A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-12 / 28. szám

FOLYTATÁSOS REGÉNY

Éjféltájban mentek haza Horákók Szűcséktől. Mindkét család a belvárosban lakott azzal a különbséggel, hogy Szűcsók egy kívülről elhanyagolt, ormótlan bórházban, Horákók meg — a férfi szüleinek jóvoltából — kétszintes családi házban raktak fészket sok-sok évvel ezelőtt. Viszonylag közel lakott egymáshoz a két család, gyalogszerrel mégis beletellett vagy húsz percbe, amíg hazaértek. Fannit felfrissítette az éjszakai levegő. Jól érezte magát Szűcsöknél, mégis, mintha csak most engedne fel igazán. Szinte érezte, hogy tűnik el a feszültsége. Nem is értette, miért szorongott. Szerette Szűcséket. Jó tíz éve ismerkedtek meg velük egy marienbádi szakszervezeti üdülésen. Fanni nagyon utálta a kollektív kirándulásokat, a szakszervezeti beutalókat, az előre kijelölt úti célokat és meghatározott programokat a sok vadidegen emberrel. Mégis elmentek Rasztyoval, mert teljesen ingyen volt és vonzotta őket a világhírű fürdőváros. Onnan hozták — vásárfiaként — a születőben lévő barátságot. Szűcsöknél ismerkedtek meg aztán Tóthókkal. Fanni különösebben nem szerette a vendógjárást, részben a természete miatt, részben meg azért, mert munkája a szerkesztőségben, az Esti Szónál nemcsak érdekes és változatos volt, hanem sokszor kimerítő és idegesítő, s ezért szerette a hétvégéket otthon, nyugalomban tölteni. Ezek a baráti összejövetelek azonban kivételt képeztek még akkor is, ha Fanni minden alkalommal megfigyelt magán valamiféle megmagyarázhatatlan feszültséget. Sokszor az volt az érzése, hogy bár sokat és vidáman beszélgetnek, mintha mindig csak a felszínen lebegnének ezek az eszmecserék. Sokat tudnak egymásról, s mégis túl keveset ahhoz, hogy igazi, testi-lelki jóbarátok legyenek. Ez az érzés sűrűn szállta meg, ilyenkor igyekezett elkergetni magától, mert jólesett neki, fontos volt a számára a tudat, hogy a nagyváros kősivatagában, az emberdzsungelben van egykét hely, ahová bejelentés nélkül be lehet toppanni, s ahol nagy bajban az ember kiöntheti a szívét. Ennek ellenére azonban mindig megállapította, hogy ő, Bodnár Franciska sohasem a

18 A HÉT

legigazibb énjének, a valódi jellemének megfelelően nyilvánul meg. A két nő, de főleg Éva, mindig valamiféle szerepjátszásra készteti. Hogy ennek mi lehet az oka, még nem jött rá. Ma este például nem is tudja, miért huzakodott elő az arcápolással, meg az arcpakolás-receptjeivel. Ilyesmiről nemigen szokott beszólni. Pakolást is csak akkor tesz fel az arcára, ha Rasztyo nincs otthon, mert még előtte is röstelli. Most meg úgy fecsegett, akár egy liba. Elkapta Éva pillantását, mintha gúny lett volna mögötte.

Jóval elmúlt már éjfél, mire ágyba kerültek.

— Fannika, už spíš? — érintette meg gyengéden a vállát a férje.

— Uhüm — válaszolta az asszony fólálomban. — A vekkert állítsd be fél hatra, mert korán kell kelnem.

— Fannika, eltájoltad magad. Holnap még csak szombat van. Kivételesen Orsika megy bevásárolni — mondta a férfi, s az ötlettől még nagyobb kedvvel bújt az ágyba.

Hétfőn reggel Rasztyo kutyául érezte magát. Fejfájással ébredt, s a gyomorszáját büdösül nyomta valami. Máskor is előfordult már, de ennyire cudarul sosem volt még. A vekker őt is igen nehezen tudja kilódítani az ágyból, de ma már egy órával a csengetés előtt fel kellett kelnie, mert felébresztette a tompa fájás a gyomrában, meg hátul jobb oldalon a derekától kicsit felfelé. Nem tudta, mit csináljon, felkeltse-e Fannit. Úgysem tudna rajta segíteni, csak megijedne. Egyszerre erős ingert érzett, sós ízt a szájában. Rohamléptekkel, villámgyorsan elérte a vécét, s kiadott magából mindent. S láss csodát. Mintha elvágták volna a fájdalmat. Volt, nincsl Mire Fanni kikászálódott az ágyból, már csak a fejfájás emlékeztette iménti kínlódására. Úgy határozott, hogy nem szól a feleségének, mert azonnal orvoshoz kergetné, ő meg egyszerűen utál orvoshoz járni. — Jobb, ha nem tudja az ember, mi baja — gondolta, de azért közben átsuhant az agyán, hogy szegény apja bókákban halt meg keserves kínok közepette. Ez egy kis

SZERDAHELYI TAMÁ

nyugtalansággal töltötte el, de igyekezett elhessegetni magától a kellemetlen gondolatokat.

— Valahogy nyúzott vagy ma — szólt az asszony a konyhába jövet, köszönés helyett.

— Fejfájással ébredtem, s tudod, hogy ez nálam egész napra szól.

— Vegyél be valamit! — mondta az asszony, s mentében vógigsimította a férfi sűrű szőke haját. Aztán visszalépett és gyors mozdulattal benyúlt a nyaka mentén a pizsamája alá.

— Hadd simogassam meg a szőrös melledet! Úgy szereteml Kopasz mellű férfiként számításba sem jöhettél volna nálam — mondta Fanni, hogy egy kicsit vidámabbá tegye, mert látta, hogy Rasztyo nehezen rázza bele magát a reggelbe.

— Az ón ízlésem egészen más — mondta a férfi. — Én a szőrös melltől irtózom. Szőrös mellű nőt sohasem vettem volna el feleségül — jelentette ki nevetve, pedig ugyancsak fájt a feje.

Minden reggel óvődve kormányozták be magukat az új napba. Az ébredés utáni perceknek megvolt a maguk koreográfiája az előre megkomponált szöveggel. Ha valaki kívülről figyeli őket, isten tudja, mit gondol. Ugyanis ezt, és még vagy négy-öt hasonlóan vidám és bohó rövid párbeszédet minden nap megejtettek a reggel hangulatához igazodva. A párbeszédek minden alkalommal szóról szóra ugyanúgy hangzottak el, s gyakran előfordult, hogy egy félbeszakadt mondat után ragasztották be őket beszélgetésükbe minden összefüggés nélkül. Valahogy így:

"Feltetted a kávét? Menj már, szólj Orsinak, hogy keljen fel, mert elkésik az iskolából, mondd meg neki, hogy a piros blúzát vegye... hadd simogassam meg a szőrös melledet... (itt jön a párbeszéd)... tegnap este azt vasaltam ki neki a farmerszoknyájához."

__ Fanni volt a sereghajtó a családban. Ö megengedhette megának, hogy — ha nem volt fontos dolga aznap — kilencre, fél tízre menjen be a szerkesztőségbe. A forradalom előtt nemigen tehette meg. A főnök ponban fél nyolckor ellenőrzést tartott, benyitott