A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-04 / 40. szám
INTERJÚ kezmónye, hogy egy-egy személy vállára nagyon nagy teher nehezedik. Én úgy érzem, hogy a csehszlovákiai magyarság politikai reprezentációjának legalább a fele nem igazán képviseli a csehszlovákiai magyarság érdekeit. — Több ízben is megfogalmaztad, hogy az Együttélés Csehszlovákia nemzetközi jogfolytonosságának a megőrzését támogatja. Kifejtenéd ezt részletesebben is? — Ezzel egyértelműen arra utaltunk, hogy fenn kellene maradnia ennek az államkeretnek, mert a nemzetközi szerződések a csehszlovák föderációt kötelezik és ennek következtében Csehszlovákiának vannak olyan kötelességei saját polgáraival szemben, amelyek nemzetközi szinten számonkórhetők. Hä megszűnik az ország nemzetközi jogfolytonossága, akkor teljesen új helyzet áll elő, amelyben újra kell alkotni a kötelezettségeknek és a garanciáknak a rendszerét. Tudjuk azt, hog 1918 óta a két nagy rendezés, tehát az 1920-as és az 1947-es békekonferencia milyen nagy csapást hozott a csehszlovákiai magyarságra. Tehát ha fennmarad a mostani jogfolytonosság, akkor tulajdonképpen csökken egy kiszámíthatatlan helyzetből származó bizonytalanság. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy a föderáción belül, a föderációt alkotó alapelemeknek az önállósága nem érheti el a maximumot. Itt a kérdés abban áll, hogy ezeknek az önálló egységeknek a rendszerében a kisebbségek számára hogyan lehet érvényesíteni a jogokat. Mi ugyan reménykedünk abban, hogy a föderáció megtartása jogbiztonságot jelent számunkra, azonban Szlovákia önállósulásának a folyamata sajnos csökkenti ebbéli reményeinket. Ugyanis Prágát hiába kötelezik a nemzetközi dokumentumok bizonyos jogrend betartására, ezt pl. Pozsonyon keresztül irányunkban nagyon kevéssé tudja érvényesíteni. — Lényegében ez az a helyzet, amelyről korábbi nyilatkozataidban már beszéltél. Nevezetesen, hogy a cseh fél számára fontos ugyan a föderatív elrendezés fennmaradása, de valahogy nem képes valamiféle pluszt kínálni a nemzeti kisebbségeknek. Tehát egy patthelyzet alakult ki. — Valóban kicsit így néz ki, és ezt csak aláhúzza az a vélemény, amit a Polgári Mozgalom egyik vezetője, Pavel Rychetský fogalmazott meg pártközi találkozónkon arra a kérdésünkre válaszolva: mit tud nyújtani a föderáció a nemzeti kisebbségeknek? Egyértelműen leszögezte, hogy a jelenlegi körülmények között semmit azon túl, ami van. — Ez nem sok jóval biztat. Emellett nem volna szabad elvetnünk a másik lehetőséget, tehát az önálló Szlovákia létrejöttét sem. Véleményed szerint milyen jogi és gazdasági problémákat vetne fel egy önálló szlovák állam megalakulása? — A gazdasági problémákat nem is lehetne mind felsorolni, olyan sok van belőlük. Mindenképpen a nemzetközi gazdasági szerződések szétesését jelentené és a cseh országrészekhez kötődő gazdasági szálak elszakadását vagy részbeni megszűnését is. Ez önmagában egy katasztrofális gazdasági helyzetet teremtene a szlovákiai térségben. Ami a jogi helyzetet illeti — az teljesen képlékennyé válna. Egyrészt Szlovákiának nincs történelmi előképe, nem úgy mint a balti államoknak vagy Szlovéniának és Horvátországnak, tehát nincs mit felújítani, illetve egyetlen államalakulatot lehetne felújítani: a második világháború alatti Szlovák Köztársaságot. Ennek a határai azonban másként húzódtak, mint a mostani Szlovákiáé, tehát mindenképpen felvetődne a területi státusz kérdése. Ezenkívül felmerül az a kérdés is. hogyan viszonyulnának az önálló Szlovákiához a szomszédos országok. Mert egy ország nemzetközi jogi stabilitását garantálhatják ugyan a bókeszerződési dokumentumok vagy bármilyen más egyezmónyi rendszer, a fő kezességet mégis a szomszédos országoknak kell nyújtaniuk. A további kérdés, hogyan alakulna Csehország és Szlovákia viszonya stb. Olyan jogi problémákat kellene megoldani, amelyekre pillanatnyilag még nincs precedens. Teljesen új jogi rendszert kellene kidolgozni, s ebben, bármennyire is önösen hangzik, körömszakadtáig kell küzdenünk azért, hogy beledolgozzuk