A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-27 / 39. szám
világon — az új, egyesült Európa létrejöttét komolyan gondolják, akkor, ha abba szuverén és teljesjogú államszervezetek kívánnak egymással szövetségre lépni, akkor elsősorban a természetellenes, és ma már anakronisztikus trianoni és jaltai határokat kell fölszámolni. Ugyanis az elmúlt hetven esztendő politikai, gazdasági és társadalmi kudarcai ebben a térségben egyértelműen bebizonyították, hogy ezek a határok történelmietlenek, s az itt élő népesség együttélését egy folyamatos ellenségkép kivetítésében jelenítik meg. Holott az egymás mellett élés természetes szükségletét és szükségességét kellene megvalósítani — határok nélkül! Lehet, hogy a mai határok végleges konzerválására törekvő politika számára az ilyenféle gondolatok eretnekségnek számítanak, valamiféle jóvátetehetlen tragédiának. Ezzel szemben én abban látom a tragédiát, hogy több, mint hetven esztendeje olyan ránk kényszerített államszervezetben — ma már föderációban — vagyunk kénytelenek élni csehek, szlovákok, magyarok, lengyelek, ruténok, ruszinok, ukránok stb., amelyben szinte senki sem érzi jól magát... Nem volna értelmesebb elgondolkodni azon, hogy miként lehetne újjászervezni századunk első felének Közóp-Európáját?l... Gál Sándor Fotó: Krascsenits Géza A Baltikumról... Kevés olyan része van a világnak, amelyről mostanában annyit beszélnének, mint a Baltikumról. Ez a terület a Keletitenger vagy más szóval a Balti-tenger partján elterülő Észtország, Lettország és Litvánia földrajzi jellegű összefoglaló elnevezése. Nem ok nélkül érdemel megkülönböztetett figyelmet a három kisméretű európai szomszédállam, amelynek a közelmúltbeli történelmét szinte azonos sorsfordulók jellemzik. A Baltikum északi részén élő észtek nyelve az ural-altáji nyelvcsalád ugor ágához tartozik, s így a szomszédos finnek nyelvén kívül testvéri viszonyban van a magyar nyelvvel is. Esztimá — ahogy az észtek nevezik területüket — időnként a dánok, a németek, a svédek, majd az oroszok uralma alá tartozott. Történelmi sorsukban osztoztak a tőlük délre lakó lettek, akiknek a nyelve a litván és a kihalt régi porosz nyelvvel együtt az indoeurópai nyelvcsaládnak lett vagy balti családját alkotja. Közülük sokan az úgynevezett livlandi nyelvet beszélik, ezért ezt az országot korábban Livland néven jelölték. Litvánia, oroszul és lengyelül Litva eredeti lakóinak nyelve az indoeurópai nyelvcsaládnak egyik töredéke. Legközelebb a szláv nyelvvel rokon, és ezzel együtt a balti szláv nyelvcsoportba tartozik. A három balti állam közül a litvánok történelme a legkiemelkedőbb. AIX. században még törzsekben élő litvánokat Gedimin nagyfejedelem (1315 — 40) egyesítette, és elfoglalta Kijevet. Ó alapította a mai fővárost is. Utódainak harcolniuk kellett országuk önállóságáért a német lovagrenddel, a lengyelekkel és az oroszokkal. 1386-ban a Litván Nagyfejedelemség és Lengyelország dinasztikus unióra lépett. Jagelló litván fejedelem ugyanis feleségül vette Nagy Lajos volt magyar és lengyel király leányát, Hedviget, akinek hatására a római katolikus vallást nyilvánították Litvánia hivatalos vallásává. Az általuk alapított Jagelló-uralkodóház leszármazottjai közül néhányat magyar és cseh királlyá is koronáztak. A Jagellók ebben az időben nagyhatalmi politikát folytattak. 