A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-02 / 31. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY Mire hazaért, a mérge is elpárolgott. Zsiga már jó ideje tudatosította, hogy az autóvezetés megnyugtatja. A falu még eleven volt. A nyári időszámítás arra jó, hogy többet dolgozzanak az emberek, gondolta, még azok is, akikre pedig ráférne a pihenés. Nem tévedett, apját és anyját a kertben találta. — Hát megjöttél? — kérdezte az öreg Tóth Miklós, de olyan hangsúllyal, mintha tudta volna, hogy a fia ma hazajön. Csak az asszony, Mári néni vágott kissé rémült arcot, amikor megkérdezte: — Hát csak magad? — Kati iskolában van, meg egyébként is, ma munkanap van. Maguk is dolgoznak! Pedig már a főműsor is lemegy lassan a tévében! — Mindjárt összekapom magam, csak befejezzük az öntözést, és adok valami vacsorát — szabadkozott az anyja, de Zsiga legyintett. — Nem kell sietni, nem halok éhen. — Aztán elnózegette a kertet, micsoda rendben van minden, sehol egy gyom. Tekintete az apján pihent meg. Sokáig már nem bírja a tempót, gondolta. Az apja mintha megérezte volna, hogy nézi, hátrafordult. — Reggel elmész, vagy maradsz tovább? — Tovább. Majd segítek. Hoztam permetet, ha kell... — Szabadságolsz? — Nem, csak ráérek... — Farkasszemet néztek. — Már megkaptad a felmondást? — Azt nem akarom megvárni. De hisz majd beszélgetünk róla. Az is lehet, hogy egész héten itthon maradok. A nyárikonyhában telepedtek le. Mári néni kolbászt, kenyeret tett az asztalra meg friss zöldpaprikát. Miklós bácsi előhozott egy üveg bort. Koccintottak. Zsiga evés közben arra gondolt, csak anyja házikenyere hiányzik az asztalról. — Aztán hogyan gondolod, fiam? Meg kéne beszélnünk, mi legyen a földjeinkkel, hogy visszakórjük-e, vagy hagyjuk a jéerdében... Mert mi már nem bírnánk vele. De te... — Hát nekünk mennyi volt? Érdemes visszakérni? — csodálkozott Zsiga. — Ha tudtam volna, utánanézek a törvénynek alaposabban, de ón úgy tudtam, hogy nagyapa elitta a földjeit, amikor megint csehek lettünk. — Hát az igaz, ivott az öreg, de csak az eszét itta el. Negyvenkét hektár földünk volt, az anyádnak meg huszonegy. Ha akarod, most lehet hatvanhárom hektár földed. — Csak ötven, apám, ha van valamilyen irata róla. A konfiskálás miatt, hisz tudja, csak legtöbb ötvenet adnak vissza. Akad valamilyen papír itthon? — Van egypár régi okmány, meg megvan a papír is. — Az meg micsoda? — ...hát az, az a reszlovakizációs nyilatkozat. — Micsoda? Maguk reszlovakizáltak?! — Miért? Mit gondoltál? Ennyi földdel hogyan úsztuk meg a kitelepítést? Összeszámoltad már egyszer is, hány embert hurcoltak el a faluból Magyarországra?! Lapos nem akármilyen falu volt ám, itt gazdák éltek, nem béresek. Magyarországra meg azokat vitték, mert ház, vagyon, föld maradt itt utánuk, ahova hozhatták az unrákafi Hagytam volna mindent? Zsiga megkövültén bámult a két öregre. Mit hall még? Mári néni csendesen szipákolt. Ó végig nagy magyar volt, ő nem engedte, hogy Zsiga szlovák iskolába járjon azután is, hogy megnyíltak a magyar elemik, most meg hirtelen kiderül minden. A hazugsága, mert ő mesólgette fiának, micsoda szerencséjük volt, hogy mire rájuk került a sor, leállították a kitelepítéseket. Hogy a hozzájuk hasonlóan itthonmaradottak közül valaki elmondja egyszer "helytállásuk" történetét az utódoknak, attól nem tartott. De