A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-26 / 30. szám
ÉLŐ MÚLT NÉPRAJZ MINDENKINEK Cseregyerek-rendszer a Kisalföld északi felén Talán vannak, akik emlékeznek rá, hogy az elmúlt alkalmakkor a szlovákmagyar árucsere-kapcsolatok kisalföldi vonatkozásairól beszéltem. Nyilván több hallgatónkban is felmerült a kérdés: a tárgyalt kereskedelmi érintkezés során vajon milyen nyelven beszéltek egymással az érdekeltek? Nos, az nyilvánvaló, hogy legalább az egyiknek ismernie kellett a másik nyelvét, hiszen ez számára, számukra létkérdés volt. Hogy ez a kommunikációs rendszer jól működjék, a nyelvtanulás kétségtelenül leghatékonyabb módját gyakorolták a nyelvhatárok mentén. Ennek lényege, hogy az adott nyelvi közegben huzamosabb ideig élve lehet a leg biztosabban elsajátítani az idegen nyelvet. Ezt a célt szolgálta a cseregyerek-rendszer, amely azon alapszik, hogy ismerős (esetleg rokon) családok, hosszabbrövidebb időre, elsősorban nyelvtanulás céljából kicserélik serdülőkor előtti gyermekeiket. A cseregyerek-intózményét szinte az egész magyar nyelvterületről ismerjük magyar-román, magyar-német és magyar-szlovák összefüggésekben egyaránt. Most néhány kisalföldi példával szeretném közelebbről is bemutatni. A cseregyerek-rendszernek, mint a nyelvtanulás legbeváltabb formájának első adataival a szóbanforgó tájegység viszonylatában a múlt század első feléből rendelkezünk, mégpedig a felsőbb osztályok, illetve az értelmiség köréből. Közismert adat, hogy a komáromi születésű Jókai Mór szülei Pozsonyba küldték német szóra a Zsigmondy-családhoz, miközben azok fia Komáromban tanult magyarul. A háromnyelvű Pozsony esetében még szerteágazóbb volt ez a kapcsolatrendszer, ahogy azt Sas Andornak a 19. század első felét érintő leírásából megtudjuk: "Pozsony módosabb német ajkú polgársága fontosnak tartotta, hogy fiai Trencsénben is járjanak iskolába, és ott elsajátítsák a szlovák nyelvet, valamint hogy pár iskolai évet Győrött vagy Tatán töltsenek, és ott magyarul tanuljanak, természetesen elsősorban nem is az iskolában, hanem azoknál a családoknál, akiknél abban az időben laktak. A pozsonyi német polgárság a Csallóközbe is szívesen adta gyermekeit magyar szóra." Népi-paraszti közegben ugyancsak bőséges adatokkal rendelkezünk a cseregyerek-rendszer kisalföldi meglétére vonatkozóan. A volt Esztergom megyei Farnad színmagyar község három, közelfekvó szlovák településsel (Kurallal, Csekével és Fakóvezekénnyel) állott szorosabb társadalmigazdasági kapcsolatban, ami gyakori összeházasodásokat is eredményezett. A két világháború közötti időszakban az érintett falvak szlovák népével (elsősorban a rokonságon belül maradva) nyelvtanulás céljából gyermekcserére is sor került. Az 1928-ban született Klebecska István elmondta, hogy a harmincas évek közepén szomszédjukban egy 6-7 esztendős fakóvezekényi szlovák kislány tartózkodott néhány hétig cseregyerekként, miközben a szomszédék fia Fakóvezekényben volt "szlovák szót tanulni". A kislány a falubéli magyar gyerekekkel játszott, s így óhatatlanul megtanult valamit magyarul is (játszópajtásai viszont első szlovák szavaikat sajátították el tőle). A tardoskeddi gazdák gyermekeiket a század elején a szomszédos Bánkeszire, Komjátra küldték szlovák szóra, míg Tallósról ugyanebből az időből arra vonatkozólag vannak adataink, hogy az ottaniak Garamkovácsival voltak hasonló kapcsolatban. A cseregyerek-rendszernek sokkal fiatalabb formája alakult ki népi gyakorlatban is a csallóközi és mátyusföldi magyar falvak, valamint a Pozsony környéki német és északabbra fekvő szlovák települések között. A szőlő- és bortermeléssel összefüggő cseregyerek-rendszer figyelhető meg a csallóközi falvak és a Pozsony-környéki bortermelő települések között (Bazin, Pozsonyszentgyörgy stb.). Utolsó adatunkat a Mátyusföld szívében fekvő Szene környékéről hozzuk. Az 1918-ban született Szabó Ferenc Boldogfán mondta el, hogy Szencen még az ó fiatal korában is nagy, országos vásárok voltak, ahol "bábeli nyelvzavar uralkodott". Németül, szlovákul, csehül, magyarul beszéltek, s aki ott valamit el akart érni, annak illett ezeknek a nyelveknek mindegyikét beszélni. Mivel a környék népe erősen berendezkedett a vásárok nyújtotta árucsere-lehetőségekre, igyekezett a szükséges nyelvtudást is elérni. A környéken ezért jóformán háromnyelvűség uralkodott, amely nem kis mértékben éppen a virágzó cseregyerek-rendszernek volt köszönhető. A boldogfaiak német szóra elsősorban a Pozsony melletti Pruckba, Dunahidasra adták gyermekeiket, de hasonló kapcsolataik Mdorral is voltak. Szlovák szóra Cíferbe, Csatajba jártak a boldogfai gyerekek. A cseregyerekeket a vendéglátók általában munkába is befogták: a fiúk a gazdaságban, a lányok a konyhában segítkeztek. Közben természetesen együtt játszottak a falu fiatalságával. Beszélőpartnereim arról nem tudnak, hogy komolyabb konfliktus alakult volna ki a gyerekek között nemzetiségi különbözőségek miatt. Inkább olyan példákat hoztak elő, amikor az egykori cseregyerekek felnőtt korukban is tartották a kapcsolatot, barátságot. Nemegyszer rokoni szálak is szövődtek a családok között, éppen a cseregyerek-rendszernek köszönhetően. Liszka József A HÉT 13
