A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-27 / 39. szám
konyháját. Ne szabadkozzatok, nekünk véletlenül kettő van belőle. Előbb tanulmányozzátok át, aztán próbáljatok meg a tanácsai szerint élni. Meglátjátok, szinte újjászülettek. — Az kéne bizony, egy kis újjászületés — sóhajtott nagyot Zsolt a feleségéhez igazítva lépteit. — De nemcsak nekünk, ráférne az egész országra, mindkettőnk országára. Mi lesz velünk, magyarokkal, ha Szlovákia valóban különválik a csehektől?! — fordított egyet Éva az ura gondolatán. — Gondoljátok, hogy ez bekövetkezik? Zsolt lassított, majd megállt — a gyerekek már úgyis jócskán megelőzték őket. _ — Van egy szlovák barátunk, Rasztyo. Ó már régen azt állítja, tekintve, hogy nagyon jól ismeri a maga fajtáját, hogy október 28, Csehszlovákia megalakulásának évfordulója lesz az önállóság kikiáltásának a napja. — Szerintem ebbe majd bele is törik a szlovákok bicskája. — Lehet. Való igaz, hogy augusztusig azt lesték árgus szemekkel, vajon sikerül-e Horvátországnak különválnia. Aztán a baltiak elhatározása lett olaj a szlovákok tüzére. Szegény Rasztyo... — Tudjátok, ez a Rasztyo nagyon becsületes és rendes ember. Valóban bántják őt a mindenféle hejszlovák túlkapások. Nem elég, hogy a magánéletében is van egy-két probléma... — Éva, csak nem akarod elmondani Rasztyo életrajzát?! Magyar a felesége és emiatt van mit hallgatnia az anyjától — kezdte volna Zsolt, de Éva a szavába vágott: — Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy most a munkahelyén is problémái vannak, és a felesége is kórházba került egy autóbaleset miatt. A távolban a négy fiatal is megállt, szemmel láthatóan komoly beszélgetésbe merülve. — Gyerünk, mert lekörözött bennünket az ifjúság. S a politikát is hagyjuk már a fenébel — indítványozta Zsolt. — Nem oda Budai Engem azért érdekelne egy-két dolog abból, ami nálatok történik. Például az nem fór a fejembe, hogy az a maroknyi magyar miért szakad annyi felé. Miért akar minden csoportosulás, minden mozgalom mást? — Ugyan, Imre, talán itt, nálatok nem ugyanaz a helyzet? Ahány párt, annyiféle program és vélemény. Akkor miért lenne éppen nálunk más a helyzet? Hiszen mi is csak magyarok vagyunk! — Azért nálatok az egy kicsit más. Ha a magyar mozgalmak nem egyesülnek, végük van. — Ebben igazad van — bólogatott Zsolt. — Nekem is az a véleményem, itt az ideje, hogy végre komolyan vegyék a dolgot. Elég volt az egymás pocskondiázásából, elég borsot törtek már egymás orra alá. Ideje, hogy megjöjjön az eszük. A magyar mozgalmak és az egyszem pártunk vezetőinek össze kéne ülniük, hogy végre őszintén elmondják egymásnak, ki mit csinált rosszul, s jelentsék ki: most már fogjunk össze, kisebbségben élő magyarságunk érdekében dolgozzunk együtt, különben elveszünk! — Gyere, Piroska, hagyjuk őket politizálni — karolt Lévainóba Éva. — Kész felnőtt már a fiatok. Mi a tervetek vele? — Tervünk?! Neked talán lehetnek terveid a fiaiddal? — Igazad van. Egyik sem hagy beleszólni az életébe, de így is van rendjén. Őrs már valóban tudja, mit akar, ő már egyetemista. Szabolcs negyedikes, újságíró akar lenni. A lányok nem érdeklik, csak a sport. Zsolti nem nősül még? — Ráér. Most éppen egy küiíöldi tanulmányutat intéz magának. Ösztöndíjat is kap majd, amiből éppenhogy csak megél, de hadd menjen. Nekünk is jól jött volna annak idején, ha Nyugatra mehettünk volna... — Ne is monddl Hát Zsófi? — Harmadikos. Még bizonytalankodik, már ami a továbbtanulást illeti, de különben ő sem hagy a dolgaiba beleszólni. — Fejünkre nőttek. Addig volt jó, amíg kicsik voltak. Akkor még szükségük volt ránk — sóhajtott Piroska. — Mindig szükségünk van olyan emberekre, akikhez jóban-rosszban egyaránt fordulhatunk. Az már más kérdés, hogy ki az, akivel felnőttkorunkban is szívesen megosztjuk gondunkát és örömünket. Hogy a szüléink lesznek-e azok, akiknek mindent elmondhatunk, az elsősorban a szülőktől függ. Attól, hogyan és mire nevelték, szoktatták a gyerekeiket. Akinek sohasem volt sem ideje, sem türelme a tulajdon gyerekeihez, az ne várjon tőlük bizalmat és segítségen (Folytatjuk) J. Polák rajza A HÉT 1S
