan tudnák ők valamilyen tejtermékké átalakítani a jóminőségű tejet. Ehhez azonban további beruházásokra lenne szükség, a pénzzel viszont óvatosan kell bánni, mert a bizonytalanság... Az elnök higgadtan mérlegel, szavaiban nem érzem az elkeseredettséget, mégis peszszimistán hat, amit mond. Az agrárágazat jövője aggasztja. Meggyőződése, hogy bizonyos erők minden áron szét akarják verni a szövetkezeteket, ha életképesek, ha nem. Aztán ismét szóba kerülnek az adók. Móricz Zoltán szerint az állam minden pénzt magának szeretne. Ha mondjuk a szövetkezet által befizetett adó 70 százaléka helyben maradna, akkor jutna elég pénz a települések fejlesztésére, iskolák építésére, a kultúra támogatására meg sok egyébre. Ehelyett mi van? Az önkor- A MARADÉK SEM VESZIK KÁRBA! mányzatok addig nem kapnak központi támogatást, amíg be nem hajtják a településen működő szövetkezettől vagy vállalattól az ún. helyi illetményt, ami egy újabb formája az adónak. A társadalom csendesen bámulja ezt a sarcolást, senki sem emeli fel a szavát az érdekünkben. Bezzeg amikor pénzre, támogatásra van szükség, akkor megtalál bennünket mindenki: a tőzoltók, a Csemadok, a nyugdíjasklub, a sportegyesület — dohog az elnök, és szentül megfogadja, hogy ezután egy fillért sem ad senkinek. Persze nem egészen úgy gondolja, ahogy mondja, hiszen DOMONKOS JUDIT a nyugdíjas tagokat is kedvezményes áron étkezteti a szövetkezet. Erre a "szociális védőhálóra" egyre nagyobb szükség van mostanában, s az isten mentsen meg bennünket attól, hogy az öregek ismét tarisznyával a nyakukban járják az utcákat, mint hajdanában. A paraszt élni és dolgozni akar Mint cseppben a tenger, úgy tárul elém kicsiben a mezőgazdaság minden gondja, CSENDÉLET FÜSTÖLT KOLBÁSSZAL baja és öröme. A parasztember elpusztíthatatlan életereje munkál az elnökben, s ez a génjeiben hordozott tulajdonság vezérli a cselekedeteit is. Nemcsak a rábízott javakért és a beosztottjaiért érez felelősséget, hanem azért a közösségért is, amely útjára indította. Számára két dolog a döntő: nyereségesen termelni és kiváló minőségű termékeket előállítani. Amióta áttértek a szabadtéri szarvasmarhatartásra, szinte minimális az elhullás és az állomány egészséges. Nem titok, hogy még nem is olyan régen Csehszlovákiában antibiotikumokkal "dúsították" a takarmányt, hogy elejét vegyék a különböző fertőző betegségeknek. Csak azt érték el vele, hogy rezisztens baktériumtörzsek fejlődtek ki, amelyek állatra, emberre egyaránt veszélyesekké váltak. A somorjai szövetkezetben egy fillért sem költenek gyógyszerekre. De a növénytermesztés területéről is mondhatnék példákat. Csak a jóminőségű szőlőfajtákat telepítik és a magas sikértartalmú búzafajtákat vetik. Az elnök némi büszkeséggel mondja, hogy a korszerűen termelt és csomagolt sárgarépájukkal sikerült a külföldi piacokra is betörniük. További elképzelések is akadnak a tarsolyában, de ezekről érthető okokból csak igen szűkszavúan nyilatkozik. (Nem kell ingyen tippet adni a konkurenciának...) — Hagyjanak minket dolgozni és élni — mondja —, mi majd megtaláljuk a módját a boldogulásnak. — Amenynyire természetes és magától értetődő ez az igény, annyira nehéz megvalósítani. Az új politikai hatalom bizalmatlan, mert a bukott rendszer haszonélvezői közül sokan a szövetkezetek védő szárnyai alá menekültek, és ott próbálnak meg hídfőállásokat kiépíteni. Ezt azonban nem volna szabad általánosítani, hiszen sok helyen új emberek kerültek a szövetkezetek élére — Móricz Zoltán pl. 1990 januárjában lett elnök —, akik jól tudják, hogy az új módszerek új szemléletet és új embereket követelnek. Ha veszni hagyjuk a szövetkezetekben felhalmozott szellemi és anyagi tőkét, akkor évtizedekre visszavetjük a mezőgazdaságot. Ha nem korlátozzuk idejében az importot, akkor könnyen földönfutóvá tehetjük a parasztok százezreit. Mi marad akkor a csehszlovákiai magyarságból? Lacza Tihamér Gyökeres György felvételei A HÉT 3
