A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-09-13 / 37. szám

KINCSÜNK AZ ANYANYELV Nyelvi helytelenségek A rádió, a tévé meg a napi sajtó szöve­geit figyelve hamarosan összegyűjthet az ember egy csokorra való nyelvi helytelen­séget. Lássunk most ezekből legalább kettőt! "Az első, ami megütötte a szememet, a rendetlenség volt" — közölte egy riporta­lany, aki nem gondolt rá, hogy ilyen átvitt értelmű szókapcsolatunk: valami megüti a szemét valakinek nincs. Ha valaki hirtelen valamely hangot hall, vagy valamilyen szagot, illatot kezd érezni, azaz valamilyen hang vagy szag lepi meg, akkor azt mond­hatjuk: megüti a fülét, megüti az orrát valami. Például: Távoli motorzúgás ütötte meg a fülünket; Pörkölt dió, friss kalács illata üti meg az orrunkat; stb. Amikor azt akarjuk kifejezni, hogy valaki valamit hirte­len meglát, észrevesz, akkor ezt így is kifejezhetjük: szemébe ötíik valami; s ha az a valami kellemetlen a szemlélőnek, azt is mondhatjuk: szemet szúr neki valami. A valakinek szemébe ugrik, szemébe szökik valami szintén azt jelenti: hirtelen meglát, észrevesz valamilyen feltűnő dolgot, sze­mébe ötlik valami. Ehhez még hozzátehet­jük, hogy nemcsak a megüt igekötős igét, hanem az üt igét sem használjuk átvitt értelemben a szemmel kapcsolatban. Azt mondhatjuk, hogy valamilyen szag valaki­nek az orrába üt, esetleg, hogy valamilyen hang a fülébe üt — bár ez ritkábban használatos —, sőt a fülön üt, orron üt valakit, fülét, orrát üti valakinek valami kifejezés is előfordul hirtelenül éri, érinti, hallja, érzékeli, illetve kellemetlenül érinti, kellemetlenül hat rá értelemben, bár ezek a formák már egy kissé régiesek. A valami a szemébe üt, megüti a szemét csakis konkrét értelmű, és az idézett mondatban szereplő "megütötte a szememet" szókap­csolat alighanem analógiásán keletkezett a megütötte a fülemet mintájára. Mégis helytelenítenünk kell, mert ellenkezik a nyelvszokással. A szlovák nyelvben van ilyen átvitt értelmű kifejezés: niečo bije, udrie do očí — azaz szó szerint: valami szembe üt — s ennek jelentése: valami feltűnő, felhívja magára a figyelmet, szem­beszökő, valamit könnyű észrevenni. Nem hiszem, hogy a kifogásolt mondatban ta­lálható hibás szókapcsolat szlovák hatás­ra keletkezett. A budapesti rádióban hallottam ezt a tájékoztatást: "A lakosság délelőtt tíz órá­tól teheti tiszteletét a halott emléke előtt." Az előzményekből kiderült, hol van az elhunyt felravatalozva, vagyis az idézett mondat arra vonatkozott, mikor lehet el­menni a ravatalhoz, oda virágot vinni stb. A kérdés csak az, helyes-e ez a szerkezet: tiszteletét teszi a halott emléke előtt. Nem helyes, mert a tiszteletét teszi valakinél szókapcsolat ezt jelenti: udvariassági láto­gatást tesz valakinél. Az adott helyzethez tehát ez a kifejezés egyáltalán nem illik, azonkívül pedig a tiszteletét teszi szókap­csolathoz nem járul a valaki vagy valami előtt határozó. Valaki vagy valami előtt tisztelegni lehet, de ez a szókapcsolat: tiszteleg a halott emléke előtt szintén nem a legjobban fejezi ki azt, hogy valaki elmegy valakinek a ravatalához tőle bú­csút venni, esetleg virágot helyezni a koporsójára. Valakinek az emléke előtt nem akkor szokás tisztelegni, amikor még úgyszólván itt van köztünk, hiszen még el sem temettük. Valakinek az emléke előtt emléktábla, szobor leleplezésekor, évfor­dulókkor és hasonló alkalmakkor szokás tisztelegni. Az adott esetben jobb lett volna