A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-07 / 23. szám
LÁTOGATÓBAN Könyvkiadó igazgatója is volt. Neki köszönhetően több kiemelkedő magyarországi szerző műve is napvilágot látott szlovákul. Megemlítene néhányat közülük? — A legjelentősebbek közé tartozik Füst Milán kötete, amelyet Marta Lesná fordított le és Grendel Lajos írt hozzá előszót. Vagy említhetném Szentkuthy Miklós sajátos Mozartóletrajzát, az ő művének a lefordítása nagy áttörés volt. Ön ma Budapesten él és kultúrdiplomataként tevékenykedik, ha szabad így fogalmaznom; a budapesti Csehszlovák Kultúra igazgatója. Ez az új szerepkör milyen feladatokat hozott Önnek? — Teljesen új, számomra ismeretlen feladatokat. Ma jóval kevesebb időm jut az irodalomra. Mind Magyarországon, mind Csehszlovákiában bekövetkezett a rendszerváltás, és ebben a megváltozott helyzetben alapvetően új koncepciót kellett kidolgozni. Igyekszünk teljesen protokolmentessé tenni a két ország közötti kulturális kapcsolatokat. Célunk, hogy Csehszlovákia kultúrájáról a magyarországi állampolgár a korábbinál sokkal részletesebb képet alakíthasson ki, amelyből természetesen nem hiányozhat a csehszlovákiai magyarság kultúrája sem. Ez a szféra korábban hiányzott a Csehszlovák Kultúra kínálatából. Azt is tudomásul kell venni, hogy Magyarországon szlovák nemzetiség is ól, mi segíteni szeretnénk ennek a népcsoportnak, hogy ápolhassa kapcsolatait az anyaországgal. Lacza Tihamér RÁDIÓS RIPORTOK KRÓNIKÁJA A SZÓ ELREPÜL... ...az írás megmarad. Nem minden kajánkodás nélkül koppintott már imigyen az orromra nekem, a megrögzött rádióriporternek nem egy tollforgató kolléga: "szép, szép, amit ti csináltok, na de sok hűhó semmiért. Nyüzsögtök, töritek magatokat, aztán miért? Lepereg a riport a rádióban, pár perc az egész, elszáll, s nincs több nyoma. Bezzeg az írás, az megmarad!* Az okoskodásban sok az igazság, még akkor is, ha manapság már a szónak, az élőbeszédnek sem kell feltétlenül elrepülnie, a hangrögzítés mai fokán ez nem probléma. Tény viszont, hogy a video, hi-fi és digitális hangrögzítés csodálatos technikája sem pipálta le eleddig az írást, a betűszedést, a szövegnyomtatást, az emberiség aligha meghaladható találmányát. Nem repül hát el a szó, mert itt, ezen az oldalon landol, reményeink szerint rendszeresen. hetente. A rádió magyar adása Új Hullámhossz című magazinjának emlékezetes riportjait kínáljuk majd olvasásra. POLÁK LÁSZLÓ A mártír lánya (Pozsonyi beszélgetés gróf Esterházy János lányával, Alice grófnővel) Azon a koratavaszi vasárnapon, az I. Esterházy Napok pódiumán tudós férfiak váltogatták egymást. Gróf Esterházy Jánosról, az I. Köztársaság egyik legjelentősebb magyar kisebbségi politikusáról, mának is szóló üzenetéről hallottunk szép, okos szavakat. A vendégek közt ott ült a főhelyen Malfatti bárónó Rómából. Lánykori nevén: Esterházy Alice grófnő. Több mint negyvenhat éve a világtörténelem avatkozott bele durván az akkor 12 éves grófkisasszony idilli gyermekkorába. Édesapja kálváriája megkezdődött, előbb szovjet, majd hazai börtönökben sínylődött haláláig. A grófi család szétszóródott a világ négy égtája felé. — Grófnő, milyen érzésekkel szállt repülőgépre Rómában? Ennyi évtized után milyen gondolatokkal utazott Olaszországból Csehszlovákiába? — Én még mindig szlovákiai magyarnak, jobban mondva felvidéki magyarnak tartom magam. Hazajöttem, itthon vagyok. — Felkeresi Nyitraújlakot és a kastélyt? — Nem, most nem. Újlak és a kastély most kiábrándító, lepusztult. Itt van velem a két fiam, nem akarom, hogy nagyot csalódjanak. Hisz a családi fényképek alapján ők azt hiszik, hogy a kastély olyan, mint régen. Talán majd nyáron elmegyünk, amikor az a pár fa, amit még nem vágtak ki, zöld lesz. A kastély most sivár, s valamiféle intézet van benne, a park százéves fáit kivágták, az utacskákat lebetonozták, szóval szörnyű. — Milyen volt a gyermekkora? — Gyönyörű szép. Egy álom volt. Harmonikus családi környezetben éltem életem legszebb éveit. — A háború és a politikai viszonyok ellenére? — Nézze, apám nem nagyon hordta haza a politikát és közéleti gondjait. Néha mi gyerekek elkísérhettük egy-egy rendezvényre, főleg az általa létesített úgynevezett magyar házak megnyitóira. Kicsi voltam, de jól emlékszem arra a szeretetre és tiszteletre, ami körülvette. — Megváltozott-e életük azután, hogy Esterházy János a szlovák állam parlamentjében egyedüliként szavazott a zsidótörvény ellen? — Megváltozott, az addig nyugodt életünknek végeszakadt. Már nem járhatott nyíltan Újlakra, mert a Gestapo kereste. Néha titokban, szinte illegálisan hazajött. Emlékszem, egyszer egy bundás parasztember jött be a szalonba, még csodálkoztam is, hogy-hogy beengedték. Nem ismertem meg, pedig a parasztbundában ő volt, apám. Szóval bujkálnia kellett. — Esterházy János rehabilitálását idehaza már többen kezdeményezték, nevét magyar fiatalok klubja vette fel. Mindmáig nem tudjuk viszont, hogy hol van eltemetve. Tesz-e lépéseket felkutatására? — Igen, sőt az ügyben már írtam Schwarzenberg hercegnek, akit gyermekkora óta ismerek. Ha sikerül felkutatni a hamvait, akkor szeretném megadni neki a végtisztessóget, amit nem kapott meg. Az a tervem, hogy Újlakon építtetek egy kápolnát és oda temettetem. Persze, már most érzem, hogy ez a szándékom nem tetszik mindenkinek maradéktalanul, bizonyos körök talán attól félnek, hogy sírhelye a magyarok zarándokhelye lesz. Persze, mindez aligha riaszt vissza és keresni fogom hamvait tovább. (Új Hullámhossz, 1991. március 16) A HÉT 7
