A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-09 / 32. szám
mwmm&smmmÉm nem, hogy mekkora kan vagyok, hány nőt döntök le, amikor alig alszom egy ilyen út során?! Engem igazán kiszipolyoz az a rothadt Kassai Rezsi! Te még nem kóstoltad, milyen egy kapitalistánál dolgozni, te még pihenés állami szektor vagy, nem csoda, hogy ezen jár az eszedi Nekem is azon járt, míg el nem bocsátottak. — És Éva mirszólt hozzá? — Éva? Jól megvoltunk, mindig benne volt a játékban. Csak most, most vannak dolgok, amiket nem tudok megmondani neki. Csoda, hogy bírja. — Éva okos asszony... — Néha jobb lenne, ha nem lenne olyan okos. — ... egy butával sem könnyebb, Zsolt komám. Látod, most is olyan, mint egy eperhabbal nyakon öntött keltgombóc. És azt hiszi, ő a világ teteje. — Hát ne hagyd! — Ha rajtam múlna! De most a fejébe vette, hogy miattam nincs gyerek... De ha miattam is... Muszáj ezt mondania?! — Nyugi, barátom. Gyere, vigyük a hadtápot, mert azt hiszik, magunk faljuk fel az egészet. Szombaton délután Zsolt megúnta a vizet és a napot. Elhatározta, hogy bemegy a városba. Kíváncsi volt, milyen állapotban van a sokat vitatott háborús emlékmű, meg a temetőben is körül akart nézni. Szenvedélye volt a történelem böngészése, a temetői sírfeliratok meg sokat elárulnak egy-egy helyről, sok mindenről vallanak. "Veszek egy jó hideg zuhanyt, aztán irány a Szenei Molnár Albert tér", gondolta. Fütyörészve nyitott be a fürdőszobába, de elállt a lélegzete, mert a fürdőkádban ott állt anyaszült meztelenül Horváth Évike, az önjelölt primadonna, aki három éve nyert valami díjat a járási amatőr színházi fesztiválon s azóta folyton ostromolja a profi színházakat egy szerepért legalább. — Elnézést — próbált kihátrálni Zsolt, de Évike mosolyogva rászólt: — De jó, hogy jött! Megmoshatná a hátamat! Zsoltnak elállt a lélegzete. Most mit tegyen? — Ne legyen úgy megijedve, hisz nem kisfiú már! Vagy nem látott még pucér nőt? Na, itt a szappan... Zsolt elindult a kád felé. "Tény, hogy szép szőke, és az is, hogy nem kéreti magát", gondolta. — De mit szól majd a férje? Primadonna Évika csiklandósan felnevetett: — Ót otthon hagytam. Pihenni jöttem ide. Rámfér egy kis változatosság. Ne féljen, szappanozzon be jól, senki nem fogja megtudni! — azzal kiugrott a kádból és bezárta a fürdőszobát. — Aztán majd ón is megmosom a maga hátát, jó?! A fürdőzés eltartott egy ideig. Zsolt maga is meglepődött rajta, mire képes még majd ötvenévesen. Kicsit ugyan elfáradt, remegett a lába, de azt elismerte, hogy Primadonna Évike szuper nő. — Maga senkit nem szalaszt el, ugye? — kérdezte, mikor végre befejeződött a fürdés. — Egyszer élünk, kisfiú — válaszolta fölónyeskedőn a nő —, soha nem tudhatja az ember, mitől fosztaná meg magát. Ha kedve támad egy kis ismétlésre, én minden nap fél kettőkor fürdőm... Pá! — ...a ribanc... — Zsoltnak csak a folyosón jutott eszébe, hogy akár össze is futhatna a feleségével vagy a barátaival, s akkor nehéz lenne megmagyaráznia, miért van még mindig egy szál törülközőben. De csak a gondnokkal találkozott, aki mosolygott rá ugyan, bár neki amúgy is mosolygós arca van. A tó tele volt emberrel. Fanni hiába tervezte úgy, hogy kerít magának legalább egy lakatlan kavicsszigetet, folyton beleütközött valakibe. Még szerencse, hogy Orsi talált magához való ismerősöket, legalább ő nem lógott a nyakán. így nagyokat úszhatott, nem kellett Katit hallgatnia, akinek akkor is volt mondanivalója, ha történetesen semmit nem tudott mondani. "Jó, hogy Éva még bírja cérnával. A férfiak bezzeg! Igaz, van itt söröző épp elég... De ón pihenni szeretnék. Nekem az a kikapcsolódás, ha nem iátok embert magam körül." Aztán gondolt egyet, a part felé vette az irányt. — Bemegyek. Ma ón főzöm meg a vacsorát. De a konyhában sem lehetett egyedül. Zombori nagypapa és unokája, Ákoska is főztek. Az egykori katonatisztet kiverte a vetítek, míg elkészült a leves. Fanni nézte a kínlódását. — János bácsi, a fiatalok nem jöttek? — szólította meg őt Fanni, mert még Csemadok-titkár korából ismerte az öreget. — Ók most Amerikába készülnek... Tudja, politikára adták a fejüket, így hát a választásokig az én gondom a gyerek. Hiába mondtam a menyemnek, hogy legalább ő ne politizáljon, ha egyszer az ura képviselő a parlamentben, mert mi lesz így a gyerekből, nem hallgatott rám. Pedig elég gond voltam én magamnak is, nem így, hogy rámszakadt Ákoska is... De el kellett vállalnom a gyereket, mert az anyja tavasszal beszedett valami tablettákat, merthogy együtt a gyereket meg a politikát nem bírja... Aztán mégis a politikát választotta, amikor kimosták a gyomrát. — És Amerikába viszik-e a gyereket? — Hisz oda is politizálni mennek! A fiam magyarázta, most kell menni, mert ki tudja, mi lesz jövőre. Megint választások lesznek, és ha nem nyer a vópéen, akkor nekik is nehezebb lesz... Pedig nekem is elkelne már a segítség, hisz özvegy vagyok, de ők csak a magukét fújják... Hogy fejezzem be a szőlőhegyen a hajiokot, rendezzem be végre, nyissak ott borozót, mert az a jövő... Arról meg elfeledkeznek, hogy az igazi jövő ez a kisgyerek, ni! Én is a fiamért dolgoztam mindig, csak ón nem gondoltam magamra, amikor bele kellett menni olyasmikbe is, amikbe másként nem mentem volna bele. Ha magam vagyok! A fiam érdekében nekem még az apámat meg az anyámat is meg kellett tagadnom. Ó meg most a fiát tagadja meg. Miért, Fannika, a politikáért? Hát mit tegyek? Adjam árvaházba ezt a szegény gyereket?! (folytatjuk) Illusztráció: S. Polák A HÉT 19
