A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-06 / 36. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY * 11. Sárguló, száraz leveleket pergetett a fákról a feltámadó szél. — Mindjárt itt az ősz — gondolta keserűen Szűcs Zsolt. — Ma inkább egyenesen hazamegyek. Nem élet ez így. Ideje lenne egyet és mást tisztázni Évával. Talán már otthon lesz. Azt sem tudom, mikor ügyeletes és mikor van szabadja. Pedig már majdnem egy hónapja dolgozik a rádióban. — Jó napot, mérnök úri Hívj meg egy kávéra, ide, a presszóbal Szűcs engedelmesen követte Ibikét, aki egy sarokasztalhoz ült le. — Két kávét kérek — mondta a férfi az asztalukhoz lépő pincérnőnek. — És konyakot — szólt közbe az aszszony. — De csak egyet — mondta Szűcs, s amint a pincérnő elment, folytatta: — Éva megérezné rajtam, nagyon jó orra van — s közben ezt gondolta: Érdekes, ez eddig sohasem izgatott. — Egész nyáron felém se néztél, pedig ón nem akarlak elveszíteni — duzzogott az asszony. — Te meg nem jöttél el Szencre, pedig megígérted. — A férjem más nyaralást ajánlott, inkább azt választottam. Különben is, te vagy a férfi, miért nem kerestél?! Én csak az olyan férfiakat szeretem, akik küzdenek a nőért. A pincérnő letette eléjük a rendelést. Szűcs rögtön fizetett. — Mondd, Ibi, szereted te egyáltalán a férfiakat? De őszintén felelj! — Hát persze! Melyik nő nem szereti? — kortyolt a konyakjába az asszony. A férfi elgondolkozva kavargatta kávéját, pedig már évek óta cukor nélkül itta. Az a pár hét, amióta nem látták egymást, elképesztő távolságra lökte őket egymástól. — Mintha sosem öleltem volna, sose suttogtam volna forró, szenvedélyes szavakat a fülébe — gondolta döbbenten a férfi. — Te valakinek nem mondasz igazat. Vagy nekem, vagy magadnak. — Most mi bajod van? Lefeküdtem veled, vagy nem? — a szeme sem rebbent, amint felhajtotta pohara tartalmát. — Egy kicsit közönséges vagy, nem gondolod? — Szeretem nevén nevezni a dolgokat! — Tudod, az a baj, hogy te nekem feküdtél le, és nem azért, mert kívántál. — Kívántalak. Én minden férfit megkívánok. — De magát a szeretkezést nem. — Attól undorodom — vágta rá Ibi gondolkodás nélkül, majd a szája elé kapta gondosan ápolt, rózsaszín körmű kezét. — Csak addig izgatnak a férfiak, amíg meg nem kapom őket. Ha már az ágyamban vannak, akkor már nem érdekelnek. Úgy vagyok velük, mint az új ruhával. Imádom az új ruhákat! Ha valamelyik megtetszik a kirakatban, azt nekem meg kell szereznem! Addig nem nyugszom, amíg a szekrényembe nem akaszthatom. A férfiak is csak addig érdekelnek, amíg kacérkodom velük. Az olyan izgalmas, ahogy meghökkennek. Nem értik, miért vagyok kedves hozzájuk. Hát még ha a feleségük előtt csavarom az ujjam köré őket, az az igazil — Csábos mosollyal hajolt a férfihoz: — Rendelj nekem még egy konyakot! — Elég volt, egy is a fejedbe szállt. Inkább idd meg a kávéd. — Smucig vagy. Meg is érdemied az igazat. Egy hónapig felém se néztél, most meg sajnálsz tőlem egy konyakot. — Mit szól a férjed, ha részegen mész haza? — Nem érdekel a férjem, és a többi férfi sem! Mind csak azt akarja, és egy sem veszi észre, hogy ón nem élvezem. Még te sem vetted észre. Pedig te más vagy, mint a többi. Rád föl lehetett volna nézni, mert te mérnök vagy. Szűcs meglepődött, hogy teljesen hidegen hagyja Ibolya kacérsága. Hideg ellenszenvet, szinte undort érzett. Miféle nő az, aki kikezd egy férfival, s ha szorosabb kapcsolatra, viszonyra kerül sor, akkor csak eltűri az aktust, maga nem vesz részt benne! Olyan, mint egy bábl Nézte az asszony profilját. Valóban olyan, mint egy kifestett, felcicomázott