A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
SZÉCHENYI EMLÉKVERSENY zók az ülésteremből. "Patriaľ — kiált föl sebzetten grófunk, s nyilván dühét csillapítandó átúszik a Duna ligeti partjára. (Mennyi jól ismert helyszín, mennyi esemény, érzés, indulat!) Ráadásul még aznap este valamelyik Hardegg tábornok vagy a haditanács elnöke (Ignatz), vagy a monarchia méneseinek felügyelője (Heinrich) minden ok nélkül úgy lehordja,"mint valami nebulót". Széchenyi reflexiója: "Megértem, hogy némely ember hosszas bántalmazások és megalázások után, melyek ellen védekezni nem tud, végül önérzetét, s minden hajlamát a becsületességre és erényességre elveszti, és a legaljasabb vétkekbe és bűnökbe süllyed.' Széchenyi azonban nem a vétkek és bűnök, hanem a nemzetemelő munka és férfiméltóság útját választotta. November 3-án, a sorsdöntő napon, az alsótábla kerületi ülésén Felsőbüki Nagy Pál, minekutána az előtte szólt megyei követek a magyar szellemű nevelés, illetve a magyar nyelv jogainak törvénybe iktatásáról folyó vitában többször is emlüatték egy nyugati típusú tudós társaság, egy akadémia alapításának sürgető szükségét, a következőket mondta: "Szükség van magyar tudós társaságra. De ehhez nem szavakra van szükség. E szép eszme megvalósításához az kell, ami Montecuccoli szerint a háborúhoz: pénz, pénz, és megint csak pénz? Ekkor lépett elő az arisztokraták fal mellett ácsorgó és figyelmező csoportjából, Wesselényi Miklós báró mellől a huszárszázadosi egyenruhát viselő Széchenyi István, s a gyorsirásos jegyzőkönyv tanúsága szerint így szólt: "Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egyévi jövedelmét feláldozom rá." A lelkesedés óriási, az akadémia alapítása törvényjavaslatba kerül, s a király jóváhagyó aláírásával az 1825 — 27-es országgyűlés XI. törvénycikkeként végrehajtandó kormányzati feladat lesz belőle. Elnökségébe a nagyszerű gróf mellé még Kazinczy is bekerülhet, az a Kazinczy, aki nyelvünk és prozódiánk megújításával a még mindig ájult nemzet öntudatra ébresztését és modernizálását megkezdte, s aki joggal vallotta magát ezek után Széchenyi elődjének. Maga Széchenyi egyébként ezt jegyezte sorsdöntő, korszaknyitó föllépéséről a Naplóba: 'A kerületi ülésen beszéltem; minden honfitársamat ellenségemmé tettem.' Jó példája ez Széchenyi termékeny borúlátásának. Ez a pár kiragadott villanás is éles fényben mutatja meg nekünk Széchenyit, az embert, az itéletalkotót s a kezdeményezőt, azt a grófot, akinek politikai és közéleti karrierje az akkori, a maihoz képest kicsiny polgárváros, Pozsony kulisszái közt Iveit fölfelé, hat országgyűlés politikai harcain át az 1848-as magyar forradalmi kormány közlekedési tárcájának birtokáig. A gróf az első napokat is Pozsonyban élte meg, de minisztersége már Pestre, a felelős kormány székhelyére, az ország új fővárosába ragadta. 1848. március 13-án egy főrangú hölgy társaságában hallja meg az aznapi"bécsi kravár hírét."Bécsben megkezdődött", jegyzi naplójába, s rögzíti, amit a pozsonyi Duna-part gőzhajó-kikötőjében látott és hallott. "Gőzhajó-kormányos izgató beszédeket tart 300 — 400 fiatalember. — » Le a kormánnyal, a judex, tárnok etc. mind gaz emberek — (Én egészen kimaradok). Le az arisztokratákkal, le minden mágnással.