A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-08-09 / 32. szám

SZÓL A RÁDIÓ Márai védelmében A cím ellen emelt esetleges kifogás jogos — Márai nem szorul védelemre. Védi őt életműve. Csakhogy: megvan­nak már a mi kisebbségi szélmalom­harcaink. Hogy érdemes-e egyáltalán szélmalmok ellen harcolni, ezzel kap­csolatban Cervantes és búsképű lo­vagjának kora óta megoszlanak a vélemények. Tény azonban, hogy a mi újkori szélmalmunkat úgy hívják: magyarellenes uszítás a szlovák sajtó egy jelentős részében. Kezdjük meg­szokni, hogy vannak szlovák újságok, amelyek ebből élnek, ez biztosítja számukra az eladhatóságot. Sokszor már csak legyintünk. Most azonban mégis meglepődtünk. A közelmúltig a korrektségéről ismert Slobodný Piatok állt be a nacionalista uszítok sorába. Egy Ladislav Molnár nevű szerző írt gyűlölettől csepegő cikket Márai Sán­dor emléktáblája kapcsán. A cikk sze­rint Márai fasiszta. S hogy ezt a jobb sorsra érdemes szlovákság még szé­lesebb körben megtudja, a förmed­­vényt lehozta a Národná Obroda is. Persze, az ügy nem Márait minőstíti, hanem azokat, akik ilyesmikkel etetik a közvéleményt. Mondhatnánk, kár is rá vesztegetni a szót, ez van. Ám az Új Hullámhossz mikrofonjával mégis­csak felkerestük Turczel Lajos iroda­lomtörténészt. Érdekelt, mit szól mind­ehhez. ' — Tanár úr, amikor közvetlen kör­nyezetem megtudta, hogy a Márait gyalázó cikk ügyében Önhöz készü­lök, akkor valahogy úgy reagáltak, hogy méltatlan és megalázó az ilyen irományokkal hadakozni, hogy az ilyen kesztyűt nem szabad felvenni, meghogy a kutyaugatás nem hallat­szik az égig. Mi a véleménye? Hall­gassunk, vagy meg kell szólalnunk Márai védelmében? — Sőt, úgy érzem, hogy kötelessé­günk, kétszeresen is. O a huszadik század egyik legnagyobb magyar pró­zaírója, másodsorban pedig kötődik hozzánk. Irodalmi munkásságát ugyanis itt kezdte meg, tehát ő cseh­szlovákiai magyar író is. Az első jelen­tős kötete Vox Humana címen 1921- ben jelent meg. Tehát egy ilyen kötet­tel jelentkezett az a Márai, akit ma egy nem tudom kicsoda, egy felelőtlen fickó fasisztának nevez. — Nyilvánvaló, hogy a cikket író Ladislav Molnár és az írást megjelen­10 A HÉT tető Slobodný Piatok úgy kalkulálhat­tak, hogy könnyű hazudni Márairól, mert a szlovák közvélemény, de a hazai magyar sem nagyon ismerheti, és ennek egészen prózai az oka, hisz Márai 89-ig nem jelenhetett meg. Vál­­tozik-e a helyzet? — Most már elkezdődött M árainak a kiadása. Azért nem lehetett eddig er­ről szó, mert ő az emigrációban több­ször is kijelentette, hogy addig, amíg Magyarországon diktatúra uralkodik, az ő műveit nem szabad kiadni. Már a hetvenes évek végén az Aczél-féle kulturális kormányzat hajlott volna egy esetleges alaposan megválogatott ki­adásra, hisz belátták, hogy nagy íróról van szó, ám ezt Márai maga szigorú­an tiltotta. Ennek persze mi, itteni magyarok is meg ittuk a levét. Ezért nem ismert hát ő széles körben. — Tanár úr, amikor ezt a találkozót megbeszéltük, ön említette egy fel­jegyzését 1933-ból. Miről van szó? . — Én 1933-ban magántanuló