A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-09 / 32. szám
; mmmš Néptáncmozgalmunk újabb eredményei II. Együtteseink munkájukban megerősödtek. Mindkét korosztálynál — a gyerekeknél és a felnőtteknél egyaránt— létrejöttek az irányt meghatározó "nagyegyüttesek", melyek kisebb-nagyobb sikerrel igyekeztek megteremteni működésük anyagiszervezési-műszaki feltételeit, alapbázisait is. Sikerült maguk mellé állítaniuk az állami intézményeket (kultúrházak, művelődési központok), társadalmi és kulturális szervezeteket (Szakszervezet, Csemadok, Nőszövetsóg, Ifjúsági Szövetségek), gazdasági-termelői egységeket (földműves-szövetkezetek, üzemek), iskolákat. Nem egy esetben egy-egy falu, illetve települósközössóg fogott össze, hogy magáénak tudhassa a kultúrát ápoló táncegyüttest, zenekart, a hagyományőrző tánc-, illetve folklórcsoportot. Nyugatról kelet felé haladva a következő kollektívák sorolhatók a szigorúan vett élvonalba: a Szőttes, az Apró Szőttes, a Csalló, a Kis Csali, a Nagy Csali, a Csallóközi Istiglinc, a jókai hagyományőrzők, a galántai Pitypang, a zsigárdi Búzavirág, az ekeli Tátika, a Summások, a Hajós, a martosi hagyományőrzők, a Vasvirág, a Kisbojtár, a Garammenti, a Párta folklórcsoport, a Villő, az Apró Palóc, a hidegkúti hagyományőrzők, a Gömör, a Barkóca, a Nefelejcs, a rozsnyói Búzavirág, a Fehér Liliomszál, a Bódva, az llosvai, a Rozmaring, az Árvácska, az Új Nemzedék, az imregi hagyományőrzők, az Apró Bodrogközi és természetesen az alkotói felfogásban teljesen megújhodo'tt, a nemzeti kultúra hű ápolójává vált Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes. Ez az élvonal jelentette a húzóerőt, és egyben ők voltak az irányt meghatározók, a tánc-, a zene- és a folklórkultúra sokszínűségét is ők jelentették. Példának, az alkotói sokszínűség bemutatásaként idézhetjük a két-két szomszéd együttest, a Tátikát — a Kisbojtárt, a jókai hagyományőrzőket — a Párta folklórcsoportot, illetve az Új Nemzedéket — az llosvait stb. A gyermek és felnőtt együttesek és hagyományőrző csoportok alkotói irányzatának más-más útjait járó együtteseket. Alkotói felfogásában hasonló kettősség alakult ki a két pozsonyi nagyegyüttes — a Szőttes és az Ifjú Szívek — munkastílusában is. És ez jó, mert ez javára válik a mozgalomnak, annak szemléleti, alkotói, előadói gazdagságát jelenti. Hasonlóan bővült a néptánc, a népdal, és népzene utáni általános vágy is. Az ilyen kultúra iránt érdeklődők ma már nemcsak együttesekben, a színpadi fellépés érdekében akarják a népi kultúra hagyományait megismerni, hanem egyszerűen egyéni igényből, saját kedvtelésük kielégítésére, társas összejövetelek alkalmából, önmaguk kifejezésére. Ez az igény eredményezte, hogy országosan elterjedt és megerősödött a táncházmozgalom. Sőt, három alkalommal egyhetes országos méretű táncháztábor szervezésére is sor került. Egy-egy táborban 100- 120 érdeklődő vett részt úgy, hogy a táborozás teljes költségét a résztvevőnek kellett állnia. Pedig ők csak saját tánctudásuk bővítésére, elmélyítésére, gazdagítására tanulták napi 10-14 órán keresztül a táncot; Még fizettek is érte, hogy tanulhatták. Sőt, Svájcból, Magyarországról és Tokióból is voltak hallgatói a táncház tábornak. Ismétlem és hangsúlyozom: a táncháztábor szervezése önköltséges alapon valósult meg. Micsoda szemléletváltásra, hozzáállásmódosulásra volt szükség, hogy ez a mozgalom létrejöhessen! Létrejött. A nemzetiségi hovatartozás tudata, a gyökérkeresés igényének felerősödése volt az egyik kiváltója, a másik a táncmozgásnak a legmagasabb szinten való művelése. Újból értéket jelentett és jelent az a tény, hogy én vagyok az együttes, a falu, a tájék, az ország legjobb táncosa, illetve jól tudom nemzetiségem hagyományos táncait, és ezek nyelvén a Kárpát medencében bátran és büszkén tudok kommunikálni. E magas fokra fejlesztett tánctudás pozitívan hatott és hat az alkotó koreográfus munkájára, és nem utolsósorban a színpadi táncok előadására. Létrejöttek a zenekarok, és a táncosok közül kinőttek a táncházvezetők is. A Csemadok, a maga szervezői hozzáállásával jelentősen segítette és segíti a fejlődésüket. így az előző években alkalomszerűen megrendezett táncházakat fokozatosan felváltotta a rendszeres táncháztalálkozó: például Rozsnyón a hónap utolsó harmadában, Pozsonyban a hónap közepén, Szerdahelyen, Somorján, Párkányban, Komáromban, Kassán stb. megint máskor és máskor tartanak táncházat. Mára a táncházak beépült szerves részévé váltak az országos, a járási, a helyi kulturális rendezvényeknek: a népművészeti, a színjátszó fesztiváloknak, a Csemadok napoknak, a nyári művészeti és közművelődési táboroknak, a kulturális napoknak, heteknek, hónapoknak. Részévé váltak kultúránknak, életünknek. Az eredmények köteleznek. Megőrzésük és gyarapításuk a jelen és a jövő feladata. TAKÁCS ANDRÁS Fotó: a szerző A HÉT 11