1569-ben, az úgynevezett litvániai háború idején kimondták Litvánia és Lengyelország egyesülését, és közösen léptek fel Oroszország területszerzési törekvései ellen. Lengyelország harmadik területi felosztása után azonban Litvánia is az orosz cárok uralma alá került. Az orosz fennhatóságok alól legkorábban az észtek szabadították fel magukat, mert 1919. május 19-én már kikiáltották az Észt Köztársaságot. Ez év augusztusában a litvánok megdöntötték a szovjethatalmat, 1920-ban pedig a lettek is kivívták függetlenségüket. A három kis balti állam létét azonban megpecsételte az 1939. augusztus 23-án megkötött német—orosz megnemtámadási szerződés titkos záradéka, amely érvényesítette a "divide et impera" — elvét, és a Baltikum is a Szovjetunió érdekkörébe került. A szovjet pártállam a balti államokkal is a később világszerte ismertté vált diplomáciai módszereihez folyamodott. Államhatárai biztosítása ürügyén 1939 szeptemberében "kölcsönös segélynyújtási egyezményt" ajánlott fel és kötött Észtországgal, amelynek alapján katonai támaszpontokat létesített "szövetségese" területén. A Lettországgal megkötött egyezmény forgatókönyve is azonos volt, csak egy hónappal később kellett a letteknek aláírniuk. A litvánoknak sem volt más választásuk, így reájuk is hasonló sors várt, mint az északi szomszédaikra. A Szovjetunió mindhárom balti állam "csatlakozását" csaknem azonos szöveggel indokolta: "A litván dolgozók antifasiszta harca, amelyet a kommunista párt vezetett, 1940 júniusában megdöntötte a fasiszta diktatúrát. 1940. július 21-én, a litván nemzetgyűlés kimondta a Litván SZSZK megalakulását..." A lettek szintén 1940. július 21 -én, és az észtek is ezen a napon sorakoztak be a Szovjetunió tagállamai közé, s ezzel mintegy "látványosan öleltették magukat ismét a nagy szomszéd kebelére". Sokan talán évtizedeken át sem tudták, hogy ez a "szerződés" a világtörténelem egyik legnagyobb abszurduma volt. Az imperializmus ellen harcot hirdető, ’békeszerető ország" további területszerzéseit a szovjet történészek azzal igyekeztek megindokolni, hogy "... a Szovjetunió megvédte magát attól, hogy előnytelen feltételekkel lépjen a háborúba, sőt, időt nyert, és megerősítette határait védő erejét Az 1939—40 telén bekövetkezett szovjet—finn katonai konfliktus után határigazításra került sor a két állam között. Az 1939—40-es években a szovjet államhoz visszakerült Nyugat-Ukrajna, Nyugat-Belonjsszia, Észtország, Litvánia, Lettország, Besszarábia és Észak-Bukovina..." Később ehhez még további európai és ázsiai területeket szerzett a második világháborúból győztesen kikerülő Szovjetunió. A háborút követően a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nélkül már egyetlen fontos világpolitikai kérdést sem tárgyaltak meg. A világelsőségre irányuló törekvéseik miatt rövidesen felbomlott a nagyhatalmak korábbi szövetsége. 1947 szeptemberében megalapították a kommunista és munkáspártok tájékoztató irodáját, amely az egész kommunista mozgalmat az "amerikai politika imperialista céljai" ellen irányította. A gyarmatok széthullása, a Moszkva által szervezett népi demokratikus rendszerek megteremtése, gazdasági, politikai és katonai irányítása megváltoztatta a korábbi erőviszonyokat. A hidegháború nyílt fegyveres konfliktusokba torkollott. Abban az időben, amikor egyre gyakrabban hallhattunk a tőkés világ válságának utolsó szakaszáról—és"... a szocializmusért harcoló erők roppant növekedéséről az egész világon..."—már régen megkezdődött az a történelmi folyamat, amely a szocialista világrendszemek nevezett, valójában önkényuralmi rendszer törvényszerű felbomlásához vezetett, és amelybe teljes elismerést érdemlően bekapcsolódtak a szabadságukért harcoló balti államok is. Párkány Antal A HÉT 5