bábu. Ettől a naptól kezdve Szűcs kerülte Ibikét. Csak a legszükségesebbeket intézte vele, s pár elkerülhetetlen, semmitmondó szót váltottak csupán. Úgy tűnt, Ibiké eleinte megneheztelt, de később teljesen idegenként kezelték egymást: új férfi tűnt fel a láthatáron, s az asszony már bókén hagyta a sofőrré lett mérnököt. * * * Az új tanév megkezdése felgyorsította Rasztyo Horák életét, s nemcsak az övét. A trolik ismét zsúfoltak lettek, a reggeli csúcsidőben alig lehetett felfórni a tömött járgányokra. Az emberek nyári nyugalma eltűnt. Rasztyo is úgy érezte, hogy minden átmenet nélkül, hirtelen lepte meg a hétköznapok szürkesége. Egyébként is, valamiféle furcsa idegességet érzett magában, megmagyarázhatatlan feszültség vibrált benne már napok óta. Ha Fanni többnapos szolgálati útra ment, reggel hatkor kellett kelnie Orsika miatt, hogy reggelit készíthessen neki, meg magának is. Az anyja egyszer szóvátette, hogy miért kényezteti annyira a gyereket, nagylány már, meg tudja magának csinálni a reggelit. — De mama, hiszen ez nekem öröm — 18 A HÉT SZERDAHELYI TAMÁS .......... csúszott ki akkor a száján, spontán megütközését nem volt ideje palástolni. Dühös lett, mert érezte, a mamának azért egy picit igaza van, s lehangolta, hogy nem érti, milyen boldogság neki, amikor Orsi nekilát reggelizni, s miközben az óráját lesi tömött szájjal mondja, "ma megint jó kaját csináltál, apui". Rasztyot az is bántotta, hogy a mama — bár egy házban laknak — csak ünnepnapokon hívja meg őket egyegy ebédre, vacsorára. Igaz, egyfajta hallgatólagos megállapodás azért mégiscsak van közöttük. A mama nem segít semmit, viszont egy-kót megjegyzéstől eltekintve nem szól bele az életükbe. Az, hogy Rasztyo elvégzi a ház körüli teendőket, dolgozik a kertben, segít a mamának, magától értetődő dolog. Látszólag minden rendben van, az idill mégsem áll össze. Rasztyo egyre kevésbé értette a mamát, de lehet, hogy önmagával volt baja. Sűrűn jutott az eszébe az is, hogy amíg Orsika óvodás korú nem lett, Grófi néninek kellett hozzá járnia havi hótszázórt. Ó főzött neki, ő látta el reggel nyolctól, amíg haza nem értek a munkából. Később is, ha este el akartak valahová menni, amíg a mama a tévét nézte, Orsíra Gróti néni vigyázott. Az is előfordult, hogy napokig nála aludt. Fanni tudta, Rasztyo nagyon nehezen viselte el, hogy a mama még kivételes esetekben sem volt hajlandó "feláldoznia" magát. Ez nagyon fájt neki. — Nézz ide, Rasztyo! — ón értem őt. Attól félt, ha egyszer elvállalja a gyerekek felügyeletét, örökké a nyakába sózzuk. A bátyád gyerekeit sem ugrálta körül. Igaz, akkor még dolgozott, munkába járt, nem is volt ideje. — Amióta nyugdíjas, önmagán kívül másra nincs gondja, az egészsége hálistennek remek. Szörnyű, hogy ilyet mondok, de sokszor megfigyeltem, amikor a kertben ült, egyebet sem csinált, csak a feneke jobb fertályáról a balra ült át, hogy el ne fáradjon túlságosan. Más nagymama kilométereket utazik azért, hogy ha már a menyének nem is, de az unokájának meg a fiának valami finomat hozzon; egy kis almáspitét, káposztáskalácsot... — De Rasztyo! — rémült meg Fanni. Mi van veled? Hogy beszélhetsz így? Ilyeneket még sosem mondtál. Mégiscsak az anyádj — Ő mindig nagyon kényelmes volt, — folytatta Rasztyo, mintha monológot mondana. — Apám volt a motor, az ötletgyár. Mindent ő csinált, ő intézett, ő szeretgetett minket. Meg is halt időnap előtt... — A mama kényelmességének ehhez semmi köze... — Jó, jó, tudom, hogy nincs... — Egyébként te is hasonlítasz egy kicsit a mamához. Hótalvó vagy, meglehetősen kényelmes... egyetlen szerencséd, hogy
