A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-13 / 37. szám
HÍRMONDÓ A tömeg otthon A Csemadok Rozsnyói Városi Szervezete Szent István napjának megünneplésére szólította tagságát augusztus 17-én, szombaton. Az ünnepség bensőségesre, családiasra sikeredett Úgy nyolcvanan — százan voltak jelen. Mi tagadás, több embert vártak a rendezők. A Csemadok-ház udvarán bizony többen is elférnek és több adag gulyást készítettek, mint amennyi elfogyott, így anyagilag ráfizetéses lett a rendezvény, de... ... hagyományt kell teremteni. Az első köztársaság idején szokás volt Szent István napjának megünneplése. Elsősorban egyházi szokás volt. I A templomban s annak környékén maradt folyt az ünnep. Az egyház most is részt vállalt az ünnepből, elsősorban az ünnepi beszéd tartalmi részével. Ehhez jól illett a városi Dalárda műsora, amelyben Kodály mise-dalokat adtak elő. A műsor alap hangvételét a nyitó vers: Vörösmarty Mihály Szózata adta meg, igazán szép élményt nyújtva Bocsárszky Attila előadásában. A vers megzenésített formáját a Dalárda is előadta. Sokan megkönnyezték ... a jól sikerült műsorban fellépett a Búzavirág tánccscport, a Jókai Színház valamint a Thália Színház több művésze. Táncmulatság zárta a szombat estét. Akik ott voltak, jól mulattak. Csak azt nem értik a rendezők, hol maradtak a rozsnyói magyarok? Hol voltak akkor szombaton a Csemadok-tagok? Tán nem is tudtak a rendezvényről? Elégtelen a Csemadok zárható hirdetőtábláin meghirdetni a műsort, mert a kor rohanó embere nem ér rá hirdetőtáblát olvasni? Pedig olyan jó, forgalmas helyen vannak azok a táblák. Az egyik a város leglátogatottabb élelmiszerboltjának bejáratánál, a másik a déli lakótelep boltjának falán. Eddig beváltak. Vagy a nyári hőség, az úgynevezett uborkaszezon miatt maradtak el a látogatók? Vagy tényleg igaz a mondás, hogy minden kezdet j nehéz? Mindenesetre, legközelebb ( az Új Szóban is meghirdetik a ren- j dezvényüket. F. M. j A himnuszénekléstől kellőképpen meghatódva állok a Selye János szülőházán emléktáblát avató tömegben. Kún Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke egy riportból idéz, mely szerint Selye János valaha azt nyilatkozta: — Magyarországtól sohasem szakadtam el, Magyarország szakadt ól óntólem, mert Komáromnak az a része, ahol éltünk elkerült az országtól. Anélkül, hogy kiléptem volna a házunk kapuján más ország állampolgára lettem. — Bizony, bizony — mondogatja egy úr, aki mellett állok. — Ez így volt. Tudom, hiszen iskolatársak voltunk. — Ez érdekes. Kérem emlékezzen hangosan — s bekapcsolom a kismagnómat. — Sokat tudnék róla mesélni, mármint Selyóről, mert az ő menyasszonya, a Polizer Baby, az ón osztálytársam volt. így valamivel közelebb kerültem Selyóhez. A régi időkben a bencés diákok összejártak, főleg francia és angol nyelvórára. Odajártunk a Selyéékhez. A Baby is. Később ők mindketten Prágában tanultak. A Baby gyermekorvos lett, a János feljebb került. Végül kiment Amerikába. A Babynak is intézte az iratokat, hogy utána mehessen, de közben valamilyen más nő elcsábította. így vége lett a kapcsolatuknak. A történet folytatása már nem tartozik a Selye-óletrajzhoz, de érdekes, így hát elmondom. Hitler hatalomra jutása után a Baby is kivándorolt. Ő Angliába ment. Katona orvos lett. Amikor Komáromot lebombázták, hát eljött egyszer géppel a város fölé, úgy siratta az ismerős tájat. A háború után visszatért Prágába, gyermekorvosként praktizált. Amikor kitört a palesztin-izraeli háború, akkor visszatért az angol hadsereghez. Azt mondta, hogy neki, gyakorlott hadi orvosnak ott a helye, ahol segíteni kell... — Mikor találkoztak utoljára? — Még a háború előtt, a Grössling utcán Pozsonyban. Csak úgy sétálgattam arra felé, nem is tudom mi dolgom volt, egyszer csak valaki rám szólt: — Miki! — ón Németh Miklós vagyok —. Mondom: — Babyl De régen találkoztunk! — Bizony régen volt. Most volt a 60. érettségi találkozónk. Erre a Baby nem jött el, de az 50.-iken itt volt. Nehéz is mindenkinek haza jönni, mert ez az a társaság, amelyet a háború széjjel szórt. Különben a Blaskovics Jóska is az osztálytársam volt. Hát ő prágai professzor lett. Nemrég halt meg. Vele ültem. Az első padban. Mert a Jóska is elég kisnövósű volt, ón sem vagyok egy szálfa termet, és akkor derült ki, hogy az én apám díszlakatos, tehát tűzzel és vassal dolgozik, az ő apja Imelyen kovács volt, az osztályfőnökünk, dr. Berta Urbán pedig egy Zala-megyei kovácsmester fia. Megedződtünk, nem csoda, hogy kemény gyerekek lettünk... Az ünnepségnek közben vége lett, a táblaavató tömeg szétszéledt. Miklós bácsiban elszunynyadtak a múltidéző árnyak... (Gyökeres György felvétele) Élet- és sorsedzett diákok 8 A HÉT
