A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-26 / 30. szám

KINCSÜNK AZ ANYANYELV

Az egzot madár és az apró állat

Hadd tegyem hát oda a számtalan szép haza-definíció mellé a sajátomat. A haza: melegség. Humánum, megértés, egymásért való igyekezet. Ezzel persze egy percre sem akarom kicsinyíteni, netán bagatellizálni a külső nehézségeket. Cseh-Szlovákia hetven éve nem szeret minket. Fél tőlünk, bánt minket — a legjobb esetben megtűr. Ez távolról sem egy ideális állapot, s az utóbbi hónapok tapasztalatai világosan mutatják, hogy ezen a téren még milyen nehézségek várnak ránk.

Csakhát, megfordítva a kérdést: mi megteszünk-e mindent azért, hogy itt hazánk legyen? Szülőföldünk, apáink, dédapáink szülőföldjén? Mi sem áll tőlem távolabb, minthogy az elmúlt másfél év változásait itt tömjónezni kezdjem, a nehézségeknek legalább annyira tudatában vagyok, mint olvasóim. Egyet azonban látni kell: a jelenlegi korszak a lehetőséget azért felkínálja. Élünk vele?

Miért nem adták ki politikai mozgalmaink vagy akár a Csemadok — mondjuk, belső kiadványként — a csehszlovákiai magyar történelemkönyvet? Miért várnak pedagógusaink (tisztelet a kivételnek) még mindig irányelvekre, felsőbb utasításokra? Miért járnak a szinmagyar falvak gyerekei szlovák iskolába? Miért van az, hogy ha javasoljuk a községekben a panaszkodó embereknek, hozzák vissza a falu lelkét, az iskolát, beleegyezően bólogatnak, de tenni nemigen tesznek semmit? Csak fölülről nem lehet megváltani az embereket, helyben is tenni kell érte, s nem is keveset. Arról már nem is beszélve, hogy a mi állam-bácsinkat pedig éppen nem olyan fából faragták, hogy majd éppen minket fog fölülről kiemelten pátyolgatni.

Tudnunk kell tehát, mik vagyunk és mit akarunk itt, ezen a dél-szlovákiai földsávon. A mi hazánk első megközelítésben ez, a szülőföldünk, és rajta a saját mikrotársadalmunk legyen. Második vonulatban hazánk Kárpát-medence-beli múltunk, jelenünk és jövőnk: történelmünk, kultúránk, munkánk erdmónye. A hazánk Esztergom, Visegrád, Buda, Eger — de Mohács is. Hazánk Kolozsvár, Segesvár, a Vereckei-hágó, Kassa, Komárom — de Pozsony is (bármennyire viszolygunk is legújabban ez utóbbitól). És harmadrendben: Hazánk Róma, Amszterdam, Bázel és Firenze is, mint ahogy valahol ősünk, testvérünk Rotterdami Erazmus, Aquinói Szent Tanás, de J. P. Sartre is.

Egy pillanatig sem akartam azt állítani, hogy házunk minden fala, mennyezete, bútorzata a legnagyobb rendben lenne. Nincs, és egyhamar sajnos nem is lesz. Siránkozással itt semmire sem megyünk, ezen hosszan dolgoznunk kell.

A haza tehát: cselekvés is, mindannyiunkért. Ne zárkózzunk be, nyíljunk ki.

Fotó: Krascsenits G.

Ha jól emlékszem, tavaly valamikor a nyár elején elhangzott a Kossuth rádióban egy riport, amely itt készült Szlovákiában, egy különleges állatkiállításon. Amint a riportból kiderült, ez a kiállítás mindenféle kis állatokat, egyebek közt egzotikus állatfajokat mutatott be. Ismerőseim közül többen is hallgatták ezt a riportot, s a következő kérdésekkel fordultak hozzám: lehet-e általában egzotok megnevezéssel illetni az egzotikus állatfajokat; helyes-e egzot madárnak nevezni valamely egzotikus madárfajt, és végezetül: helyes-e az apró állat kifejezés? Az említett kifejezéseket a kiállítást ismertető hazai szakember használta.

A szóban forgó riportot magam is hallottam, s fel is jegyeztem a másoknak is furcsának tetsző kifejezéseket. Vegyük hát most ezeket sorjában!

Az egzot idegen szó a magyar nyelvben nem használatos. A szlovákban használt exot főnévnek — melynek jelentése: távoli, egzotikus, ismeretlen tájakról származó ember, állat, madár, növény — a magyarban az egzóta idegen szó felel meg. Egzótáknak tehát nevezhetjük a kisebb-nagyobb egzotikus állat-, madár- és növényfajokat, egzotoknak azonban semmi esetre sem. Valamely idegen, távoli tájról származó madarat sem nevezhetünk egzot madárnak, nemcsak azért nem, mert mint már megállapítottuk, a magyarban csak az egzóta főnév használatos, hanem mert a helyes egzóta főnevet nem szoktuk jelzőként használni. A távoli, esetleg trópusi vagy más idegen tájról származó madár egzotikus madár, nem egzóta madár. Tudtommal szlovákul is az exotický vták jelzős kifejezés a helyes, nem pedig az exot vták. Értelmezőként természetesen használható a szlovákban az exot, illetve a magyarban az egzóta főnév. Például: Ten vták exot je veľmi cenný, magyarul: ez a madár, ez az egzóta, nagyon értékes.

Ami az apró állat jelzős kifejezést illeti: nem tarthatjuk hibásnak. Igaz, hogy a gazdasági állatokat nagyállatokra és kisállatokra szoktuk osztani; nagyállatokon értve a szarvasmarhát, lovat, sertést, juhot, kisállatokon értve például a baromfit, házinyulat, méhet, selyemhernyót stb. A baromfi-, a selyemhernyó-tenyésztőket stb. kisállattenyésztő knek szoktuk nevezni, nem pedig apróállat-tenyésztőknek. Azt az intézményt, amely a baromfitartás, méhészet stb. kérdéseivel foglalkozik Kisállattenyésztési Kutatóintézetnek nevezzük. A szlovák chov drobných zvierat helyes magyar megfelelője is kisállattartás vagy kisállattenyésztés. Ugyanígy kisemlósöknek nevezzük összefoglaló néven például az egeret, patkányt, hörcsögöt, ürgét, pockot stb.

Az említett esetekben a kisállattenyésztés, kisállattartás, kisemlősök stb. szavakat egybe is írjuk. Ne felejtsük el azonban, hogy ilyen összetételeink is vannak: aprójószág, aprómarha, apróvad. Ezekből az első kettőt ugyan népiesnek minősíti értelmező szótárunk, s való igaz, hogy ezeket az úgynevezett szaknyelv nemigen használja. Ámde például az apróvad elfogadott vadgazdálkodási szakkifejezés. Az apróvad — szemben a nagyvaddal — a kis termetű vadfajok gyűjtőneve. Apróvad például a mezei nyúl, az üregi nyúl, a fácán, a fürj, a borz, a vidra és így tovább.

Ha belenézünk a Búvár zsebkönyvek sorozatban megjelent Kisemlősök című könyvbe, mindjárt az előszóban többször is találkozunk az apró emlősök, apró rágcsálók jelzős kifejezéssel. Éppen ezért véleményem szerint az apró állat szókapcsolaton sincsen semmi kivetnivaló, amíg nem tartjuk összetett szónak, és nem írjuk egybe. Bármely kis termetű állatfajt — emlőst, madarat, rovart, hüllőt stb. — nevezhetünk apró állatnak, ezzel nem követünk el hibát.

MAYER JUDIT Fotó: Németh I.

A HÉT 15