A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-01 / 9. szám
ÉGTÁJAK tésük megváltozott. Az erdő — sokkal több fa, a hegy — jóval nagyobb domborzati forma. Kisgyerekként szerettem játszani ezzel a szóval: gyönyörű. És felruháztam vele bármit, ami megtetszett."Gyönyörű kis kukac" — mondtam az almából kibúvó apró féregre, "gyönyörű fény" — kiáltottam elragadtatva, amikor a villám megvilágította az ablakot. Később már tudtam, hogy nem gyönyörű. Félelmetes a villám, és érdekes a kukac, nekem pedig egyik sem barátom. Ma már azt is tudom, hogy a "gyönyörű" szó Kosztolányi szerint tíz legszebb magyar szavunk egyike. Jelentése módosult számomra, de a szót változatlanul szeretem. A kisfiú, akivel pár éve találkoztam, el volt ragadtatva, hogy milyen érdekes az én anyanyelvem. Kért, hogy újak neki valamit magyarul, leírtam neki azt a szót: gyönyörű. Nevetett, s mulatságosnak találta, hogy o és fölötte két pont, a másik o is ilyen, aztán u fölött két vessző. Én is mulatságosnak találtam, de csak egy pillanatra. Aztán rögtön büszke lettem, hogy ilyen, hogy az enyém ez a különös nyelv, mert az övé nem ilyen, abban nincsen két pont az o fölött. Ez csak az enyém és gyönyörű. Éppen ezért gyönyörű, mert az enyém. És épp azért az enyém, mert gyönyörű. Anyanyelvemet meghatározom. Tárgyilagosan és objektiven: anyanyelvemnek azt a nyelvet tartom, amelyen gondolkodom. Gondolataim formálódásával együtt tanultam meg. Magyar nyelv csak egy van, ezt használja a magyar társadalom, ezt használják anyanyelvűkként idegen országok magyarjai is. A magyar nyelv elengedhetetlen velejárója az életemnek, és azon kívül, hogy kommunikációs eszközöm, egyben védváram is. Ahová menekülhetek. Védvár ést, védendő vár, amire mindig éberül kell vigyáznom. Bástyákat építeni köréje, bevehetetleneket, s őrizni szüntelen. Kincs, féltve őrzött és őrizendő. Anyanyelvem egyet jelent szülőföldemmel: Mátyusföld, s a peremén szülőfalum, Feketenyék. Talán ezeréves múltat őriz, akárcsak nemzetem, itt a Kárpát-medencében. Némi büszkeség tölt el, ha arra gondolok — enyém ez a táj, enyém ez a kis falu. Temetődobjáról belátom házait, az Alvégtől, hol apámék egykori nádasháza volt, ellátok a Zsellérségig, amit jogtalanul eltulajdonított a szövetkezet. Édesanyám szájából itt hallottam az első szavakat, a pajtásaimmal e kis falucskában sajátítottam el a "nyékies" beszédet, amelyet szívesen használok ma is. Otthonunk oltalmat és biztonságot jelent számomra az anyanyelvhasználat kapcsán. Félszavakból is értem apám szigorát, s anyám féltő szava át meg átjárja lelkemet. Az otthon világában olykor felhőtlen, tiszta érzés kerít a hatalmába, ha anyanyelvem szépen csengő szavaival minden gátlás nélkül szabadon kibeszélhetem magamat. Ilyenkor érzem, hogy nyelvem határai az én világom határait jelentik, amely annál gazdagabb és tágasabb lesz, lehet (!), ha minél jobban megismerem édes anyanyelvemet. Önbizalmam növeli, ha új szavak hada tódul szívemen át nyelvemre, s örülök, hogy enyémek ők, fogva tartanak, remélem, örökre. Nem bánom, ha mások kigúnyolnak is, én szívem teljes melegével ragaszkodom e "magára hagyott" nyelvhez, mely elszigetelve vergődik más nemzetek s nyelvek gyűrűjében. Érzem, óvnom kell nemcsak tisztaságát, hanem létjogosultságát is. Ki védi, ha én s mi, felnövő fiatal nemzedék nem védjük? Természetes ragaszkodással. Igényt tartunk anyanyelvűnkre, mint a tiszta levegőre. Magunknak kell megőrizni a Holnap javára. Egyik értelmét életemnek ebben látom. Anyanyelvem — gondolataim tükrözője. Az enyém és én az övé vagyok. Őseim nyelve, Balassié, Arany Jánosé, József Attiláé, szüléimé, az enyém. Az enyém, és én továbbadom utódaimnak. Magaménak is érzem Sütő András szavait: "Anyanyelvűnk! Hajnaltalan történelmi virrasztások pirosszemű pesztonkája. Senki sem látta őt a bölcsőben, de csecsemőarcát bárki felidézheti magának, ha lehajol egy cseppet. Nem a földig, nem az alázatig. Hanem ahol egy gyermeki tudat szintjén kezdenek a szavak nyiladozni. Induljatok el vele az anyanyelv ösvényein és meglátjátok a bölcsőt, amelyért a Körösi Csorna Sándorok hasztalan keltek nagy vándorútra. Akik a hiúságuk vásárterein kiléptek, önmagukból, egyedül a gyermekkel jutnak vissza az egyetlen lehetséges otthon égtájai alá. Mit csináltál a rád bízott talentumokkal? Nincs más számonkérés, csak gyermekeink tekintetében. Ahány anyanyelvi szóra váró gyermek: jövőnknek megannyi lámpása a meglódult időben." Középiskolás kategória FODOR ZOLTÁN, Komárom Prikler László felvételei FELHÍVÁS! Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy következő, 10. számunkban befejezzük a Miért szeretem az anyanyelvemet? című pályázatunkra beküldött írások közlését. Kérjük olvasóinkat, tegyék meg javaslatukat az Olvasói díj odaítélésére; sorszám szerint jelöljék meg a legjobbnak tartott írást, és 1991. március 16-ig küldjék el szerkesztőségünk címére. A pályázat eredményét, ahogy azt már a versenyfelhívásunkban is közöltük, az idei, március végi kassai Kazinczy Nyelvművelő Napokon hirdetjük ki, s a különböző kategóriák nyerteseinek nevét lapunkban is közölni fogjuk. A szerkesztőség A HÉT 19
