A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-03 / 18. szám
ÉLŐ MÚLT mindazonáltal tejet kirí Végh Andrásnétúl az [...} hogy adott is nekie, azmelly tej [...] azon órától fogvást annyira megromlottak Végh Andrásné tehenyei, hogy fejés dolgábul mindekkoráig sem veheti semmi hasznukot is." Ez az egyik titokzatos tehénügy, de a hallomáson alapuló tanúságtételből egy másikra is fény derült, mert — folytatta Libárdi János - "ugyan Végh Andrásné asszonytul hallotta azt is, hogy egykorban szenet is kírt volna már emlétett Libárdy Istvánné őkegyelmítűl, és mivel nem adott vagy nem adhatott nekik, tehát annyira megvesztette a jó [...] tehenyét, hogy igen rövid üdő múlva az ebek vendégeskedtek vele." Második tanúnk, a 23 éves nyéki Ns. Takács [...] azt mesélte el - s most tessék nagyon figyelni! - hogy "ennekelőtte circiter 5 vagy 6 esztendeje e tanúval egy szobában lakván Libárdi Istvánná, tehát egy alkalmatossággal, midőn már lenyugodtanak volna, nagy hegedűszóval bégyött egy sereg boszorkány az házban, és kiváltkíppen szemeit, minthogy azokra pökdöstek, donyhával és kezeivel bétakarván mindaddig rajta voltak, és gyötrötték őtet úgyannyira, hogy az takaratozót (!) is két ízben lerántották róla, méglen az kokas meg nem szólalt. Ébren és józan elmível lévén peniglen e fatens egyet sem ösmért meg ugyan közűlök, s nem is értett egyebet tűlök, hanem hogy egyik a másikat biztatta és bátorította. Szemeibe pökdözének neki, Libárdiné peniglen mindaddig, valameddig azon [...] személyek az házban voltak, susogott és beszílett vélek, mely beszídet e tanú füleivel hallotta, de nem érthette, hogy mit." Már az alaphelyzet is érdekes: ugyan mit keresett Éva asszony a tizenhét-tizennyolc esztendős legénykével egy szobában, s kik lehettek azok a dévaj nők, akik szálláshelyüket, ki tudja, melyik nyéki portán, úgy 1718-19 körül csínytevéseikkel csurig töltötték? Az sem kizárt, persze, hogy a fiatalember csak álmodta a hegedűszóval rájuk törő boszorkányokat s a velük meghitten pusmogó Libárdinét. Mindezektől függetlenül, azt hiszem, ez a népmeséi és álomképszerű történet a maga pikáns-lidérces szépségével le tudja nyűgözni olvasóinkat. (Folytatjuk) Nagy László grafikája Herencsény és Patvarc Lisznyai Kálmán és Szentiványi Anzelm falujában Az egykori Balassagyarmati és a Sziráki járás határán, a Fekete-patak mentén, a Cserhát hegység alatt fekszik Nógrád hagyományőrző faluja, Herencsény. A régi szokások közül, melyek néhány évtizede még elevenül éltek itt, 7". Pataki László is említ néhányat Útonjáró című könyvében. Innen értesülünk arról, hogy Herencsényben virágvasárnap a faluhoz közeli hegyre hajtották a "kiszit". Ez azért is érdekes, mivel a legtöbb nógrádi, illetve Ipoly menti községben a kiszebábut a folyóba dobták. A község neve Lisznyai Kálmán révén az irodalomba is bekerült. Itt született ugyanis 1823-ban a népi "kelmeiség", a tájnyelvi költészet egyik megteremtője. Losoncon és Eperjesen tanult, ahol - mint azt Kerényi Ferenc irodalomtörténész írja — "szinte üstökösként" jelent meg. Jó barátja volt Sárosy Gyula, Gregus Ákos és Kerényi Frigyes. A mozgékony fiatalember később ismerkedik meg Madáchcsal és PetőfivéI, tagja a Pilvax-körnek, s jelen van a vármegye közgyűlésein is. Jellemzésére még Jókai is kedvet kapott. így mutatja be többek közt