A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-09-27 / 39. szám

FOLYTATÁSOS REGÉNY

(14. rész)

A hűvös szeptemberi hajnal után délre szinte nyári hőség lett. Tizenkettő körül érkeztek meg a budapesti család érdi nyaralójába. Evekkel ezelőtt együtt síeltek a Tátrában — azóta egy-egy levelet, képeslapot menesztettek hébe-hóba egymásnak — s valami két hete véletlenül összefutottak a pozsonyi utcán. A találkozás örömére nagy vacsorát csaptak. Éva szerencsére aznap reggel héttől egyig volt szolgálatban, s a legközelebbi ügyeletre csak következő éjszaka kellett mennie. Vacsora közben megállapodtak egy érdi hétvége időpontjában. Szombaton korán indultak, s vasárnap estére újra otthon akartak lenni, hogy Zsófinak ne kelljen hiányoznia az iskolából. Útközben még vettek egy és mást Mosonmagyaróvárott, Győrt inkább kikerülték.

Érkezésükkor a Lévai család nagy üdvrivalgással tódult a nyaraló kapujába. Pi roska és Imre a szülőket, két fiuk, Őrs és Szabolcs pedig Zsótit és Zsoltit invitálták beljebb. Természetesen előbb meg kellett csodálniuk a kertet és a láncon acsarkodó kuvaszt, s egy kis tisztálkodás után asztalhoz is ültek — kint a kertben, a megritkult lombja ellenére még mindig hűs árnyat adó terebélyes diófa alá.

— Ha nem féltek, hogy a levesetekbe pottyan egy-egy dió, akkor maradjunk inkább itt. Télen majd ülünk eleget a négy fal között — kedélyeskedett Imre színültig rakva a tányérokat a szabadtűzhely fölött lógó bográcsból. — Ilyen gulyást még biztosan nem ettetek.

Friss rozskenyeret és Graham-kiflit kínált az ízletes gulyáshoz, amiből Zsolt másodszor is szedett. Elismerően hümmögve kanalazta, amikor Imre megszólalt:

— Látom, ízlik.

— Ühüm...

— Pedig egy szem hús nem sok, annyi sem főtt benne.

— Akkor ez mi? — mutatta Zsolt kanala tartalmát a házigazdának.

— Szójakocka.

— Hm. Sose hittem volnál Még csodálkoztam is, honnan szereztetek ilyen mócsing és zsiradék nélküli színhúst.

— Finom, ugye? — érdeklődött Piroska is mosolyogva.

— Hát, az első tányér után azt mondtam volna, felséges. De most már tudom, hogy nem főtt benne hús — nyelte le az utolsó falatot Zsolt.

— És akkor már nem jó?

— Nagyon finom volt — mondta Éva, aki a háziasszonynak segített összeszedni a

18 A HÉT

tányérokat. — És ha belegondolsz, hogy feleannyiba sem kerül, mint a hús, akkor kétszeresen nagyszerű: jó is, olcsó is. A kolléganőimtől tudom, ők gyakran vásárolják, mert Pozsonyban is lehet kapni magyar szójakockát. Csak ők szójahúsnak nevezik — nem akart túlságosan lelkesedni, nehogy Zsolt valamilyen visszavonhatatlan kijelentést tegyen.

— Hogyha olcsóbb a húsnál és ilyen finom, akkor vegyük és együk mi is — kortyolt nagyot Zsolt bepárásodott söröspoharából. Hűtőládában húsz üveg pilsenit hoztak a háziaknak.

Piroska tányérokat cserélt a második fogáshoz, ami nagy tálakon már ott illatozott az asztal közepén.

— Magam a leveseket kotyvasztom, Pirosom gondja meg a leves után való. De úgy egyétek, hogy ez a pizza saját készítésű kemencében sült, s ezen sincs egy fia hús sem. Az gombás, ez lecsós, emez itt zöldséges. Úgy jóllaktok, hogy kétfelé áll majd a fületek is — bizonygatta Imre.

— Nem is tudta-n, hogy ti vegetáriánusok vagytok — hüledezett Zsolt.

