A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-01 / 44. szám
HÍRMONDÓ NAGY LÁSZLÓ PALÓCOK KONTÁR GYULA ÁLLATPORTRÉI Csehszlovákiai magyar fotóművészek kiállítása A "Csehszlovákiai magyar fotóművészek kiállítása" e napokban — október 25-ig — a ružinovi kultúrházban tekinthető meg, amennyiben a kiállítás Iránt érdeklődő megtalálja: a kíváncsi fotóművészet-kedvelő ugyanis jól taszi, ha nem a (nem létező) propagációs anyagokat (mondjuk plakátokat) figyeli, hanem a "Rybárske potreby” feliratú irányjelzőt követve felmegy a bárokkal-butikokkal csalogató kultúrotthon első emeletére. Ott tekintheti meg aztán ama csehszlovákiai magyar kiállítást, amely mindenekelőtt kérdések felvetésére készteti-ihleti a látogatót. Például ilyenekére: Mi teszi művésszé a fotóriportert (igaz, nem mindegyiket)? Nevezhető-e fotóművészetnek a grafikához talán mégiscsak közelebb álló kombinált technika? Miért számít csehszlovákiai magyarnak a bécsi Kovács Kálmán (ha már a budapesti, a bukaresti vagy az ungvári X.Y. nem számít annak)? No és ha az első kérdést úgy döntjük el, hogy bizony a fotóriporterek is művészeknek tekintendők, miért nem szerepel a kiállításon például Huszár Tibor, Lőrincz János, Prikler László, Gyökeres György, Méry Gábor stb., stb. A sort, illetve a hiánylistát folytathatnánk. S ha meggondoljuk, milyen jól mutattak volna Kontár Gyula (egyébként rendkívül rokonszenves) állatportréi mellett Gyökeres György íróportréi!... De úgy látszik, állatokat fényképezni művészet, Írókat fényképezni viszont nem az — a kiállítás szervezői-rendezői-válogatói szerint legalábbis így áll a dolog... A kiállításon egyébként a következő alkotók művei láthatók: Kopasz Viktor, Kuky János, Tóth Lehel, Tóthpál Gyula, Varga Tibor, Hrapka Tibor, Könözsi István, Molnár László, Farkas János, Kontár Gyula, Kovács Kálmán (Bécs), Nagy László, Prandl Sándor, Zupko András. Alegmegkapóbb, legszívhezszólóbb képeket — a kiállítás laikus látogatója szerint — Nagy László készítette (Palócok I —VII.).- ver -"Messziről jön és messzire megy az élet" CZINE MIHÁLY KIRÁLYHELMECEN Húsz éve már, hogy a bodrogköziek Czine Mihályt vendégül láthatták Királyhelmecen. A Csemadok helyi szervezete jóvoltából most ismét személyesen köszönthettük az ELTE nagy népszerűségnek örvendő tanárát, irodalomtörténészét. A meglehetősen kevés érdeklődőt becsalogató baráti találkozó témája a magyarság pillanatnyi helyzetének értékelése volt fennmaradásunk reményében. Czine rögtönzött előadását a túlzott magyar borúlátás cáfolatával kezdte. Mindenekelőtt bizonyítani kívánta, hogy a magyar történelem nem minden szakaszában volt lefelé ívelő, ezt a Kárpát-medencében eltöltött immár 1 100 esztendő is ékesen bizonyítja. Amikor szétszórtságunkra panaszkodunk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni észt, albán, kurd és zsidó sorstársainkról, akik velünk együtt létükkel bizonyítják: a szétszórtságban is meg lehet maradni, sőt, alighanem így lehet legteljesebben értékeket felmutatni. Egyik megtartó erőnk a nyelv, az a végtelenül gazdag magyar nyelv, amely egyike a világ azon harminc nyelvének, amelyen minden elmondható, kifejezhető. Fogyásunk okai elsősorban összetartásunk hiányában keresendők. Gondoljunk csak arra, hány magyar anyanyelvű diákunk fordít hátat szlovák tanítási nyelvű iskolába lépve a magyar kultúrának! Pedig kultúra és nyelv csak együtt jelenthetnek számunkra biztos jövőt. A példák sokaságából hadd ragadjunk ki egyet: felmérés szerint az USA-ban 1 700 000 a magyar hátterű polgár. Előbb a kultúra, majd a nyelv háttérbe szorulásával azonban ma már csak 700 000-en vallják magukat magyar származásúaknak. Bezzeg a görögök, olaszok! Bárhová is kerüljenek, új otthonaikban is büszkén őrzik kultúrájukat, gyökereiket! Az előadó ezután erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és tengerentúli példákat sorolt emberségből, magyarságból. Külön kiemelte a Magyarország határain túl élő magyarság ünnepeit, amelyek azon túl hogy egy időre az együttlétet biztosítják, a közös értékek vállalására is példát mutatnak. Czine Mihály előadásának végén ismételten hangsúlyozta: a magyarság történetének még koránt sincs vége. Ha megtanulunk bízni önmagunkban, a továbbiakban is meg tudunk majd állni saját lábainkon. Veres Pétert idézve: "Csak az a nép pusztul el, amely nem akar élni." Az előadást követően a város magyar lakossága számarányhához képest csekély számú közönség napjaink kulturális gondjairól faggatta Czine tanár urat. Szó esett Kónya Imre híres-hírhedt tanulmányáról, a magyarországi írók és a politika kölcsönhatásáról, a szlovák sajtóban Máraiva! kapcsolatban megjelent rágalmakról, illetve a magyarság politikai kultúrájáról. ZSEBIK ILDIKÓ 8 A HÉT