a szokványos "formulát" alkalmazni: A lakosság délelőtt tíz órától róhatja le ke­gyeletét az elhunyt ravatalánál vagy ko­porsójánál. Persze lehetett volna ezt egész egyszerűen is mondani, például így: A lakosság délelőtt tíz órától vehet búcsút az elhunyttól. Ez utóbbi mondat is teljes mértékben kifejezi a lényeget. Mayer Judit Egy varázslatos délután Prágában Már számtalanszor végigmentem Prága egyik legszebb helyén, a Ká­­roly-hídon, de még mindig elkápráz­tat. Éppen olyan megilletódve nézem hidtornyait, szobrait, a Szent-Miklós templom kupoláját s a várat, mint a turisták, akik először látják. A hídon lehetetlen gyorsan átsétál­ni, mert minden szobor alatt tevé­kenykedik egy árus, portréfestő, ze­­nész vagy bábjátékos. A hídról látha­tó a Nemzeti Színház aranyozott kupolája, a Lövész-sziget, a Petfin­­hegy és a Strahovi kolostor is. Egy alacsony, köpcös, ünneplőbe öltözött "csodabogár" férfi haladt el éppen mellettem, aki karján vitte a korcs kutyáját és nyalókáztatta. Van itt egy festő, aki már szinte hozzánőtt a Károly-híd sziluettjéhez, akárhányszor erre megyek, mindig itt látom, annyira ismerős, hogy néha, mint egy régi ismerőst köszönteni is akarom, no, persze ő nem ismerne meg, aminek nagyrészt a rajzlapjai mögött rejtőzködő "becherovkás" üveg az oka. Rajzai eléggé elmosó­­dóak és rikító színűek. A hídon bábeli zűrzavar uralkodik, a világ minden tájáról érkeznek ide a turisták. A hid közepe tájáról lépcsők vezet­nek le a Kampa-szigetre, ahol felújít­va a régi hagyományt hétvégeken cserép-vásár van és amatőr színját­szócsoport nyújt kellemes szórako­zást naponta többször is. Átérve a Kisoldalra (Malá strana) én általában a Kisoldali Kávéházban szoktam megpihenni, a többség azonban a Neruda utca felé tart, mely felvezet a Várba és sok kis kocsmát is rejteget. Ezen a bizonyos délutánon, mely­ről beszámolni akartam, a kávéház­­ból a Valdstejn-kertbe sétáltam át, mely egy elkerített, szökőkúttal, mes­terséges tóval, bokrokkal szegélye­zett kis utakkal és természetesen padokkal telehintett kis paradicsom, ahol mint mindig, most is találtam egy olvasáshoz és elmélkedéshez kellően félreeső padot... Mivel ez a kert nagyrészt a szerel­mesek találkozóhelye, nem csoda, hogy csaknem minden pádon pá­rocskák bújtak egymásba, ami beval­lom, kellemesebb látvány, mint a pletykázó öregasszonyok... Azt hiszem, hogy nem szabadna megöregedni. Fiatalon kellene in­kább meghalni. Hiszen van-e annál csodálatosabb érzés, mikor 16—18 évesen úgy igazából szerelmesek leszünk és úgy érezzük, hogy min­­denhatóak, sérthetetlenek, külön­bek, de főleg egészen mások va­gyunk, mint a többiek? Vagy talán meg lehet anélkül is öregedni, hogy ne csökkenjen a lel­kesedésünk, igazságszeretetiink, jó­kedvünk és felháborodásunk...?? Hazafelé a 18-as villamosból lát­tam még egy kellemes jelenetet, mely ha lehet, még fokozta jókedve­met. Megállt éppen egy útkereszte­ződés előtt a villamos, mikor egy kedves arcú, régi-módi, valószínűleg nagymamája szekrényében talált ru­hába öltözött fiatal lány megállt a járdaszélen, s a korlátba kapaszkod­va egy kavicsot próbált kirázni a cipőjéből: s amikor vissza akart lépni a cipőbe a fekete kötött harisnyája talpán két hatalmas lyuk mutatkozott be a villamos ablakán kibámulóknak. A lány elmosolyodott, majd mielőtt még elpirult volna, lejjebb rántotta fején a nem kevésbé bohókás kala­pot. Cséfalvay Ildikó A HÉT 15

Next

/
Thumbnails
Contents