A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-15 / 46. szám

FOLYTATÁSOS REGÉNY

lag.

Nem úgy értem, hanem anyagi-Eva kis híján indulatosan sarkon fordult. Legszívesebben fakópnél hagyta volna a kíváncsi vónasszonyt, de aztán meggondolta magát:

— Kap egy kis ösztöndíjat, meg ingyen kollégiumot: külön szobát előszobával, fürdőszobával, ha igényli, garázzsal. És a szálláshoz reggeli jár, mint nálunk az előkelőbb szállodákban. De hogy pénze is legyen, hajnali és esti munkát vállal: újságkihordást, kerti munkát, lapátolást. Ott minden diák ezt teszi, még a tehetősebbek is. És amit ezzel keres, azt magára költi: kosztra, ruhára, szórakozásra.

— Jaaa — húzta el a szót és a száját a szomszédasszony — már azt hittem, megfogták az isten lábát.

— Ne tessék haragudni, Juci néni, de most jövök munkából és még vacsorát kell csinálnom. A szatyrom is nehéz...

— Délutános volt?

— Nem. Kilenctől háromig volt szolgálatom. Viszontlátásra.

Éva minden lépcsőfordulón nagyot szusszanva mászta meg a három emeletet. Közben a szerelőt szidta:

tegnap óta rossz a lift és még mindig nem javították meg. Mikor lesz itt végre rend?

A kulcscsörgésre Zsófi dugta ki a fejét a szobájából:

— Szia, mama, mi újság?

— Szia, Szofi, semmi különös. Vettem finom vacsorának valót. Ma hideget eszünk. Az gyorsabban tálalható és nem hűi ki, mire apád hazaér.

— Vagyis ma korábban eszünk. Szuper! Segítsek?

— Ha sok a leckéd, akkor inkább ne. Menj tanulni, majd vacsora közben beszélgetünk.

Éva kirakodott a táskából. Pongyolát vett magára, ami elé kötényt kötött, mert hiszen csak szeletelnie kellett és tálra rakni a vacsorának valót. Gyorsan kezet mosott és dúdolva munká- < hoz látott. Amint készen lett, elmoso- 2 gatott, megterített és bement a háló- ■< szobába, ahol volt egy munkaasztala: alatta egy író- és egy varrógép. Most ” a divatlapokkal ült le az asztalhoz, d hogy megnézze, milyen ruhát válasz- 9 tott magának Zsófi a diákbálra. w

Csapódott az ajtó, szöszmötölés ^ hallatszott az előszobából. A távolodó o léptekből ítélve Zsolt a konyhába I

ment. Később a visszatérő férfi közeledő léptei hallatszottak, majd kitárult az ajtó. Az ajtónyílásban, felhúzott szemöldökkel, ott állt az ura:

— Nicsak, kit találtam itthon!

— Szervusz, Zsolti Azt hittem, később jösz. Öltözz át. Teszek még egy terítéket és gyere vacsorázni — állt fel az asztaltól Éva és ki akart menni Zsolt mellett, de az becsukta előtte a szobaajtót.

— Miért menekülsz előlem? Maradj csak itt, régen nem beszélgettünk.

— Éppenséggel maradhatok — fordult vissza Éva és az urának háttal, karbafont kézzel megállt az ablak előtt.

Zsolt halkan mögéje lopózott, s derekát átkarolva a fülébe súgta:

— Nem is tudod, milyen kívánatos vagy.

— Már megint ittál — mondta szemrehányóan az asszony és igyekezett lefejteni derekáról a férje kezet. De az magához rántotta, vadul csókolva a nyakát harapta, a fülét, a vállát.

Éva szabadulni próbált, meg akart fordulni. Dulakodtak. A férfi fojtottan szitkozódott. Sürgetően felesége fülébe lihegte:

— Kívánlak! Jogom van rá, a hites urad vagyokl

— Hited már régen nincsen és ura sem vagy sem magadnak, sem másnak, sziszegte indulatosan Éva. — Neked csak az alantas ösztöneid parancsolnak már legalább egy éve, s talán régebben is — tette hozzá, de gondolatban visszahőkölt: ezt nem kellett volna.

Nem volt ideje gondolkozni. Zsolt durván letépte válláról a pongyolát és goromba vasmarokkal megragadta mellét. Gyúrta, gyömöszölte s igyekezett maga felé fordítani az asszonyt, borgőzös leheletét az arcába lihegte:

— Majd én megmutatom, hogy neked is vannak ösztöneid, te gőgös, fagyos jégcsap! Mindjárt sisteregni fogsz, karomba olvadsz a tüzemtől. Kéjtől vonagló testtel leszel te még alattam a kielégülés révületében nyöszörgő ideális szerető, ne félj!

Magához rántotta és vadul csókolta, marcangolta az asszony nyakát, tépett pongyolája alól kibuggyanó keblét. Éva gyűlöletet és undort érzett. Kétségbeesett igyekezettel, minden erejét összeszedve szabadulni próbált. Nem tudott kisiklani a dühödt gerjedelemtől elvakult férfi karjaiból. Hiába harapott és karmolt, a férfi acélos karjának vaskapocs-szorításából nem volt menekvés. Végső kétségbeesésében egy hirtelen mozdulattal felrántotta térdét, még mielőtt a férje az ágyra döntötte volna. A rúgás Zsolt ágyékát érte. Elengedte az asszonyt és kétrét görnyedve a fogát csikorgatta. Éva a fürdőszobába szaladt és magára zárta az ajtót.

(folytatjuk)

A HÉT 19