A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-30 / 35. szám
ÉGTÁJAK Feliinger Károly r Áldozat csatangoltunk behunyva az éj szemét kéz a kézben cigarettával a szájban mint egy kerek történet aminek nincsen eleje csak vége majd hozzánk vetődött egy cica elkísérve bennünket hozzád és hajnalig beszélgettünk a cica meg csak simult hozzánk szinte már zavart kitartva mellettünk s mégis oly egyedül oly magányosan s mi elbúcsúztunk mint gyümölcsétől a fa így ballagva haza kinyitva az ajtót halkan nehogy az alvókat fölzavarjam rád gondoltam elalvás előtt összegyűrve a hófehér lepedőt s elaludtam talán mikor Te is álomba szenderültél drága csak a víz csöpögött a rossz csapból a fürdőkádba másnap az anyám ijedt volt reszketett a szája s vele a térde egy fekete cicát talált megcsonkítva darabokra tépve és halált érzett ahogy a küszöböt lépte át nem sejthette sem ő sem a kutyánk hogy igenis mi áldoztuk fel azt a cicát A munkanélküliségről (Részlet P. Lászlónak, a marxista-leninista esti egyetem egykori dialektika professzorának a p-i demokratikus szemináriumon megtartott előadásából) Tisztelt Hölgyeim és Uraiml Bátran kijelenthetjük, hogy a munkanélküliség a bársonyosan szelíd forradalom által létrejött demokratikus társadalmi rendszer legfontosabb vívmánya; ha nem tartanék attól, hogy valaki félreért, azt mondanám, fontosabb, mint maga a demokrácia, hiszen míg ez csupán a formát jelenti, amaz maga a tartalom, méghozzá micsoda tartalom! Tekintsünk csak vissza a letűnt, átkozott totalitárius rendszerrel Kétségtelen, hogy a munkanélküliség bizonyos primitív típusai már a bolsevik rendszerben is kialakultak, ilyen volt például az egyes újságírók, írók, művészek által létrehozott szabadúszás vagy a szocialista munkaverseny; különösen az utóbbi volt jellemző a förtelmes rendszerre, amikor is állandó gyűlésezésekkel, aktívaértekezletekkel igyekeztek elfeledtetni az egyre fölöslegesebbé váló munkát. Még a munkanélküli segély intézményének kezdetleges formáit is megtaláljuk a bolsevikoknál, csakhát mint mindennek, ezeknek is más neveket, álneveket adtak, munkabérnek, prémiumnak, jutaléknak, tizenharmadik fizetésnek nevezték. Demokráciánknak nincs szüksége ilyenfajta hamisításokra, mi nevén nevezzük a gyermeket. Nálunk a munkanélküliség, az munkanélküliség. És nem is szégyelljük, mert miért szégyellnénk azt, ami vívmány. A mi vívmányunk. A demokrácia vívmánya. A munkanélküliség csak a gaz keleti bolsevikok szemében fértél mes rossz és embertelen. A mi szemünkben, a demokrácia első kiteljesedése, illatozó virága. Mert mi rossz van abban, ha az emberek jelentős tömegeinek nem kell látástól-vakulásig robotolniuk otromba gépek mellett, vagy a forró, lángoló mezőkön, esetleg sivár íróasztalok mellett, hanem felszabadultan megvalósíthatják önmagukat: szabadon, minden megkötöttségtől mentesen vehetnek részt a társadalmi életben, szabadon szavazhatnak és választhatnak, pártokba verődhetnek, nagy gyűléseket, éhségsztrájkokat szervezhetnek, énekelhetnek, üvöltözhetnek, koldulhatnak; igenis, hölgyeim és uraim, koldulhatnak is, amire az átkozott bolsevik uralom idején egyáltalán nem volt módjuk, mert állandó robotban éltek, s mert uraik, a bolsevik elvtársak, egyáltalán nem ismerték az emberi lélek rejtelmeit, titkos vágyait, óhajait. Nem szeretem azt hallani, amit egyes demagóg politikusok hangoztatnak, hogy tudniillik a munkanélküliség szükséges rossz. Szerintem nem lehet rossz az, ami szükséges, szükségszerű. Egy régi filozófus szerint, a szabadság a felismert szükségszerűség. Nos mi felismertük a munkanélküliség szükségszerűségét, azaz felismertük a szabadságot. Tehát a munkanélküliség maga a szabadság. A szabadság pedig jó. 'Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet!" — így kiáltott fel a költő. Nos a szabadság eljött a novemberi bársonyos forradalomban, s megszülte nekünk a demokratikus rendet, s vele együtt a munkanélküliség szükségszerűségét, azaz szabadságát. A szabadságot. Mert a szabadság csak szabadságot szülhet. így van ez bizony. A szabadság pedig szép. Tehát szép a munkanélküliség is. Hölgyeim és uraiml Arra kérem önöket, ha még kétségeik volnának, tekintsenek ifjúságunkra, lobogó hajú, lángoló szemű fiainkra és lányainkra, különösképpen azokra, akik most kerültek ki a közép- és főiskolák padjaiból, hogy elfoglalják helyüket a nagybetűs Életben, hogy teleszívják reszkető tüdejüket a szabadság friss levegőjével, boldogan szaporítván a munkanélküliek szabad és hősies seregét. Boldogok, mert tudják, nem kell azonnal munkába állniuk, hanem még hosszú ideig élvezhetik az atyáik és anyáik nyújtotta függetlenséget, demokráciánk áldásait, szabadon ábrándozhatnak, szerelmeskedhetnek, táncolhatnak. Ma már senki sem bélyegezheti őket naplopóknak, munkakerülőknek, hiszen nincsen munka, amit kerülniük kellene. Eljárhatnak zöld tavaink partjára, vidáman hancúrozhatnak, akár meztelenül is, hiszen véget ért a zord bolsevik prüdória, meghát azért az értékes munkanélküli segélyt sem kell elherdálni állandó ruházkodásra, hiszen nincs szebb az egészséges, fiatal, meztelen emberi testnél. Feljegyezte: Zs. Nagy Lajos A HÉT 17