« Másnap, 14-ón István főhercegnél jár, aztán Kossuthot pillantja meg, "kielegáns hölgyekkel körülvéve — ünnepeltetik a Zöldfa (a mai Carlton szálló) erkélyén. Német polgárok köszöntik odafenn Kossuthot németül, ki németül válaszol. — Vegyesen jurátusok és polgárok.’ Kossuth, halija valakitől a reform nagy szelleme, Batthyány Lajost akarja miniszterelnöknek, s ez így igaz, valóban ő lesz a felelős magyar kabinet feje, amelyben mind Kossuth, mind Széchenyi helyet foglal. Majd váltás a Napló ban: 'Zichy Fólixhez megyek, hol... sokan gyülekeznek össze s nagy a szomorúság... Felderítem őket (mintha én derűs volnék) és whistezem. ’ Ilyen dolgok estek meg Széchenyivel első és utolsó pozsonyi napjaiban, a magyar sorsforduló és a magyar végzet első napjain, s köztük huszonhárom esztendő, egy negyedszázad minden herkulesi erőfeszítése, hogy a társadalmat kimozdítsa holtpontjából, s egy új, modern, nyugat-európai típusú Magyarországot teremtsen. Földrajzi értelemben Pozsony volt az az archimedesi pont, ahol kimozdította helyéből a magyar földet. Persze nem Pozsony, hanem London, Párizs és New York felé. Kérdések: 1. Mit neveztek el Széchenyiről Pozsonyban? 2. Milyen intézmény működik ma az egykori Pozsonyi Országgyűlés épületében? 3. Mi a címe a Habsburg-rendszert támadó könyvének? Arany János Széchenyi emlékezete (résziét) Emléket, oh hazám, mit adsz e sírra? El kelle buknunk — haj, minő tanulmány! — Hová tekintesz földeden, magyar, Meg kelle törnöd — oh, mily áldozat! — Hol Széchenyi nevét ne lásd megírva Hogy romjaidra s romjainkra hullván, Örök dicsőség fénysugarával ? Adjunk, Igaz! tenéked igazat. Ha büszke méned edzi habzó pálya. Ha eszmeváltó díszes körbe gyűlsz. Szentebb e fold, honunk áldott alapja, Ha szárnyakon röpít a gőz dagálya. Mióta, nagy szív, benne nyúgoszol; Ha tenni, szépre, jóra, egyesülsz: — Szentebb a múltak, ezredévi lapja, Duna, Tisza... ez, mely prüsszögve hordja Mióta nagy név, hozzá tartozol. Koszorút elő!... morzsoljuk el könnyűnket: Fékét, s szabályhoz törni kénytelen; Az istenűlés perei már ezek! Amannak hódol a sziklák csoportja, Borítsa ünneplő mirtusz fejünket: S Trajánusz híre újból megjelen; Reménnyé váljon az emlékezet. Az ifjú szép Pest, ki bizton ölelve Nyújt Corvin agg várának hű kezet, Nem hal meg az, ki milliókra költi S az édes honni szót selypíti nyelve — Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Széchenyié mind az emlékezet! Hanem lerázván, a mi benne földi, Széchenyi hírét, a lángész csodáit, Egy éltető eszmévéfinomúl. Mely fennmarad s nő tton nő tiszta fénye, Ragyogja minden, távol és közel: A mint időben, térben távozik; Áldozni még jerünk — ah, oly sokáig Melyhez tekint fel az utód erénye: Nem értők — Széchenyi szívéhöz el Óhajt, remél, hisz és imádkozik. Nem láttuk, e szív néha mit palástol Hordván közöny havát és gúny jegét: Te sem haltál meg, népem nagy halottja! Hogyóvni gyönge csiráit fogyástól Nem mindenestül rejt a czenki sír; Őrizze életosztó melegét. Oszlásodat még a család siratja — Értünk hevűlt, miattunk megszakadt szív, Oh, mert ily sebre hol van balzsamir?... Mi fölkelünk: a fájdalom vigasztal: Te, az enyészet ágyán porladó! Egy nemzet gyásza nem csak leverő: Késő, de tartozott szent hódolat hív: Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, Egy nemzeté im, e hálás adó. Van élni abban hit, jog és erő! A HÉT 17
