A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-04 / 40. szám
azért ismerte. Sokáig várta is, hogy Zsiga álljon elő a válás gondolatával, de tovább már nem bírta. Benn minden csendesen és kurtán-furcsán zajlott. A bírónő elmondta, nem látja válásra érettnek a helyzetet, próbáljanak meg kibékülni a peres felek. De békülni egyikük sem akart, Kati elszánásból, Zsiga dacból is. A kérdésekre is banális, semmitmondó válaszokat adtak. — Egy évtizedet nem lehet néhány mondatban elmesélni. Annyi kis dolog gyűlik össze az emberben, hogy sziklaként nyomasztja végül. Nem lehet úgy élni valahol, valakivel, hogy folytonosan menekül az ember... — próbálta összeszedni az érveit Kati. — Jó volt a férjem is, jó voltam én is, csak együtt nem bírja ki ez a két jóság... Zsiga csodálkozott. Honnan jut eszébe Katinak ilyesmi? Néhány hót alatt ennyire megváltozhat egy ember? Vagy csak nem figyeltem? Mindegy... — Nem, én sem akarom megpróbálni, bírónő — mondta határozottan. Maga sem tudta, honnan támadt benne az a bizonyosság, hogy Katinak igaza van, mindkettőjüknek így lesz jobb. Aztán arra gondolt Zsiga, két hét múlva, a második tárgyaláson felajánlja Katinak, egyezzenek meg a vagyonban is. Ó úgy is hazamegy Nemeslaposra, gazdálkodni fog. A lakás maradjon Katié, legfeljebb elcseréli majd, vagy átrendezi, hogy semmi, de semmi ne emlékeztesse arra, ami volt. "Furcsa, gondolta Zsiga, mintha temetésről jönnék. Mintha elveszítettem volna valakit, de úgy, hogy soha a sírjára nem vihetek egyetlen szál virágot sem, mert nem lesz sírhelye... Micsoda egy temető lenne, ha lenne ilyent Talán a világon az lenne a legnagyobb.” Nézte Katit, ahogy távolodik az utcán. Az járt a fejében, viselkedhet-e ezek után két ember teljesen idegenül. Hisz ha házasok nem lettek volna soha, akkor is ismernék egymást a szülőfalujukból, köszönni-FOLYTATÁSOS REGÉNY ök legalább illene. Zsigát kissé meglepte tulajdon nyugalma is. És az a távolság, amit kettejük között érzett Lehet, hogy ők már sokkal hamarabb elváltak, mint hinné, s most csak törvényesítik ezt az állapotot? Lehet, hogy mégsem figyelt eléggé? Ahogy a munkahelye felé ballagott, hirtelen furcsa dolgokat vett észre. Eddig sosem látott fákat, virágokat bámult meg, egy-egy szép homlokzati díszt... Ilyen kis dolgokból állna az élet? Ilyen kis dolgokon bukott volna el a kettejük élete?l Estére Szűcsné telefonált, mert Zsiga megígérte még a nyáron, hogy szerez olcsó téli krumplit. — Itt lenne már az ideje — ugratta Éva —, hogy beváltsd az Ígéretedet! Mert a szomszéd ház kapualjában már ott függ a kínálati listai — Jövőre már a saját termésemből kapsz, és ingyent — büszkélkedett Zsiga. — Majd elfelejtettem, hogy nemsokára földesúr leszel — kacagott Éva. — Földesúr földet túri — jópofáskodott Zsiga. — Olyan uraság lesz az, amilyen a lágerekben lehetett, "arbeit macht frei", éljen a szabadsági De téged szívesen felveszlek napszámosnak, s ha szorgalmas leszel, még tán intézőnek isi — Vigyázz, nehogy a szavadon fogjalak! De amíg nincs krumpli, nincs napszám sémi — A hétvégén meglesz, aztán remélem, meghívsz sült krumplira. Tudod milyen jólesne egy magamfajta agglegénynek?! — A bélyegalbumodat is hozod? Vagy azzal majd takarítani csalogatsz? — Éva meglepődött Az igazat megvallva kissé tartott attól, milyen lesz az első beszélgetés Zsigával vagy Katival így, hogy már nem tartoznak egymáshoz, s lám, tréfával elütötték a nagy kérdést. Mi változott? Legfeljebb annyi, hogy az idén nem hatosban eszik majd meg a Katalin-napi sült kacsát és Éva napján sem együtt állít majd be Kati és Zsiga... — Olyan nagyot hallgatsz, mintha kitéptem volna a nyelved — szólt bele a telefonba Éva. — Megbántottalak? — Dehogy... Ha egyszer ilyen az ábra... De egy takarítónő elkelne, az tény. — Majd kerítek egyet, a krumpliért cserébe, szia. — Szia — köszönt el Zsiga is, szemét rajta felejtve a telefonon. Ez itt nemsokára Katinak fog szólni, gondolta. Ő már felmondott a földtaniban, november végén elköltözik Nemeslaposra, január elsejéig pedig csak szabadságolni fog. Meg tervezni. Jól meg kell gondolni, mit vessen, hogy aztán pénz is legyen belőle. A magam ura leszek végre, ez a gondolat mindig megdobogtatta a szívót. Egyszer talán még méhészetet is létesíthet. Azért, hogy legyen hova kifeküdnie olvasni, gondolkodni, tervezni... (folytatjuk) J. Polák illusztrációja A HÉT 19