a kisebbségi helyzet megjavítását. — Mit kínálna számunkra az önálló Szlovákia perspektívája a jelenlegi politikai erők elképzeléseinek a tükrében? — Rövid távú és hosszú távú perspektívában kell ezt szemlélni. Rövid távon, tehát az átmeneti helyzetben, attól a ponttól kezdve, hogy megszűnik az ország és létrejön jogilag az új, ebben az időszakban teljesen kiszámíthatatlanná válik számunkra a helyzet. Pozitív és negatív végletek irányában egyaránt bármit el lehet képzelni. Becstelenség lenne nem számolni mind a két véglettel. Hosszú távon azonban nem vagyok annyira pesszimista, és nem azért, mert megváltozna a magyar kisebbség, s általában a kisebbségek súlya az önálló Szlovákiában a korábbi Csehszlovákiához képest, mert nem ez a döntő, hanem az, hogy ebben az új országban milyen politikai elképzelések alakulnak ki, milyen politikai erők veszik kezükbe a hatalmat, illetve mennyire fontos számukra a békés együttélés ebben a nagyobb térségben. Én azt hiszem, hogy hosszú távon lényegesen optimistábban lehet vélekedni, amennyiben persze az átmeneti időszak után még marad erre lehetőségünk. — A népszavazás, amelyet manapság olyan gyakran emlegetnek, mit oldana meg és mit döntene el? — Természetesen ez attól függ, hogyan teszik fel a kérdést. De a kérdést egyszerűen kell feltenni, olymódon, hogy igennel vagy nemmel lehessen rá válaszolni. A népszavazás egy dolgot mindenképp eldöntene: pillanatnyilag a választópolgár hogyan vélekedik, illetve, hogy melyik propaganda hogyan dolgozta meg őt. Attól tartok, hogy másra nem adna választ, ugyanis ha a népszavazás kimondaná a szövetség fennmaradását, ez nem jelentené a szeparatista politikai erők megszűnését, sőt az az érzésem, hogy még fokoznák az erőfeszítésüket, hiszen előttünk állnak a parlamenti választások, ahol olyan döntő többséget szeretnének szerezni, hogy ilyen úton érhessék el politikai céljaikat. A népszavazás ügyében meg kell kérdőjelezni, hogyan viselkedjen a csehszlovákiai magyarság, s ezt mindenképp el kell mondanom. Én úgy érzem, hogy a csehszlovákiai magyarság ismét a mérleg nyelve lehet ebben a kérdésben. Mert ha résztvesz a népszavazáson és úgy dönt, hogy maradjon egyben az ország, akkor az a 450 ezer magyar szavazat valószínűleg eldönthetné a kérdést a föderáció javára, illetve ha a csehszlovákiai magyarság nemmel szavazna, akkor a szeparatisták javára dönthetne. Itt azonban fel kell tenni a kérdést: felvállaihatja-e ezt a terhet a csehszlovákiai magyarság? A csehszlovákiai magyarokat még soha nem kérdezték meg arról, hogy akamak-e Csehszlovákiában élni. Most arról döntsenek, milyen legyen ennek az országnak a belső elrendezése? Ez az egyik nagy dilemma. A másik az, hogy ha a föderáció híveinek az oldalára billentik a mérleget, akkor örök ellenségei maradnak a nemzeti önállóságot óhajtóknak. Ha a szlovák nemzeti önállóságot óhajtók javára döntenek, akkor sohasem fogja róluk senki sem lemosni, hogy ők verték szót az országot. Ha engem megkérdeznének arról, hogyan szavaznék, akkor azt nyilatkoznám, hogy úgy ahogy eddig távol tartottak annak a jogomnak a gyakorlásától, hogy kifejezhessem egyetértésemet vagy egyet nem értésemet azzal, hogy kisebbségi helyzetbe került ez a népcsoport, most én tartom magamat távol attól, hogy befolyásoljam részvételemmel ezt a döntést Hangsúlyozni szeretném, hogy ez az én saját véleményem. — Elképzelhető-e egyáltalán valamiféle politikai és geográfiai értelemben is vett csehszlovákiai magyar autonómia? — Nyilatkozatainkban már eddig is többször leszögeztük, főleg az elmúlt időszakban, augusztus végétől számítva, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetének a megoldását a területi és a személyi autonómia kombinációjaként képzeljük el. Ez természetesen nem egy légből kapott vagy elméleti állásfoglalás. Elemeztük a helyzetet és szerintünk e kettő párosítása megvalósítható. Megvannak hozzá a gyakorlati feltételek. Tény viszont, hogy a többségi nemzet körében uralkodó politikai hangulat nemigen kedvez egy autonómia kialakításának. LACZA TIHAMÉR A HÉT 7
