A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY Kati az éjszakai ügyelet után sem bírt elaludni. Hiába húzta le a redőnyöket, húzta be az elsötétítő függönyt, nem jött álom a szemére. Forgolódott. És folyton maga előtt látta a kis Csabát, akinek úgyszólván egész éjszakáját az ágya mellett töltötte. Furcsa baja lehet Csabikának, gondolta, egyszer mintha teljesen rendben lenne, azután meg mozdul egyet és se szó, se beszéd hányni kezd. Néha a tekintete is olyan zavaros... Máskor meg tiszta, ragyogó a szeme. Szép gyerek, de szomorú. Amilyenek a beteg gyerekek lenni tudnak. Csabát még már napok óta vizsgálják, szondázták is a gyomrát, röntgenezték az epéjét, de még semmit nem tudnak. Ugyan mi baja is lehet egy nyolcéves gyereknek? Kati hajnal óta nyugtalan. Csaba miatt. Megint rosszul volt a gyerek, imbolygott, elveszítette az egyensúlyát, hányt. Alig bírta tartani őt, hogy el ne essen, és nem lehetett lefektetni. Azt kiabálta, hogy mozog, mozog minden. Hol billeg a föld, a szoba, és hogy már elég, nem akar több nővért látni. Kati nagyon nehezen tudta őt lecsillapítani. Hirtelen, mintha villám szaladt volna át Katin. Felkelt, a könyvespolchoz ugrott, kapkodva keresni kezdte a Karinthy-kötetet. "Hát persze, hisz Karinthy írta az Utazás a koponyám körül-ben, hogy megbillent vele a világ..." Ledobta a könyvet az asztalra, kapkodva öltözni kezdett. Dubeň ma reggel belépett, letelt a szabadsága, talán nem fog kinevetni, gondolta. A könyvet betette a táskájába és indult is. "Úristen, gondolta, azért mondhatta Csabi a sok nővért!" De azért magában sem nevezte nevén, amitől tartott. Míg a buszra várt, akaratlanul is rágni kezdte a körmét, csak akkor vette észre magát, amikor az egyik ismerőse ráköszönt. — Nagyon sietek... Sietnék.. Ideges vagyok — próbált magyarázkodni. De ismerőse csak mosolygott. — Napközben alig járnak a buszok, fölöslegesen rakják ki a menetrendet is... A buszon Katinak eszébe jutott Olivecrona professzor. Vajon utána tudja-e csinálni valaki azt, amit ő tett Karinthyval? Nem tudta eldönteni, jól emlékszik-e, nyolcvanhatban halt-e meg a svéd agysebész, vagy később... Korábban? Dubeň talán tudja. Ahogy közeledtek a Bezruő utcai megállóhoz, Kati kezdte szégyenleni magát. Hátha mégis Csabi epéjével van baj, ő meg rémeket lát! Nevetségessé válik. Már az járt a fejében, hogy hazamegy, de meggondolta magát. Ha már ilyen közel van, megnézi, mi van a gyerekkel. Ott lakik a házukban a nagyanyjával, aki nem meri őt meglátogatni sem. A szülei meg, ki tudja, hol járnak. Csaba apját Kati soha nem látta. Állítólag katonatiszt valahol az ország egyik zugában. Judit pedig, Csaba anyja, lehet, hogy a férjével él, de az is lehet, hogy egészen máshol van. Még Cecília néni sem tudja, hol kellene keresnie, ha valami baj történne. Néha felbukkan Judit, hoz egy csomó ajándékot Csabának, aztán hosszú-hosszú időre eltűnik. Ahogy Csabi mondja: világgá megy, talán az üveghegyen túlra, de egyszer majd tündérkirálynő lesz belőle, és akkor örökre együtt fognak lakni egy csodálatos palotában. Dubeň meglepődött, amikor Kati bekopogott hozzá, és asztalára tette a könyvet. — De ón ezt nem tudom elolvasni, Katka — szólalt meg —, csak nem akarja, hogy vén fejjel magyarul tanuljak?! — Nem, nem — hebegett zavartan Kati —, csak erről a könyvről jutott eszembe... Tudja, az írónak agydaganata volt, aztán itt leírta a betegségét meg a műtétét... És Csabika... Csabika ma reggel ugyanúgy volt rosszul, mint