A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-04 / 40. szám
MAGÁNYOSOK KLUBJA Kedves Szerkesztőség! Abban bízom, hogy az önök segítségével találok barátot, társat, szerelmet, Olyat, aki,átsegít a magányból az eseménydús ÉLETBE. 19 éves, 172 cm magas, barna hajú és barna szemű, vidám természetű, csinosnak mondott lány vagyok, aki nem találta meg az igaz barátságot, szerelmet. Szeretek táncolni, szórakozni, kirándulni, de sajnos ezt egyedül nem lehet. Ha 21—24 óv körüli, legalább 172 cm magas, kiegyensúlyozott és jó megjelenésű fiú vagy, s szeretnél egy csinos és vidám lány társa lenni, ne habozz és írj) Minden levélre válaszotok, fényképnek nagyon örülnék. Jelige: Ádám hol vagy? A Hét 91/472 Rendszeres és hű olvasója vagyok lapjuknak. Innen tudom, hogy sokan járnak hasonló cipőben. Azért is fogtam tollat, hátha segítenek. Jártam egy fiúval, három évig tartott a szerelem. Amikor elkezdődött, még csak 14 éves voltam. Nagyon szerettem. Azt hittem, hogy ő is szeret engem, sajnos tévedtem. Csak ki akart használni... Szóval, amikor már két éve jártunk együtt, megkérdezte, hogy nem akarok-e vele lefeküdni. Én visszautasítottam, mondtam, hogy túl fiatal vagyok még. Elfogadta a kifogást, nem is volt köztünk harag. Egy évvel később ismét megkérdezte, és én ismét elutasítottam: Ide figyelj! Egy lány csak addig lehet büszke önmagára, amíg szűz. Nem értette meg a kifogásomat, csak tovább könyörgött, ón meg felmórgedtem, és azt találtam neki mondani, hogy: Ha csak ezért jártál velem, akkor rossz címen jártál! Ezt az egyet tőlem egyhamar meg nem kapodl Ha nem tetszik, keress magadnak másikat, olyat, akimegteszi... így szakadt vége a három évig tartó szerelemnek. Higgyék el, örülök, hogy vége szakadt. Azt javasolom minden hasonló korú és sorsú lánynak, hogy ne bízzanak meg senkiben addig, míg alaposan meg nem ismerik egymást, ne kösse-, nek oly közeli ismeretséget, amelyből már nem lehet kilépni. Most itt állok 18 évesen, és attól félek, hogy megint egy ilyen fiúval találkozom. Szeretném, ha a kalandorok elkerülnének, de társra vágyom. Igazi, megértő társra. Szeretném, ha egy 20—25 óv körüli fiú, akiben teljes mértékben megbízhatok, válaszolna levelemre. 18 éves, 160 cm magas, 70 kg-os vagyok. Jeligém: A csalódás nagyon fáj A Hét 91/468 LÁTOGATÓBAN A szeme olyan kék, akár az ég. A haja meg fekete. Belenevet a világba, csupa optimizmus. Értetlenül kémlelem őt magát, a szobáját. Keresem azt az árulkodó jelet, ami a "Sorstársak" jeligére utal. Mert úgy keresett társat jó egy évvel ezelőtt lapunkban. Mozgássérültet. Nyomát sem látom semmiféle bajnak. Hamar kiderül a turpisság: — Van egy barátom, akkor nem magamnak, hanem az ő számára kerestem társat. Meglepetésnek szántam. Az is lett. Máig nem tudom, hogy kellemes meglepetés lett-e számára, amikor átadtam a hirdetésre érkező leveleket. Azóta már van valakije, de nem mertem megkérdezni, hogy a levélírók közül választott-e, vagy más úton ismerkedett. Talán nem lett volna szabad beavatkoznom az életébe... — Rossz címen járok? Ön nem is magányos és nem is keres társat? — kérdezem. — Jó a címzés. Én is hirdettem. A Hétben is, de onnan még nem jött válasz, és a Vasárnapban is. Azok a levelek töltenek el ennyi optimizmussal. Az ismerkedés ugyanis éppen ebben a stádiumban a legszebb. Az ember kap egy levelet, és még nem ismeri az illetőt. írja rá a választ, de nem tudja, jön-e majd viszont válasz. Ilyenkor még minden lehetséges, ilyenkor ' '■''f's'Zy' v-O” s