A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-27 / 39. szám
GONDOLKODÓ Másik történelem Eddig még minden komolyabb háború után, amelyet a történelem során az emberiség elszenvedett, a győztes vagy győztesek újrarajzolták az adott térség térképét. A vesztesektől ezt-azt elvettek, eloroztak; ipari jelentőséggel bíró térséget, létfontosságú agrárzónát, tengeri kikötőket, stratégiai hídfőket és így tovább. Tették ezt azzal a megfontolással, hogy egy esetleges elkövetkező háborús helyzetben kedvezőbb gazdasági és hadászati pozíciókat birtokoljanak. Az ismételt győzelmi esélyek céljaiból. Hogy Európa ilyetén való el- és szétdarabolásának az adott térség népe vagy népei fizették meg mindig az árát, az a nagypolitika sakkjátszmájában csekélyke gyalogáldozatnak számított. Ha egyáltalán áldozatnak nevezték az emberekre kényszerített diktátumokat a győztes hatalmak. A magunk tapasztalataiból tudjuk, hogy hamarabb kerültünk a bűnösök listájára, bárha "bűnünk" mindössze abban mutatkozott meg, hogy ott voltunk ahol voltunk, és nem másutt. A mi térségünkben ebben a században háromszor rajzolták át a térképeket. Először, mint ismeretes 1918 után a trianoni diktátummal, amely a történelmi Közép-Kelet-Európát megsemmisítette, és olyan új államképzodményeket erőltetett e térség népeire, amely ellentmod minden politikai, gazdasági és etnikai realitásnak. A harmincas évek végén megtörtént ennek revíziója, ám abban sem volt sok köszönet, mert a végeredménye a második világháború lett, amely majdnem teljes egészében visszaállította — a jaltai szerződés alapján — a trianoni határokat. A Szovjetunió csupán itt-ott csípett le egy^egy darabkát Közép-Kelet-Európa maradék államocskáinak testéből. Tőlünk — azazhogy akkor Magyarországból — a Kárpátalját és Erdélyt, a románoktól Moldáviát, aztán Kelet-Lengyel ország egy jókora darabját — ahogy a birodalom érdekei megkívánták. A második világháborút követően, amikor Európa a vasfüggöny jótékony árnyékában kettévált, a térség határai stabilizálódtak. E stabilizálódás árát mintegy kétmillió deportált lengyel, több, mint hárommillió deportált szudétanémet, s közel negyedmillió kitelepített és szétszórt szlovákiai magyar fizette meg. (A romániai és a bolgártörök "transzférról" nincsenek hozzáférhető adataim, holott a nemzetiségi problémák sztálini megoldását arrafelé is szorgalmasan alkalmazták.) Most azonban, amikor véget ért a harmadik világháború — mert mi másnak nevezhetnénk a négy évtizedes hidegháborús állapotot? —, a fene nagy politika térképeket átrajzoló kedve nem támadott fel. Az utóbbi két-három évben legalább ötvenféle szerződést írtak alá az európai és nem európai nagy- és kishatalmak, ám a térképekről ezekben a dokumentumokban nincs szó. Pontosabban: minden esetben az európai határok sérthetetlenségét deklarálják, kétszer aláhúzva azt piros ceruzával, nehogy bárkire is ráessék bárminemű revíziónak még az árnyéka is. Holott annak az Európának, amelyben 1945-től éltünk, befellegzett. A trianoni és jaltai határkiszabások mára megbuktak, mert meg kellett bukniok, hiszen természet- és emberellenes tákolmány volt mindkettő. Az az államfilozófiai fantazmagória, amely a huszadik század első negyedében Európa közepén megszülte a "nemzetállam" romantikus mítoszát, életképtelennek bizonyult. A trianoni és a jaltai határok kijelölői és jóváhagyói aligha számoltak azzal, hogy elképesztő hely- és helyzetismeretük hiánya annyi évtized elmúltával a mai nemzedek életét teszi szinte már elviselhetetlenné. A "nemzetállam" kierőszakoltságának tragédiáját követhettük végic) a tévé képernyőjén tavaly Romániában. A jugoszláviai polgárháborús hétköznapok is ugyanennek a természetellenes diktátumnak az egyenes következményei. A mi hazai valóságunk az előbbi kettőtől csupán annyiban különbözik, hogy itt még nem lődözünk egymásra. A cseh— szlovák viszony, a szlovák—magyar viszony, a szlovák szeparatista törekvések, a hadsereg dél-szlovákiai "diszlokációja" azonban mind ugyanazt jelzi és jelenti: a pozíciómegtartást. Valaminek a megtartását, ami tarthatatlan, mert természetellenes, mert értelemellenes. A negyven évig tartó harmadik világháború — hidegháború — véget ért, amikor a vasfüggönyt — a valós és a jelképes határzarakat — Európa közepéről eltávolították; ám az európai határok "sértetlenül" maradtak. Ha Európa nyugati felén — vagy bárhol a 4 A HÉT
