A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-27 / 39. szám
ÉGTÁJAK Karinthy Frigyes Hármasszabály — Ha kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el — mennyi nap alatt ég el tizenkét kályhában kilenc köbméter bükkfa... — Ha kilenc kályhában... Az íróasztal előtt ülök, valami cikket olvasok. Nem tudok figyelni. A másik szobából már harmindötödször hallom a fenti mondatot. Mi a csoda van már azzal a bükkfával. Muszáj kimenni. Gabi az asztal fölé görnyedve rágja a tollat. Úgy teszek, mintha valami más miatt mentem volna ki, fontoskodva keresgélek a könyvszekrényben. Gabi lopva rám néz, én összehúzom a szemem, mintha nagyon el volnék foglalva gondjaimmal, és nem vennék tudomást róla — érzem is, hogy erre gondol, közben görcsösen mondogatom magamban: "Ha kilenc bükkfa... tizenkét köbméter... akkor hány kályhában..." Ejnye a csudába! Hogy is van? Elmegyek előtte szórakozottan, megállók, mintha ebben a pillanatban vettem volna észre. — Na, mi az, kisfiam, tanulgatunk? Gabi szája lefelé görbül. — Apukám... — Mi az? — Nem értem ezt a dolgot. — Nem értem?!... Gabii... Hogy lehet ilyet mondani?! Hát nem magyarázták meg az iskolában? — De igen, csakhogy... A torkomat köszörültem. Azután már nyersen és ellenségesen: — Mi az, amit nem értesz? Gabi mohón, gyorsan és megkönynyebbülve, máris hadarni kezdi, mint akinek nagy súlyt vettek le a válláról. — Nézd apukám, ha kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el... Én dühösen: — Papperlapapp!... Ne hadarjl... így nem lehet értelmesen gondolkodni!... Tessék még egyszer nyugodtan és megfontoltan elmondani, majd akkor meg fogod érteni! — Nna, adj egy kis helyet. Gabi boldogan és fürgén félrehúzódik. Ő azt hiszi, hogy ón most nem tudom, hogy ő most vidáman rám bízta az egész dolgot — ő nem tudja, ő persze nem emlékszik ugyanerre a jelenétre, húsz-egynéhány évvel ezelőtt, mikor ón húzódtam így félre, boldogan és megkönnyebbülve és az apám ült le így mellém, ugyanezzel a 16 A HÉT bosszankodó és fontoskodó arccal, mint most én. És ami a legborzasztóbb még hozzá — ebben a pillanatban villan át rajtam — erről, ugyanerről a példáról volt szó akkor is... Úgy van, nincs kétségl... a bükkfa és a kályha! Szent Isteni... pedig akkor már majdnem megértettem — csak elfelejtettem! Az egész húsz-egynéhány éves korunk egy pillanat alatt a semmibe süllyed. Hogy is volt csak? — Nézd, Gabi, — mondom türelmesen — az ember nem a szájával gondolkodik, hanem az eszével. Mi az, amit nem értesz?!... Hiszen ez olyan egyszerű és világos, mint a nap — ezt az első elemista is megérti, ha egy pillanatig figyel. Nézd, fiam. Ugy-e itt az van, hogy kilenc kályhában öt és fed nap alatt ennyi és ennyi bükkfa ég el. Nna. Mit nem értesz ezen? — Ezt értem, apukám... csak azt nem tudom, hogy az első aránypár fordított és a második egyenes, vagy az első egyenes és a második fordított, vagy mind a kettő egyenes, vagy mind a kettő fordított. A fejbőröm, a hajam tövében, lassan hidegedni kezd. Mi a csodát fecseg ez itt össze aránypárokról? Mik lehetnek azok az átkozott arány párok?... Honnan lehetne ezt hirtelenjében megtudni? Most már hangosan szólok rá: — Gabii... Már megint hadarsz!... Hogy akarod így megérteni?... Az ember a szájával izé... Mi az, hogy fordított, meg egyenes, meg fordított, papperlapp, vagy falramászott nagybőgősl Gabi röhög. Ráordítok: — Ne röhögj! Ezért taníttatlak, kínlódom veled?... Ez azért van, mert nem figyelsz az iskolában!... Hiszen te azt se tudod... Hiszen te azt se tudod... (Elképedve meredek rá, mintha egy szörnyű gyanú ébredt volna fel bennem.) Hiszen te talán azt se tudod, hogy mi az az aránypár?!... — Dehogynem, apukám... Az aránypár... az aránypár... az aránypár... az a két viszony... amelyben a belső tagok hányadosa... illetve a külső tagok szorzata... Összecsapom a kezem. — Mondom!... Tizenegy éves kamasz és nem tudja, mi az az aránypár! Gabi szája megint lefelé görbül. — Hát mi? — Hogy mi? Na megállj te csirkefogói... Most azonnal előveszed a könyvet és harmincszor elmondod!... mert különben... Gabi megszeppenve lapozgat, aztán hadarni kezdi: — "Az aránypár azon mennyiség, melynek két beltagja úgy viszonylik két másik mennyiséghez, valamint..." igen apukám, de melyik itt a két beltag, a bükkfa térfogata és a napok száma, vagy a kályhák száma és a bükkfa térfogata?... — Már megint hadarsz?! Add ide azt a könyvet. És most rettentő komolyan kérdem: — Idenézz, Gabi, ne légy már olyan ostoba. Hiszen ez olyan világos, mint a nap. Na nézd, milyen egyszerű. Na. Idefigyelj! Ha kilenc nap alatt ennyi és ennyi — akkor tizenkét nap alatt, mondjuk, esetleg ennyi és ennyivel több. Viszont, pardon, azért nem több mégse, mert nem kilenc kályhában, hanem tizenkettőben, tehát ennyivel kevesebb, vagyis ennyivel több, mintha ugyanannyival kevesebb volna, mint amennyivel több... Itt ugyanis az aránypár... az aránypár... Egyszerre világosság gyúl az agyamban. Mint egy villámcsapás, úgy ér a Nagy Megismerés, aminek hiánya húsz-egynéhány év óta lappang és borong bennem, — úgy van, most rájöttem!... Nincs kétség — akkor... ott... egészen nyilvánvaló — úgy van, nyilvánvaló, az apám se értette ezt a példátl Lopva a Gabira nézek. Gabi közben észrevétlenül kinyitotta a történelemkönyvet, és most fólszemmel azt a jelenetet nézi egy régi képen nagy kéjjel, ahogy Kinizsi Pál két törököt dögönyöz. Nagyok ütök a kobakjára, csak úgy csattan. — Neszei... majd bolond leszek itt kínlódni veled, mikor nem is figyelszl Gabi bőg mint a két török együttvéve. Én pedig megkönnyebbülve ugróm fel, és a múlt ködén keresztül egy arc rajzolódik elém — az apámé, amint nagyot üt a kobakomra, vígan és megkönnyebbülve, mintha azt mondaná: "add tovább a fiadnakl énnekem már elég volt!" és fütyörészve, zsebre dugott kezekkel, vígan indul el a sír felé, ahol egészen mindegy, hogy hány nap alatt ég el kilenc köbméter bükkfa és hatvan-hetven év élet.