é rtr's még minden szép. Annyi bizonyos, hogy minden levélre válaszolni fogok, és minden érdeklődővel személyesen is megismerkedem. Alaposan meggondolom, hogy kivel alakítsak majd ki szoros kapcsolatot. — Házasságra gondol? — Is, de nem feltétlenül. — Milyen szempontok szerint válogat majd? — Hát — mutatja mind a harminckét fogát, és fekete szempillája alatt villogtatja égszínkék szemét — legyen művelt, de azért nem kell, hogy einsteini képességei legyenek. És ne legyen bányaróm — majd némi tűnődés után hozzáteszi —, tudjon főzni. — Mi az, hogy bányarém? Ki a bányaróm? Sok nő megszépül, ha szeretik... Nem elég, ha ápolt és ad magára? — Nem. Bár sokat tesz. Na jó, nem kell annyira csinosnak lennie, mint Lollobrigida volt a legjobb éveiben, de... — De tetsszen magának, ugye ezt akarta mondani. — így valahogy. — Akkor még egyszer a hirdetés: 32/180, független, diplomás férfi hozzáillő lány ismeretségét keresi. Jelige: Sorstársak A Hét 90/67 TÁRSKERESŐ 25 éves, érettségizett férfi, korban hozzáillő lány ismeretségét keresi a Komáromi járásból. Minden levélre válaszolok! Jelige: Szeptember végén... A Hét 91/464 28/167 hajadon vagyok. Baleset következtében mozgássérült lettem. Más lehetőség híján ezúton keresem egy megértő fiatalember ismeretségét, aki szintén boldog családi életre vágyik. Jelige: Ipolyparti randevú A Hét 91/465 Szeretnék társra lelni. 60 éves, csinos, ápolt nő vagyok, szeretnék egy intelligens férfival megismerkedni, aki nem iszik, és ólettársra vágyik. Háromszobás lakásom van, de a jószívű társ nagyon hiányzik belőle. Olyan férfi levelét várom, aki ideköltözne hozzám. Nem iszom, nem dohányzóm, csak magára várok. Várom azt a boldog napot, amikor kopogna az ajtómon. Jelige: Gyere hozzám, mondd, hogy szeretsz A Hét 91/466 Barna hajú, barna szemű, 21 éves, 170 cm magas lány vagyok. Keresem azt a szimpatikus, megértő és önálló fiút, elvált vagy özvegyembert 30 éves korig, aki szeretetre és boldogságra vágyik. Fényképes levelek előnyben! Jelige: Szeretni és szeretve lenni A Hét 91/467 29 éves, 180 cm magas fiú szeretne megismerkedni hozzáillő lánnyal vagy leányanyával a Galántai vagy a Dunaszerdahelyi járásból. Egy gyermek nem akadály. Jelige: Szeretet és megértés A Hét 91/469 37/170 szőke hajú, önhibáján kívül elvált nő, enyhén teltkarcsú, egy gyermekkel szeretne megismerkedni komoly, minden káros szenvedélytől mentes férfival 40— 45 éves korig. Jelige: Várjatok még őszirózsák A Hét 91/470 20/155 barna, kék szemű vidám lány vagyok. Társaság hiányában keresem azt a hozzám illő társat, aki nem több 30 évesnél. Jelige: Hármat dobban a szív A Hét 91/471 33/170 egyedülálló, vígkedólyű, elvált hegesztő munkás vagyok. Szeretnék megismerkedni hozzám illő, elvált vagy özvegyasszonnyal. Egy gyermek nem akadály. Saját házzal rendelkezem. Jelige: Szép jövő vár rád A Hét 91/473 26 éves, 168 cm magas, teltkarcsú, elvált munkásnő 8 éves kislányával szeretne megismerkedni egy józan életű becsületes, otthonát szerető férfival 30—40 éves korig, aki ennem és kislányomat szeretni fog tiszta szu.jól. Jelige: Kalandra nem vágyom A Hét 91/474 22/180 sz ^ú, kék szemű, falun élő fiú vagyok. Ec on szeretnék megismerkedni komoly sz. xai egy hozzám illő lánynyal. Égy ^ ek nem akadály. Minden levélre vá k. Jelige: Házasság céljából A Hét 91/475 25/180 m iyos fiú ezúton szeretne megismerd :ni szeretetre vágyó lánnyal vagy elvai« monnyal. Egy gyermek nem akadály. J Karácsonyra együtt A Hét 91/476 22 A HÉT