A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-05 / 27. szám
A HÉT RIPORTJA Hol a művészet mostanában? C/> * m o t CL ? < * 2 Hl H < <* NO cn -D 52 cd > S Ha sommásan akarnám megválaszolni a címben feltett, nagyon is aktuális kérdést, akkor az idei Jókai Napokon szerzett benyomásaim alapján azt kellene mondanom: több volt a művészet körülötte, mint benne. S különösen érvényesnek érzem ezt a megállapítást amatőr színjátszásunk seregszemléjére. Úgy látszik, még mindig tart az évekkel ezelőtt elkezdődött egy helyben topogás, s ami még ennél is roszszabb, ezt a helyben topogást is egyre kevesebben vállalják. Széles e hazában ugyanis már alig-alig akad színjátszó együttes vagy kisszínpad, mely érdemesnek találtatna arra, hogy meghívást nyerjen a fesztiválra. így volt lehetséges, hogy a válogató bizottság által végül is kiválasztott két felnőtt színjátszó csoport és négy diákcsoport sem érte el azt a színvonalat, amit a Jókai Napok közönsége joggal vár el az elé lépő együttesektől. Ki tudja, mi oknál fogva, de a csoportok a fesztiválon még olyan teljesítményt sem nyújtottak, mint amilyent a májusi bemutatókon a válogató bizottság látott tőlük. így aztán nem meglepő, hogy idén a Jókai Napok nagydíja nem talált gazdára. A fenyegető jelek tehát sokasodnak,, s egyre határozottabban sürgetik az évek óta esedékes szembenézést amatőr színjátszásunk siralmas jelenével és egyre bizonytalanabb jövőjével. Mert szép, szép, hogy a Jókai Napokat az ideálisnak éppen nem mondható társadalmigazdasági feltételek ellenére 28. alkalommal is sikerült megrendezni. Szép, hogy újra együtt lehettek mindazok, akik a nyelvet, a szót vallják önkifejezésük eszközének, hogy újra elmondhatjuk: íme, vagyunk, s e nyelv által vagyunk. Mondom szép, de mi haszna, ha e nyelven igazi élményt, valódi művészetet nem tudunk közvetíteni. Az idei Jókai Napokon is elhangzott sok szép szó, gondolat, csupán a művészet maradt le mellőle valahol. Persze nem lennék igazságos, ha nem mondanám el, hogy most is voltak tehetséges szereplő^ jó ötletek, izgalmas rendezői elképzelések, merész kezdeményezések. I- gen, voltak, a produkciókat azonban ezek sem tudták megmenteni. Engem személy szerint különösen a kassai "X" Iparista Kis Színpad előadása "lombozott le". Talán, mert bennük bíztam leginkább. Bíztam tapasztaltságukban, bíztam tehetségükben, bíztam a sikeres darabválasztásban — hiába. S ha már a csalódásoknál tartok, hadd említsem meg az ipolysági JAISZ szereplését; ók Hajnóczy Péter Dinamit című drámáját dolgozták fel. A fellépésüket megkülönböztetett figyelem előzte meg, így annál nagyobb volt a csalódás. Forgács Miklós, aki ezúttal Vas Ottó oldalán rendezőként is megpróbált utat törni magának, hiába alakított jót a főszerepben, s hiába volt jó Korpás Árpád a Narrátor szerepében. A játékot, a darabban ott rejlő lehetőséget — s vele együtt az üzenetet — agyonütötte az átgondolatlan kísérletezés... A nagykaposiak Suli-bulija és a komáromiak Tanár úr kérem-je még ennyi figyelmet sem érdemel. Mindkét előadás megrekedt a szalagavatók jópofáskodásban kimerülő szintjén (lehet, hogy eredetileg ilyen szalagavatói műsornak készültek?). Tény, hogy a valódi színjátszással nem sok rokonságot mutattak. Ami a felnőtt színjátszó csoportokat illeti, azok (mintha csak összebeszéltek volna) egyaránt közepes Vendégként szerepelt a sepsiszentgyörgyi "Concordia" Amatőr Színjátszó Társulat Az ipolysági JAlSZ-nak majdnem sikerült... 2 A HÉT
