A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
MINERVA KASSA BOMBÁZÁSA Ötven óv telt el azóta, hogy 1941. június 26-án, 13 óra 6 perckor három, felségjel nélküli, egysíkú, kótmotoros gép 29 bombát dobott Kassára. A bombázók kelet vagy délkelet felől érkeztek a város légterébe, és ugyanazon az útvonalon távoztak. A 29 bomba közül egy nem robbant föl. A postapalotát 5 találat érte. A halottak száma 29 volt. A szomorú esemény után rögtön megindultak a találgatások. Nem csoda, hiszen annak ellenére, hogy ez a támadás jelentéktelen epizódja lett a második világháborúnak, egy szempontból nagyon is jelentős volt: Magyarország a tengelyhatalmak oldalán emiatt lépett be a háborúba. A minden alapot nélkülöző spekulációkat mellőzve négy elképzelés érdemel figyelmet. Vizsgáljuk meg először a szlovák változatot. Már 1942-ben elterjedt a hír, hogy szlovák, netán cseh pilóták bombázták a várost, s utána a Szovjetunióba távoztak, érdemeket szerezve az "ellenfélnél". Ennek az elméletnek "csak" az a hibája, hogy a Szlovák Állam területéről egy géppel sem sikerült megszökni, másrészt, akkor még a szlovák légierő nem rendelkezett ilyen típusú bombázókkal, amelyek számításba jöhetnének. Csehszlovákia megszűnése után, a légierő gépei zömmel Csehországban maradtak, Szlovákiának csak néhány repülőgép jutott. A gépek nem Szlovákia felől, hanem ellenkező irányból jöttek, és oda is távoztak, tehát nyugodtan elvethetjük ezt az elméletet. A román változat már keményebb dió, habár erre vonatkozóan sem létezik perdöntő bizonyíték. A háború után egy hadikórházban folytatott beszélgetés során hangzott el az a kijelentés, hogy Antonescu bombáztatta Kassát, abból a célból, hogy Magyarország belépjen a háborúba, s a magyar hadsereg ne veszélyeztethesse Dól-Erdólyt, amely Románia része maradt. A román légierő hadrendjében akkor nem voltak ilyen típusú bombázók. Remélhetőleg, ha megnyílnak majd a román levéltárak, ezt a kérdést is tisztázni lehet. Mindenesetre ma úgy látszik, Romániának egyértelműen nem állt ér-20 A HÉT Balassa Zoltán "A LEGNAGYOBB MEGDÖBBENÉSSEL ÉRTESÜLTEM A KASSÁT ÉRT GYALÁZATOS TÁMADÁSRÓL EGYÜTT ÉRZEK MINDNYÁJUKKAL, DE KÜLÖNÖSEN AZON CSALÁDOKKAL, KIKNEK HOZZÁTARTOZÓI ÉLETÜKET VESZTETTÉK. EZEKNEK LÉGY SZÍVES NEVEMBEN ŐSZINTE RÉSZVÉTEMET TOLMÁCSOLNI. EGYÚTTAL PÁR NAPON BELÜL KEZEDHEZ FOG ÉRKEZNI EZER PENGŐ, MELYET LEGJOBB BELÁTÁSOD SZERINT NEVEMBEN OSSZÁL SZÉT AZOK KÖZÖTT, KIKET LEGSÚLYOSABBAN ÉRT A TÁMADÁS, ISTEN ÓVJON MINDNYÁJATOKAT." (Esterházy János távirata Tost László, Kassai képviselőnek, 1941. VI. 28.) dekében Magyarország belekényszerítése a háborúba, mivel akkor saját háborús "érdemeit" csökkenti. Hitler megígérte a román vezetőknek, hogy a győztes háború után számíthat egy határrevízióra északi szomszédjával szemben. (Hasonlót ígért Hitler a szlovák politikusoknak is). Azok, akik azzal érvelnek, hogy Romániának érdekében állt Magyarország belerángatása a háborúba — véleményem szerint — már belekalkulálják az "eredményt" is, amiről a kortársaknak akkor még aligha lehetett tudomásuk. Mindenki néhányhetes háborúra számított. A német fegyverek presztízse óriási volt. Még az amerikai tisztikar zöme is úgy vélekedett — egy körükben végzett közvólemónykutatás tanúsítja —, hogy Hitlernek nagyobb esélyei vannak, mint Sztálinnak. Az az érv, hogy Romániát zavarta az intakt magyar hadsereg, míg a román haderő az orosz fronton harcol, és így a magyarok (esetleg) veszélyeztethetik Dél-Erdélyt, kelthetett bizonyos román aggodalmakat, de ezek az aggodalmak bizonyára akkor kaptak lábra, miután kiderült, a háború nem hetek kérdése lesz. Ez négy nappal a háború kitörése után még egyáltalán nem merülhetett föl. A román politikai vezetés tisztában volt azzal is, hogy a román olajra Németországnak szüksége van, amiért a német politikai vezetés messzemenőleg támogatja Románia integritását. Ne feledjük, hogy a román hadvezetés június közepe táján értesült a "nagy" eseményről és június 26-ig képtelen lett volna műszakilag, szervezetileg (előkészítés, kiképzés, szerelés stb.) előkészíteni egy ilyen támadást. Mindez komoly kétségeket vet föl, s a jelenlegi adatok birtokában, nem tarthatjuk ezt a variánst túl valószínűnek. Vizsgáljuk meg a német, illetve német—magyar változatot, amelyet nálunk oly előszeretettel vettek elő minden adandó alkalommal, és a pozsonyi Pravda az 50. évforduló kapcsán, ismét ezt az elképzelést tálalta mint a legvalószínűbbet. Kétségtelen, hogy a magyar hadvezetés egy része, Werth Henrik vezérkari főnökkel az élen, igyekezett a kormányt rávenni arra, hogy önként lépjen hadba, mivel ež az ország számára előnyöket biztosít a győztes háború után (pl. Dél-Erdóly visszaszerzése). A politikai vezetés a kassai bombázásig, hallani sem akart az önkéntes hadbalépésről. Egy hivatalos német felkérésnek eleget tett volna. Hitler viszont nem kívánta megkötni kezét ilyen módon (aki felkérést kezdeményez, annak viszonoznia is kell az ilyen "szívességet"), másrészt tisztában volt a magyar hadsereg csekély harcértékével, harmadsorban meg a nyugat-európai villámháború tapasztalatai "meggyőzték" a német fegyverek legyőzhetetlenségéről. Werth Henrik tárgyalt a német féllel
