A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-23 / 34. szám
ÉLŐ MÚLT ellenben ennek halála után mi okbul hodosi református nemes urai mák más religiókon való mestert az helységben bé nem hoztak, nemkülönben ezen négy tanítómester háborgattatott-é valaki által vagy sem, végtére ezen mestereknek tanítása mely esztendőtől fogva és meddig tartott, mindezekre semmi bizonyossat vallani nem tud." A Hartsánó Takáts Judit által említett két segédtanító egyike tehát az írni-olvasni tudó hodosi kálvinista nemesnek, Simon, Péternek személyében megvolna. Ő elhalálozott, a többiek pedig távoztak a hodosiak közül, nem nehéz kitalálnunk, miért. Nemcsak a rektória kánonjogilag korlátozott ideje bírta őket helyváltoztatásra, hanem nyilvánvalóan a veszélyhelyzet is. Tilalmas dolgot cselekedtek, amikor a nem-artikularis hely gyermekeinek tanítását felekezetűdre sem tekintve vállalták, s rosszabb esetben fölhagytak a szolgálattal, jobb esetben visszamentek valamelyik főiskolába, vagy egy artikuláris hely oskolamesteri helyéért folyamodtak. Későbbi hely- és iskolatörténeti kutatásainkhoz Ns Bartal János, egy 50 esztendős katolikus férfiú ízesen előadott tanúsága is jó fogózókat kínál: "E tanú már jóforma gyerkőce volt, azért emlékezik is arra, amidőn Hódosból az prédikátor kitiltatott, arra való nézve emlékezik arra is, hogy azon prédikátornak eltiltása után három reformáta religion való mester volt Hódosban, az egyik Fehérvári, ez circiter 7 esztendeig tanított, az másik Farkasdi, ez circiter 5 esztendeig tanított, az harmadikat Deák Mihálnak (I) hívták, ez is mintegy 3 esztendeig mesterkedett; ennek elmenetele után Simon Péter nevezetű hodosi kurialista nemesember vállolta föl az reformáta religión való gyermekek oktatását, de hogy ez meghalálozott, több mesterrűl nem emlékezik, hogy Hódosban lett volna...’ Pontos evszámokat nem tudott felőlük mondani, sem pedig a#, hogy háborgatták-e őket valaha is. Érdekes viszont, amit a második kérdőpontra felelt: "Úgy itilli e tanú, hogy ha a mester szükséges nem vólna Hódosban, azt bé nem hozták volna, mint (hogy) Szerdahely távulabb vagyon Hodostul.’ Válasza logikus és nyílegyenes. Emlékeztetőül: 1761-ig, a nagyabonyi katolikus templom és iskola fölszentelésóig, tehát az illegális tanítótartás idején szóban forgó községeink még a szerdahelyi katolikus anyaegyház és iskola vonzáskörébe tartoztak, s a Mária Terézia által kibocsátott rendelet értelmében a protestánsok fölötti ellenőrzés joga is az ottani plébániát illette meg. Hodos és Szerdahely távolsága mintegy négy kilométer. (Folytatjuk) NÉPRAJZ MINDENKINEK A csecsemőkorhoz fűződő népi hiedelmek A századforduló éveiből származó anyakönyvek általánosan magas gyermekhalandóságról adnak számot. A csallóközi és mátyusföldi családokon belüli nagyszámú gyermekáldás mellett a kiskorú gyermekek elhalálozása igen gyakori volt. Ezt elsősorban az általános érvényű egészségügyi rendelkezések hiánya, a nehéz életkörülmények és az emberi tudatlanság idézték elő. Dédanyáink emlékei szerint, ha meghalt egy kisbaba, úgy mondták, hogy az anyja csak a köténye alá temette el őt, jön helyette másik. Erősen tartották azt is, hogy az anya halott kisgyerekét sohase takarja le szemfedél gyanánt a menyasszonyi fátyolával, mert akkor az utána születendő gyerekei is meghalnak. Az újszülött egészségének megőrzésére, külső és belső tulajdonságainak befolyásolására a népi hiedelmek és megelőző eljárások egész csoportja irányult. A kisgyermeket megszületése után alaposan megvizsgálták