az író... Dubeň szigorúan nézett Katira. — Mondja el, Katka, milyen volt a fiú reggeli rosszulléte! Üljön le, nyugodjon meg. Szalmonellózis van meg valami vírusos járvány is. Ne gondoljon mindjárt a legrosszabbra! Nyugodtan mesélje el, mit tapasztalt. Kati beszólt. Aprólékosan elmondta az imbolygásokat, azt, hogy Csabi észrevehetően furcsán jár, hogy mintha a szája is furcsa görcsbe rándult volna, és hogy többeslátása is volt. Dubeň a végén felvette a könyvet az asztalról. — Ezt most olvassa? — kérdezte. — Nem — válaszolta Kati —, még középiskolás koromban olvastam, de nagyon mélyen belém vésődött néhány részlete, és ma eszembe jutott... —A könyvben milyen vizsgálatot végeztek az írónak az imbolygása után? — Szemfenókvizsgálatot... — vágta rá Kati. , — Akkor mi is megcsináltatjuk azt a vizsgálatot. Ha akarja, maga is elkísérheti Csabát. Dél tájban Dubeň az ügyeleti szobába kérette Katit, aki megpróbált egy keveset pihenni közben. — Katka, a maga Karinthyja jó diagnoszta, Csabánál a szemfenéken találtak valamit. Fel kell vmnünk őt Kramárera, az idegsebészetre. Ók majd megcsináltatják neki a komputeres rétegvizsgálatot... — És miért nem mi? < 18 A HÉT SZERDAHELYI TAMÁS ...... — Tudja milyen a helyzet, hisz semmire nincs pénz! Csak kijelölt kórházak rendelhetik el a komputer tomográfos vizsgálatot, mivel igen drága. Nekünk nincs rá jogunk, csak a kramárei kórháznak. De ha akarja, maga kísérheti el Csabit. Jobb, ha ilyenkor ismerős van mellette, aki az ő nyelvén is szólni tud hozzá. — Köszönöm, doktor úr, hogy rám gondolt... * — Azután pedig a szüleit is meg kell keresni; értesíteni kell őket, ha már konkrét eredményeink lesznek. — Doktor úr, annak a svéd sebésznek, az Olivecronának voltak tanítványai is? — Tanítványai mindenkinek vannak, Katka, de ne gondoljon folyton erre. Nevessen. Csabának nem keli elárulni semmit. Kati előkészítette az útra a gyereket, összeszedte kevéske holmiját, és elmondta Csabának, most egy olyan különös gép fogja vizsgálni, amely — bár egyetlen szeme nincs — belelát az emberbe és szép filmkópeket készít arról, amit ott benn látott. — Aztán majd ón is megnézem, te meg elmeséled nekem, melyik képen melyik részem látható — nyelvelt Csaba, akin már nyomát sem lehetett látni a reggeli rosszullótnek. — A szivemet szeretném látni, arra vagyok a legkíváncsibb... Ugye, rajta lesz az is, ahogyan dobban? — Biztosan — felelte Kati —, és az is rajta lesz, hogy milyen bátor vagy. Ha félni fogsz, kis gombóc lesz a szíved, nem fogja megmutatni, mi lakik benne igazán. De ha bátor leszel, egészen kitárul majd a szíved, olyan lesz, mint egy gyönyörű rózsa, és minden szirmára lesz írva valami. Minden egyes szirmot külön is lefényképez majd a csodagép, mi meg együtt elolvassuk a ráírt rejtjeleket. — Te ismered a rejtjeleket is? Az is olyan, mint a titkos ábécé, amivel mi egymásnak írunk az iskolában? — Hasonló. Én ismerem a jeleket, s ha most ott maradsz a másik kórházban, eljövök hozzád sokszor, és téged is megtanítalak, hogyan olvasd őket. Sokáig búcsúzkodtak az idegsebészeten. Kati lefektette Csabát, megígérte neki, hogy holnap is eljön hozzá. Lefele menet eszébe jutott, hogy a traumatológiáról ismeri az egyik orvost, Goldschmidt Jánost. A bölcsődében ő nevelgette Goldschmidt kislányát, sokszor beszélgettek. Most megkérhetem, hogy nézzen be néha Csabához, s ha megtudja, hogy már készek a gyerek vizsgálati eredményei, értesítsen. Nagy nehezen be is jutott Goldschmidt
