A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-23 / 34. szám
GONDOLATOK A HAZÁRÓL Ml A HAZA P Világos és könnyű kérdés, gondolnánk, s a felelet rá egyszerűi Aztán amikor elgondolkodunk a válaszon és a részletekbe mélyedünk, rádöbbenünk, hogy a kérdés — tényszerűen és kimerítően — megválaszolhatatlan. Talán nem volt még kor, amikor a haza fogalmát ennyi kérdőjel vette körül! Mindez azt jelentené, hogy a fogalom új értelmezése és korszerű kimunkálásának feladata előtt állunk? Minden bizonnyal — igen! Tehát a haza! A szó hallatán a kisebbségi ember kétségtelenül zavarba jön. Óvatoskodik, elbizonytalankodik, mérlegel. Magára gondolva küzd az elutasító nem (nincs) ellen, ám szégyenletesen belefagy a vállaló igen (vari)! írásainkban gyakran ezért használjuk a köztársaság kifejezést, érezvén, hogy a haza fogalma nem pontos számunkra, máskor szülőföldet írunk, vagy regionális tájegységek nevét: Garam mente, Csallóköz, Gömör, Mátyusföld, Bodrogköz. Térben és időben hol hát a haza? Érzelmi vagy értelmi tartalmat takar e fogalom? Vagy mindkettőt? Bizonyosságot jelöl vagy inkább hitet? Erőt vagy függőséget prezentál? A hatalom kulcsszava a haza vagy a kiszolgáltatottak vágyait, bánatát sugározza? Az is megtörténhet, hogy a válaszkeresós során és a lehetőségek számbavétele után csak a kérdések felvetéséig jutunk el! A történelemből — és a saját élményeinkből — tudjuk, hogy a haza fogalma és vonzásköre háborúk idején felerősödik. Ilyenkor közös érdek köt össze: a hazát meg kell védeni! Harcba szállni érte, életet áldozni — dicsőség! Érdektelenséget mutatni vagy gyáván félre állni — szégyen! A haza fogalmának a forradalmak is kedveznek, különösen a múlt századi, nemzeti forradalmak. Petőfi a Nemzeti dalban a haza "becsületéről" szól. A Szózat pedig örök hűségre int! A "haza" és "nemzeti" fogalmak szoros kapcsolata kézenfekvő, már-már rokon jelentósűek, ikerpárok. A szabadság (önállóság) fogalma triászt alkotva társul hozzájuk. Rokonságukból pedig joggal arra a következtetésre jutunk, hogy a haza fogalmának tartalma eszmei — tehát ideológiai, sót, politikai — érték, vagyis az ész dolga, a tudat irányultságának mutatója, népi-, faji- és nyelvközösségi eszme, melynek kifejeződése az államban valósul meg. A gondolatmenet logikus, tehát az állítás igaz. A haza mibenléte azonban szinte azonnal ellenvetésre késztet. A haza mibenléte — dolga a szívnek is! Nem véletlen, hogy többet találkozunk vele versben vagy énekeljük, mint beszélünk róla. Ritkán szólunk a hazáról élőbeszéd nyelvén, mintha a hétköznapi, csupasz szavak erőtlenek lennének vele szemben. A haza fogalmának ünnepi hangulata van. S a szavak erőtlensége talán erre utal, hogy a haza nemcsak — vagy nem elsősorban — fogalom és gondolat, hanem (legalábbis) ugyanolyan mértékben érzés, vagyis költészet és zene, érzéki tartalom inkább s nem logikai. Az ellentmondások hát teljesek! S a sort tovább bonyolítja: a haza, nemzet, önállóság egységét elfogadva látnunk kell, hogy a hatalom fogalma is óhatatlanul vonzáskörünkbe kerül. Tehát a haza — erő! Kisebbségi emberek lévén a kérdést azon oldalról próbáljuk megközelíteni, amelyről nézve-élve a haza fogalma bizonytalanná válik. Tamási Áron mondata volt, hogy (valahogy így) "azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!" Vélem, amerikai utazása során vagy után — Ábel Amerikában — mondhatta ezt a felismerést. Az otthon-keresés gesztusa legalábbis elbizonytalanodásra utal. A haza-keresés akkor lesz fontos, amikor rádöbbenünk, hogy elveszíthetjük. Vagy a másik véglet: amikor a haza veszít el bennünket! Kisebbségi történelmünk mindkét lehetőségre élő példát mutat. A második világháború után mai "hazánk" nem igyekezett minket megtartani! Az első világháborút követően pedig apáinkat, nagyapáinkat és dédapáinkat ténylegesen is elveszítette a magyar haza. Tapasztalatokban tehát nem szűkölködünk! Harmincnyolc után a háborús években pedig megéltük, hogy a haza jelentősége és fénye mérhetetlenül felvilágolt és kivételes méreteket öltve, néhány évig csillagként tündökölt, majd nyomtalanul kihunyt. Történelmünk — az ón olvasatomban — a következőket nyújtja számunkra okulásul, így tanít! A haza kérdésében apáink— Trianon után — két táborra oszlottak: az egyik tábor véleménye szerint az elveszített hazát vissza kellett (volna) szerezni! Programjukat — tudjuk — nem tette lehetővé az idő, nem váltotta valóra a történelem. A másik tábor úgy vélte: ott kell hazát lelnünk, hazát teremtenünk, ahol élünk! Jogunk s kötelességünk Is, hogy ahol élünk, ott legyen a hazánk! Fiatalok fogalmazták meg ezt a gondolatot, jórészt apáik ellenében, a fiatalos élniakarás realizmusával ismerték fel helyzetüket. Az eszmét a Sarló mozgalom választotta célkitűzésévé. Nem lehetett könnyű választás, mert ez a haza-modell részben lemond a nemzethez, a nyelvközösséghez való, közvetlen tartozásról és vállalja az idegen népi közegben megvalósuló "hazát". Ám ezzel egyidőben érzelmeit és vágyait követve csökkenti az országhatárok (elválasztó) jelentőségét és növeli az emberi jogok súlyát, tehát az erő és hatalom térfelétől távolodva az erkölcs, a törvény és a humánum felé közeledik. A Sarló programja hátterében egy konkrét korszak kisebbségi helyzetének realitása állt, ész és gondolkodás sugallta a felismerést, amelynek elfogadásához meg kellett nyerni a szívet is. Ezt a "hazát" szélesítette ki és emelte egyetemes erkölcsi szintre Fábry Zoltán, amikor az új háború felé sodródó világban így szólt: Hazánk, Európa! Azonban jól meg kell őt értenünk: nem egy általános és valóságfeletti, egy inkonkrét hazát javasolt számunkra, hanem a fokozódó hazátlanság idején,, a faji kizárólagosságra épülő erőszak készülődésével szemben az évezredes európai kultúrára s ennek legjobb eredményeire, humánumára hivatkozott. Eszményével — melynek ma impo-14 A HÉT