a Palóc dalok szerzőjét:"... vékony, cingár legényke, hősi taglejtésekkel; bendegúzi méltóság az arcán; egyszer divatosan fodrozott hajfürtökkel, jaquemar kesztyűvel, de hosszú pítykés világoskék, deli vörös hajtókájú Victoria-dolmányban; másszor meg párisi divat szerint kicsípve, de borzalmasan és nyakkendőben s fokossal kezében. (...) Hangja éles és rikácsoló, s még hozzá egész palóc kiejtésű. (...) Nagyokat mond, képtelenségeket." Költeményei sorra jelentek meg a lapokban, bár azok csak alkalmi rigmusok, Petőfi népiességét egyoldalúan eitúlzó, modoros versek voltak. Számos művében konkrét helyhez fűződő mondát, regét dolgozott fel {Szentkút legendája, a törökverő Madách Miklós Sztregovához fűződő regetárgya); életképek, helyzetdalok formájában idézte a "vélt palóc világot". Kerényi Ferenc szerint Lisznyai "a tékozló költők és emberek típusából való. Tehetségét sohasem bontotta ki, életművét nem építette, műveit nem gondozta". S hogy mégis idézzük szellemét, azért, tesszük, hogy teljesebb vagy színesebb legyen képünk a magyar kultúra tegnapjairól". Ha Balassagyarmattól kelet felé indulunk egy újabb túrára, első megállónk Patvarcon lesz. A falu a török korban teljesen elpusztult. A XVIII. század elején telepítették újjá; főleg szlovák lakosság jött ide az északi részekről. Patvarc első birtokosai közt szerepelnek a Szentiványiak. A család II. Endre uralkodása alatt Csehországból jött be Magyarországra. Férfitagjai kiváló hadvezérek voltak, ezért - IV. László rendelete alapján - a magyar nemesség tagjai közé sorolták őket. A Szentiványiak a jómódú köznemesség soraiba tartoztak. Patvarcon az egykori országbíró, Szentiványi Ferenc unokája, Anzelm telepedett le. ő az 1832 - 36-os országgyűlésen Nógrád megye követe volt Kubinyi Ferenc társaságában. Fráter Pá/lal együtt részt vett az 1839 - 40. évi diétán is. Pályafutásának fiatalabb korában voltak "pozitív szakaszai". Liberalizmusa azonban nem lett tartós, haláláig királypárti s az uralkodó híve maradt. Annak ellenére, hogy a múlt század közepén birtoka a nógrádi Szentiványiak közül a legjövedelmezőbb, vagyoni helyzete szilárd, gazdálkodása kiegyensúlyozott volt, a politikai pályán nem ért el ilyen sikereket. Kortársai sem igen szerették őt, 'törtetőnek, karrieristának tartották, aki észbeli fogyatékosságát, kiszolgáló magatartásával ellensúlyozta". A konzervatív köznemest Madách és Szontagh is kíméletlenül kigúnyolta epigramma-gyűjteményében, a Nógrádi képcsarnok-ban. így hangzanak a maró sorok: "I. Másnak az érdemjelet mellére szokás vala tűzni, / Mert szép érdemekért a kebel érzete küzd. / Kulcsod hátul lóg, a legérdemesebb tagod ez hát, / Mert kiülé neked azt, mit soha nem nyer eszed. / II. Hogyha seregleni látod a varjút, már közel a dög, / Választás közelít, hogyha gyűlésre te jössz." Patvarcon még áll az egykori romantikus Szentiványi-kastély. Értékes műemléke a községnek a sátortetős XVIII. századi harangláb is. A Borovszky-monográfia szerzői meg azt írják, hogy a falu végén, Szentiványi Anzelm emlékköve mellett őskori leletek kerültek felszínre. T. Pataki László nemrég megjelent könyvében arról a becses bronzkori kerámiáról tesz em-, Illést, melyet a falu melletti Várhegyen találtak. A patvarciaknak egyébként híres helytörténeti gyűjteményük is van. Csáky Károly A HÉT 15