micsoda idők járják most? Még más is kiderülhet. A szomszéd faluból Mári néni legszegényebb unokaöccsét Csehországba telepítették, valahova Sušiče környékére. Azok nem vihettek volna magukkal semmit, így hát rájuk bízták a két lovat, a teheneket, az összes jószágot, takarmányt. Ók meg azokban a háború utáni években pénzzé tettek mindent, hiába írogatta kéthetente a rokon Csehországból, hogy nemsokára hazatér és mindent bőségesen visszafizet. Tóthók akkor biztosak voltak benne, hogy soha többé nem jöhetnek haza a kitelepítettek. Mári pedig most attól félt, megint kezdődik a rég elfelejtett perpatvar. Mert megjött a szegény rokon és hozzájuk akart beszállni, mert az ő házában mások laktak, de Tóthók nem fogadták be őket. Hagyták, hogy Elecskóre menjenek idénymunkára, nem segítették őket. Hogy a jószágból semmi nem maradt, úgy magyarázták, nem volt mivel etetni. Pénzt meg azért nem adtak neki, mert az állatot tartani, gondozni kellett, azzal költség volt... Zsiga annak idején kis gyerek volt, nemigen emlékezik semmire, de ha most elmondják neki a történteket a haragos rokonok... — Miért nem mondták nekem eddig, 18 A HÉT SZERDAHELYI TAMÁS ' • W.II ■* hogy ez az igazság — kérdezte Zsiga. — Legalább mostanában, hiszen már maguk is láthatták, hogy nemsokára úgy lesz megint minden, mintha nem is lett volna szocializmus. — Nem olyan biztos az, fiam, hogy úgy lesz — vetette oda az öreg Tóth. — Jövőre megint választások lesznek, oszt ha mások nyerik meg, nem ezek, akkor... A régi dolgokat meg inkább elfelejti az ember. Ha nem muszáj bolygatni, minek bolygatná? Mit bámulsz úgy? Te mit csináltál volna a helyemben? Én rád gondoltam! Nem akartam, hogy koldus légy! Inkább hagytam volna veszni azt, amit az apám és a nagyapám szerzett?... Te meg így is magyar lettél! — Hát hisz ón nem is kérem számon... — Zsiga hirtelen arra gondolt, hány családban játszódhatnak le mostanában hasonló jelenetek. Meg hogy hány családban, hány utód kéri most vajon számon szüleitől, hogy akkor, a rongyos nemzetiségéért veszni hagyott mindent. Ráadásul azok közt az utódok közt, az egykor kitelepítettek utódai közt, több mára már szlováknak vallja magát. Micsoda fintorai a történelemnek! Rácz Sanyiék is nagygazdák voltak, csak Sándor bácsit meg apját, Dezső bát keményebb fából faragták. Legalább száz hektár földet hagytak itt. Sanyi utánanézett ennek nemrég, amikor a magyarországi kisgazdák a földtörvényen dvódtak. Gyakran emlegette, ha nem nősül vissza a szülőfalujába, nemsokára nagy úr lehetne. Apja és nagyapja már rég halott, csak egy húga ól Somogybán, most majd az övé lesz minden, ha lesz. Sanyi meg nézegetheti majd a laposi határban, hogyan teremnek nagyapja földjei másnak. Mérnök volt már, borász-szőlész, amikor benósült Nemeslaposra, elvett egy Balódy-lányt. Ó volt az, aki a szövetkezetben meghonosította a szőlőt. Sok mindent kitalált, az emberek megszerették. A novemberi fordulat után őt választották elnökké. Most vajon mit érezhet, töprengett Zsiga, miközben a pálinkáspoharát koccintásra emelte. — Hát egészségedre! — koccant a két pohár a kocsmai ricsajban. — Isten, isten — mondta Rácz Sanyi. — Hallod őket? — Hallom, hallom... — A legtöbben már írják a listát, mivel tartozik nekik a szövetkezet... Tudod, ki volt az első? A Kovács Lad meg a Reviczkei. Az agrokémiai teleprőll A két rokkant...