— Most már tudod. Nem vetted észre, hogy ebéd előtt nem aperitifet, hanem gyümölcsöt kínáltunk? Szőlőt, almát, körtét, őszibarackot. Ettétek is jóízűen.

— Hát persze hogy ettük. Jólesett. Felfrissültünk tőle az út után.

— Az emberek többsége helytelenül táplálkozik. Nemcsak azért, amit eszik, hanem azért is, ahogyan és amilyen sorrendben — jegyezte meg a háziasszony.

— Ez így igaz — bólogatott Imre. — A végi étkezésnél nagyon fontos a sorrend. Első helyen áll a gyümölcs vagy a friss, nyers saláta, s csak aztán következik a főétel.

— Svájcban és az orosz meg az ukrán vendéglőkben a nem vegetáriánusok is előbb a nyers zöldség- vagy gyümölcssalátát tálalják, s csak aztán a levest meg a többit.

— így lenne egészséges mindenki számára — vette át feleségétől a szót a házigazda. — Nem tudom, ki találta ki, hogy az étkezéseknél a gyümölcs az utolsó a sorban, pedig ha ebéd előtt eszi meg az ember, akkor a benne levő összes vitamint és ásványi sót hasznosítja a szervezet. Az igazi vegik másképpen étkeznek, mint a közönséges földi halandók. Az igazat megvallva jómagam sem vagyok valódi vegetáriánus, mert hébe-hóba megiszom a sört. — Nagyot húzott a poharában gyöngyöző italból és hamiskásan hunyorítva megjegyezte: — De hát a komló is csak növény, ugyebár.

— Van, aki bort iszik ugyanilyen megfontolásból. Vagyis azért, mert a szóló a bor "alapanyaga". Ez pedig csak a szőlőlére, vagyis a mustra érvényes. Egy igazi végi nem iszik alkoholt, nem dohányzik, kávé és tea helyett gyógynövónyteát fogyaszt — vetett egy rosszalló pillantást férje söröspoharat markoló kezére Piroska.

— Ha egyszeriben mindenki vegetáriánus lenne, nem lennének éhezők. Mert fele annyi földterület sem kellene a táplálék előteremtéséhez.

— Ezt meg hogy értsem? — kapta fel a fejét Zsolt, aki már mindhárom pizzát végigkóstolta.

Imre új sörösüveget nyitott, teletöltötte a poharakat, s nagyot húzva a sajátjából, kézfejével törölte le a habot a bajuszáról:

— Úgy, hogy egy húsevő embernek nagyjából két hektárnyi területre van szüksége ahhoz, hogy megéljen. Viszont ugyanez a terület elegendő 14 lakto-ovovegetáriánus eltartásához...

— A lakto-ovók a növényi táplálékon kívül tojást és tejtermékeket is fogyasztanak — jegyezte meg Piroska.

— ... de tisztán csak növényi eredetű táplálékot fogyasztó vegetáriusból, az úgynevezett vegánokból 50 is megél ugyanekkora földterületből.

— És ezt ki hiszi el neked?

— Ez nem hit kérdése, bizonyított tény.

— Akkor pedig valóban meg lehetne menteni az emberiséget az éhínségtől.

— Mielőtt megváltjátok a világot, kóstoljátok meg a csalán- és gyümölcsleveimet, aztán gyertek, járjunk egyet. A gyerekek ez alkalommal is bebizonyították, hogy minden korábbi pesszimista megállapításunk ellenére nem is neveltük olyan rosszul őket: amíg mi itt kiselőadást tartottunk nektek a vegiségról, addig ók elmosogattak, és a kapu előtt várnak, sétára készen.

— Érdekes ízű ez a csalánszörp. Hogyan készíted?

— Majd odaadom a receptjét. De most lépjünk ki, hogy utolérjük a gyerekeket.

— Nem is gondoltam volna, hogy a vegetárius étel ennyire eltelít — kezdte Éva, de Zsolt a szavába vágott:

—... s hogy ilyen finom.

— Örülünk, hogy ízlett — mosolygott egymásra a házigazda meg a felesége, majd Imre folytatta: — Kaptok tőlünk egy könyvet, Oláh Andor és társai Reform-