A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-09 / 32. szám
GONDOLATOK A HAZÁRÓL — FIGYELŐ MIA HAZA? Hogy mi a Haza? így kimondva, leírva elóg tág fogalom. Az ember ritkán teszi fel magának ezt a kérdést, mert hazája és saját léte természetes állapot. Vannak azonban időszakok, amikor igenis napirendre kerül ez a téma. Minél többször kérdezünk, annál inkább kiórződik bizonytalanságunk, hovatartozásunk bizonytalansága. Talán sohasem volt még ilyen időszerű ez a spontán kérdés, mint napjainkban. Keressük helyünket, mert megkérdőjelezték évszázados múltunkat. Magyar vagyok, tehát Magyarország lenne a hazám?! Nem érzem annak. Itt születtem, Szlovákia déli részén, pár lépésre az államhatártól. El sem tudom képzelni, hogy máshol éljek. Még Magyarországon sem. Mélyre fonódó, szerteágazó, erős gyökerek tartanak fogva, belém kapaszkodnak, hogy tudjam: itt éltek őseim, ezt a földet szántották, innen indultak háborúba a Haza védelmére, vissza is ide tértek, ha tértek. Nekem itt kell élnem, hogy majd őseim mellé kerüljek, ha meghalok, mert ez a föld adott életet és ez fogad be. Egy darabja mindig az enyém. A föld — Haza. Egy darab föld — mindanynyiunkó — egy kis darab, ez adja az egységet, s így lesz teljes. A Hazánk. Nekem Szlovákia a hazám. Pedig Szlovákia állítólag a szlovákoké. Mert anyanyelv szerint is kategorizálják a nemzetet és hazáját. Mi magyarok pedig kisebbség vagyunk. De mit tegyen az, aki kettősségre született, annak hol a hazája? Nekem, meg a több mint ötszázezernek? Ha eltöprengek a dolgok fölött, tudom, hogy ez a hazám, de Magyarországhoz köt minden, ott a nemzetem. Ismerem és szeretem táját, kultúráját, szokásait, meséit, dalait. Sokszor jobban odafigyelek az ottani helyzetre, mint hazámbelire. Beszélek, olvasok mindkét nyelven, de magyarul szebben cseng a vers, tisztábban szól a dal. Petőfi, Radnóti, József Attila csak magyar lehetett. A magyar nép leikéből fakadó érzéseket más nyelven nem lehetett volna megírni. Kodály helyett sem tudta volna senki összeszedni a magyar népdalok harmatos gyöngyszemeit. A hazám mégis Szlovákia. Tudom! Ez az elszakadt földrész, melyen nemzetünk ól, a miénk! Szeretem a hazámat. Különösen a kisebbiket. Gömörországot. Bárhol vagyok, rövid időn belül honvágyam támad a gömöri hegyek után. Gömör különben nagyon alkalmas egy kis nosztalgiára, ami a regi patinás magyar dicsőséget illeti. Mátyás királytól kezdve sok magyar történelmi személy megfordult itt, s hagyott nyomokat az utókornak. Gömör csodálatos vidék. Egyszer, a-hatvanas évek közepén elolvastam Győry Dezső trilógiáját, amely az 1800-as evek közepétől ezen a tájon játszódott. Kamaszként olyan hatás alá kerültem, hogy megírtam Gyórynek őszinte véleményemet. Többek között azt, hogy könyvei alapján néztem szót jobban szúkebb hazámban, kezdtem kutatni és felfedezni gyönyörűséges valóját, múltját, jelenét Akkor tizenéves koromban fogalmazódott meg bennem először mi a haza, hazaszeretet, hovatartozás. Győry megköszönte levelemet, melyet élete legszebb kritikájának ismert el. Haláláig leveleztünk. Paradox helyzet hogy magyarul beszélek, szlovák országban. Pedig tiltják, tiltanák a magyar szót de el lehet-e szakítani gyermekét anyjától, van-e rossz szülő? Lehet-e béklyót vetni a gondolatokra, amelyek bármilyen nyelvtörvóny ellenére is magyarul, szabadon pattannak elő az ember agyából, s száguldják be a határtalan Európát: követelve, bizonyítva és bizonyságot téve — itt születtünk, ez a Hazánk! Remélem, soha sem fordul elő, hogy ezt kétségbe vonják. Itt születtek őseink, itt nőnek gyermekeink. Mindig kétfelé kötődünk, s így van ez rendjén. Amíg megvan a lánc, addig tudjuk bizonyítani, ez a hazánk, s hogy mi a Haza. Mi a Haza? A haza Európa, a föld-bölcső, amelyben élünk. A haza gyermekeink jövője, az első bátortalan tipegés. az utolsó ima. A haza a szőke búzatáblák kenyérillata, a folyók kék fodra, s a haza kell hogy legyen az a hely, ahol az ember emberként, emelt főveí élhet, nem pedig