vol­tam, és a gimnáziumi felvételire ké­szültem. Érsekújvárban az iskola igazgatóságán jártam, a felvételiről érdeklődtem. Ekkor vettem meg az "Érsekújvár és vidéke" című hetilapot. Hazafelé utazva olvasgattam, és mindjárt az első oldalon a német ese­mények kapcsán volt egy cikk, 1933-at írtunk, ugye, ez volt Hitler hatalomra jutásának az éve, a zsidó­­ellenes pogromok kezdete. Ekkor ol­vastam először Márainak a nevét, jegyzetet is készítettem a cikkről: "Má­rai Sándor a kiváló magyar író írta valahol a napokban, hogy ezek a megdöbbentő események nemcsak a zsidóságot, hanem az egész emberi civilizációnak és kultúrának szereztek nehezen gyógyítható sebeket." — Ed­dig a feljegyzésem. Hangsúlyozom, ekkor olvastam először Márai nevét. Most, ahogy ez a cikk a Slobodný Piatokban megjelent, előszedtem ezt a jegyzetemet 1933-ból. Diákkorom­ban az egykori olvasónaplóm szerint két könyvet olvastam el tőle, a Csutora című kutyaregényt és a szerintem legjelentősebb művét, az Egy polgár vallomásait. — Visszatérve a Slobodný Piatok cikkéhez, mit kezdjünk e lap azon állításával, hogy Márai fasiszta lett volna? — Először az döbbentett meg en­gem, hogy ez a rettenetes írás a Slobodný Piatokban jelent meg. Ezt az újságot ugyanis egy ideig szeret­tem olvasni, mert pozitívan ütközött ki a magyar-, cseh- és zsidóellenes kó­rusból, illetve sajtóból. Sajnos az utób­bi hónapokban már ez a hetilap is romlott ilyen szempontból, de hát hogy egy ilyen cikket képesek voltak lehozni és vállalni, a független újságí­rók lapjában, hát ez borzasztó... Pedig megvolt a lehetőségük, hogy megkér­dezzék a közlés előtt mondjuk Gren­del Lajost, a Márai Alapítvány elnökét, vagy mást, szívesen elmondtuk volna a lap szerkesztőinek, hogy ki is valójá­ban Márai Sándor, mit jelent nemcsak a magyar, hanem az európai irodalom számára, hisz könyveit számos euró­pai nyelvre lefordították. Nem lett vol­na nagy fáradság számukra utánajár­ni, sokan vagyunk, akik szívesen ad­­tunkvolnafelvilágosítást, s.nem kellett volna közölniük ezt a gyalázatos, ha­zug írást. Hisz nyilvánvaló, hogy aki ilyet leír, az egy tudatlan ember. Fa­sisztának nevezni Márait, aki már Fábry előtt leírta, hogy Vox Humana, —, ez az első kötetének a címe, — ez minősíthetetlen cselekedet a lap ré­széről. Vagy vegyük a Napnyugati őrjárat című könyvét, egy további bizo­nyítóka mély humanizmusának és szabadságszeretetónek. Régi kedves könyvem ez. Egy olyan nyugati uta­zást ír meg, amelyre a legsötétebb években került sor. Ő akkoriban me­nekült Nyugatra, hogy belekóstoljon közvetlenül a szabadságba. Érdemes idézni e könyvének az utolsó öt sorát: "Utazz haza, s meséld el, hogy még egyszer ízlelted ezt a levegőt. Szívd tele tüdődet és eszméletedet nyers párájával, adj hírt, hogy élnek még napnyugaton emberek, akik nem tud­nak másképp lóiegzeni, csak a sza­badság levegőjében. Ez minden, amit az őrjáraton tapasztaltunk és észlel­tünk. Ennyi az egész? Ennyi az egész." (Uj Hullámhossz, 1991. július 20.) POLÁK LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents