A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY osztályára, de ott azt mondták neki, várnia kell, a doki a műtőben van. Valami autószerencsótlenséges nőnek a lábát próbálja összefoltozgatni. Ha végez, talán szóba áll vele. Bement a nővérszobába. Beszélgetéssel gyorsabban telik az idő. Két lány meg három "kiskatona" tereferélt ott. Az egyik, valamilyen Ondro épp azt ecsetelte, hogy a műtőben lévő nőnek sem szeretne a helyében lenni, mert szerinte — bármilyen jó csaj isi — egy olyan sebhellyel, amilyen annak lesz a combján, legfeljebb jégeralsóban mehet a strandra jövő nyáron, ha egyáltalán lesz mire húznia a jégeralsótl Mert az is lehet, hogy le kell vágni a lábát. Maja, az idősebb nővérke rá is szólt Ondróra: — Úgy látszik, éjszaka már megint ócska ponyvákat olvastál! Meg az is látszik, hogy totálisan kezdő vagy. Neked minden seb olyan, hogy azt hiszed, kiömlik rajta a páciens bele! Zöldfülű! Többet ért volna, ha bevonulsz katonának! így óvelődtek — csipkelődtek, de Kati mintha tűkön ült volna. Legalább azt tudná, mikor végez Goldschmidt. Egy ilyen műtét órákig tart, legalább Zsigát fel kell hívnia, ne izguljon, ha előbb ér haza. — Telefonálnom kellene — mondta Majának. — Innen nem lehet — vigyorodott el Maja. — Látod, ezt is lelakatolták! Csak a fekvőrész automatája, vagy az orvosi szoba telefonja működik. Spórolunk. Lassan már kötszert meg szikét is hozzon a beteg, ha nálunk akar betegeskedni... De gyere, megnézzük az orvosit. Ha üres, használhatod a doki telefonját, csak rövid lére ereszd a mondandódat, mert szorulunk, ha elkapnak bennünket! Kati igazán rövid volt. Csak bejelentette, hogy be kellett ugrania a munkába és lehet, hogy kissé elhúzódik a dolog, Zsiga meg tudomásul vette. De Kati azért izgult. — Te, Maja, nem leshetnénk be a műtőbe, hogy hol tartanak? — kérdezte. — Ha nagyon akarod... De pisszenni ne merj, mert Goldi nagyon akkurátus lett, mióta a bécsi klinikára is hívják "foltozni”... Azt mondja, ott aztán rend van, mindenki vigyázzban áll az orvos előtt. —... és sokat kap a beugrásokért? — Nem tudom, de biztosan. Hisz innen is egy sereg orvos szegődött el nővérnek Ausztriába meg Németországba, mert az ötszörösét keresi annak, amit itt kapott. Megszedik magukat, aztán itthon majd magánrendelőt nyitnak. Mi meg nem kellünk ott a kutyának sem! Legfeljebb ágytálat hordani vennének fel... — Pedig ón azért lehetek nővér — vágott közbe Kati —, mert állítólag sokan vállaltak közületek kinn munkát! — No persze, kezdetben. De aztán rájöttek az orvosnők, hogy ez nekik is aranybánya! Most meg már áron alul adja magát orvos, nővér. Várták, hogy megnyíljon a műtő ajtaja, hogy valaki legalább kijöjjön a bentlevők közül, s megmondja, hol tartanak. — Állítólag valami újságíró vagy író az az asszony, akin dolgoznak — suttogta Maja. — Tudod, az ilyen művészfólók néha bepörögnek, olyankor nem tudják, mit engedhetnek meg maguknak. Ez is biztosan ki akarta próbálni, milyen autóversenyző lenne belőle! A műtő csendje hirtelen eloszlott. Tompított zörejek szűrődtek ki, aztán kinyílt az ajtó. Fáradt arcok, véres zöld köpenyek, fakó emberek az éles fényben. Az asszisztáló orvos odaszólt Majának: — Hozza el az asszony holmiját a felvételről. Fel kell vennünk az adatait, hogy értesíteni tudjuk a családját, a munkahelyét, mert akár fél évig is eltarthat, míg újra megtanul rendesen járni. Goldschmidt is kifele igyekezett már, de Kati nem állt eléje. Mereven bámulta a műtőasztalt. Sápadtságában is ismerősnek tűnt neki a szerencsétlenül járt nő. Goldschmidt megszorította Kati karját: — Maga ismeri azt a nőt? —Azt hiszem, igen... A barátnőm, Horák Franciska... — Ne legyen úgy megrémülve — mondta az orvos —, most még csúnya látvány, de nincs nagy baj. Nyílt combcsonttörós, de nem zúzódásos, a szilánkok sem fognak gondot okozni. Jöjjön már, ne legyen olyan ijedt! A barátnője egy év múlva már úgy fogja ropni a táncot, mintha soha nem is feküdt volna azon az asztalon! Micsoda nap, gondolta Kati. Előbb Csaba, most meg Fanni! Most mondja el Goldschmidtnek, hogy miért kereste? Várjon holnapig? Hirtelen szédülni kezdett. Azt sem tudja, Rasztyo hol dolgozik. Biztosan nincs még otthon. Mi van, ha Orsi veszi fel a telefont? Hogyan mondja meg egy gyereknek, hogy az anyja... — Hány óra van? — kérdezte hirtelen, ahelyett, hogy megnézte volna az óráját. — Öt perc múlva fél kettő... — Azt hittem, legalább öt van már. Egy gyereket hoztam ide délben a Bezruó utcáról... Talán agydaganat. Arra akartam kérni, doktor úr... Mert nincs senkije. Egy öreg nagyanyja, meg anyja, de az Operenciás-tengeren túl... Es azt sem tudom, hol dolgozik a barátnőm férje... Doktor úr, elmondaná telefonba egy kamasznak, mi történt az anyjával? Goldschmidt erélyesen rászólt. — Mozduljon, kérem. Én holtfáradt vagyok, le kell ülnöm legalább. Maga meg, Katka, gondolkodjon. Nem igaz, hogy nem tudja kideríteni, hol érhető el a barátnője férje! Csak ne essen pánikba! És gondoljon arra, még mindig jobb, ha egy barát vagy orvos közli egy gyerekkel, hogy anyját baleset érte, mintha a rendőrség állít be hozzá! (Folytatjuk) J. Polák illusztrációja A HÉT 19