megtiporva, kitagadva. Bíró Katalin Wolfgang Amadeus Karlsbad sok-sok ismert kultúrtörténeti nevezetessége között, melyek sora Nagy Péter cár szobrától Goethén át egész Arany János emléktáblájáig terjed, van egy ritkaság is, melyről azonban a gyógyvizet kortyolgató, üdüíő közönségnek, bizony alig van tudomása. Ennek elsődleges oka, hogy a nevezetesség nem a fürdóvárosi központban található. A város Drahovice néven ismert külső negyedében van ugyanis a temető, amelyben a hajdani patrícius családok előkelő síremlékei között van egy elhagyott szürke sírhant, melynek kőfejfáján ez a név áll: Wolfgang Amadeus Mozart Olvasóim közül most nyilván sokan megdöbbennek, mert köztudott, hogy a nagy Mozart már 200 éve egy jeltelen bécsi sírban alussza örök álmát. Ez így igaz, de tovább böngészve a szöveget kiviláglik, hogy nem róla, hanem a fiáról van szó: "Apjának neve álljon sírfeliratán, hiszen életcélja annak tisztelete volt. A nagy Mozart fia, ki termet és nemes szándék terén apjának hasonmása" — hirdeti a nehezen olvasható megko pott német nyelvű felirat. Wolfgang Amadeus Mozart és Weber Constanze házasságából hat gyermek látta meg a napvilágot, de a felnőtt kort csupán két fiuk érte meg. Az Idősebb Carl Thomas (1784— 1858) rövid zenei pályafutás után rangos osztrák kormányzósági tisztviselőként halt meg Milánóban, míg az ifjabb Franz Xaver Wolfgang már apja mesterségének folytatója volt, s tiszteletből vette fól apja keresztnevét is. Az ifjabb, csecsemőkorától betegeskedő Wolfgang alig pár hónappal apja halála előtt 1791. július 26-án született. Zenei pályafutását szintén csodagyermekként kezdte, ha nem is apjával egyenrangú, de jelentős zeneszerzővé fejlődött. Tudjuk, hatévesen lépett fel Prágában, ahol természetesen apja hajdani barátai, a Duschek házaspár gondoskodott róla. Bécsben pedig kitűnő pedagógusok irányították zenei fejlődését. Zongoratanára a pozsonyi születésű Johann Nepomuk Hummel volt, összhangzattanra és zeneszerzésre Jo hann Georg Albrechtberger, énekre pedig maga Antonio Salieri — apja híres ellenlábasa — oktatta. Tizenegy évesen már jelentős zongoraötöst komponál, s pár évvel később saját tolmácsolásában hangzik el első zongora versenye. Vonzalmának középpontjában tehát a zongora áll, s így nem csoda, hogy kitűnő zongoristává kepezi ki magát. Mint neves zongoraművész először a német nyelvterületet járja be, majd Olaszországot és az oroszokat is meglátogatja. Pár évre Lembergben telepszik le, ahol pedagógusi tevékenysége mellett megalapítja a “Galicien Chor" néven Ismertté vált énekkart, s ezzel mutatja be a zeneirodalom kimagasló alkotásait. A harmincas évek vége felé visszatér Bécsbe, s itt is a komponálás mellett elsődleges tevékenysége az oktatás. Tanítványai közül igazi hírnévre Ernst Pauer tett szert, aki később London zenei életében játszott fontos szerepet. Sorozatos betegségekkel megbélyegzett rövid életének fontos évszáma az 1842-es év. Ebben az évben hal meg majdnem nyolcvanévesen anyja Constanze, s ugyancsak ebben az évben kerül sor Salzburgban apja szobrának leleplezésére Erre az alkalomra állított össze apja műveiből egy ünnepi kórusmúvet. s az ünnepségen saját előadásában tolmácsolja a nagy Mozart híres d-mollban írott hangversenyét. Egészségi állapotának rohamos hanyatlása következtében ez az ünnepség lett élete utolsó nyilvános szereplése is. Már súlyosan beteg, mikor barátai rábeszélésére az említett kedvenc tanítvány Ernst Pauer kíséretében Karls badba megy gyógyittatni magat. Sajnos, a gyógyfonások már nem segítettek betegségén, s így 1844. jülius 29-én meghalt. Karlsbadban — mily iróniája a sorsnak, hogy a fiüt és nem az apát — nagy pompával kisérték utolsó útjára ott, ahova csupán meghalni ment. A kiszámíthatatlan végzet mintha ezzel tett volna eleget an nak, hogy a késő utókor mégis tiszteleg hessen a Mozartok sírjánál. Wolfgang Amadeus fiai gyerektelenek voltak, Így velük a Mozart nemzetség kivonult a tgité, nelem színpadáról. Varga Jcvset A HÉT 15