és apró jelekből megpróbálták megjósolni, hogy milyen tulajdonságai lesznek, milyen élet vár majd rá. Ha a kisded széttárta a kezeit, bitang lesz, ha összeszorította markait fösvény, spórolós, tartotta a néphit. Ha a kisgyermek burokban született, eltették a burkot, melyet katonaidejének letöltése alatt szívére kötve hordott, hogy ne érje a golyó. Ha a születéskor a kisgyermek nyakán rajta volt a köldökzsinór, azt mondták, hogy az életben szerencsés lesz. A csecsemő első fürdővizének gyakran kamillafőzetet használtak, melynek bőrtisztító hatása általánosan ismert volt. Az újszülött markába pénzt adtak, hogy mindig gazdag legyen. S hogy az életben kapaszkodó legyen, a kisingót szoríttatták meg vele. Tréfásan jegyezték meg, ha az ujját szopta, hogy jövendőmondó lesz belőle. Ugyanazt jósolták az olyan gyerekről is, aki foggal született. Az újszülöttet a szemveréstől is igen féltették. Ezért a csuklójára piros cérnát, szalagot kötöttek, s reggelente az éjjeli vizeletes pelenkával törölgették meg. Míg meg nem erősödött, nem szívesen mutatták meg idegennek, inkább takargatták, hogy "ő se lássa meg idejekorán a napot". Ahhoz, hogy az újszülött szépen fejlődjék, megfelelő táplálékra és nyugodt alvásra volt szükség. Ezért, hogy a gyermek ne legyen sírós, több megelőző eljárást ismertek. Úgy tartották, hogy az üres bölcsőt vagy gyerekkocsit nem szabad ringatni, mert akkor nem pihen a gyerek. Ha idegen jött a házhoz, hellyel kínálták a háziak, hogy el ne vigye a kisgyermek álmát. Vidékünkön általánosan ismert volt az óvás, hogy a csecsemő kimosott pelenkáit és ruhadarabjait nem volt szabad éjjelre kint a kötélen hagyni, mert akkor nyugtalan, sírós, álmatlan lesz a gyerek. Hasonló okból a kisgyermek bármilyen holmiját nem volt szabad máshol elhagyni éjszakára. Ha a kicsi pelenkáit esőben kint hagyták, úgy tartották, hogy a gyerek szeplős lesz. Egyéves korig a kisgyermeknek ollóval sem a haját, sem a körmét nem vágták le. Úgy tartották, hogy annak a gyereknek, akinek csecsemőkorában levágták a haját, többé nem nő ki a haja, levágják a szerencséjét isn vagy az esze is megrövidül. A körmeihez sem nyúltak ollóval. Egyéves koráig az anyja harapdálta le. A néphit szerint abból a gyerekből, akinek kiskorában ollóval vagdosták le a körmeit, tolvaj, kezeragadozó, lopós ember lett. A csecsemőkor további problematikus időszakához, a fogzáshoz is több megelőző és gyógyító eljárás kapcsolódott. A kisgyereket, amíg nem jött ki az első foga, nem volt szabad a temetőbe vinni, sem tükörbe nézetni, mert ellenkező esetben nehezen bújtak ki az első fogai. Az íny edzésére a fogzás idején valamilyen kemény tárgy rágását ajánlották. Általánosan használatos volt ilyenkor az ódesgyökér, amely vidékünkön is előfordult, és mint gyógynövényt a patikában könnyen be lehetett szerezni. Felső-Csallóköz falvaiban volt ismert, hogy fogzás idején a katolikus egyházi liturgia alatt, Szent János napján megszentelt fehér borral kenegették a kisgyermek ínyét. Alsó-Csallóközben és Mátyusföldön erre oitromos, ecetes, boros vagy édespálinkás oldatot használtak. A néphit szerint a kisbabát nem volt szabad csiklandozni, mert ha ilyenkor véletlenül idő előtt megszólalt, később néma maradhatott. Ha viszont azt akarták, hogy a kisgyermek korán kezdjen el beszólni, a nagyheti-húsvóti ünnepek alatt a katolikus egyházi szertartások részeként ismert passióra (Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának története az evangélisták leírása szerint) kellett elvinni. DANTER IZABELLA A HÉT 13
