A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-06-07 / 23. szám

HÍRMONDÓ

A Mókázok eltáncolt cipellői

Az idei Duna Menti Tavasz is hagyományosan jól sikerült, de hát mi lehet sikeresebb annál, ha gyerekek játszanak a gyerekeknek. Az idén is sok tehetséges szavaló, prózamondó, színjátszó és bábos gyerek gyűlt össze Dunaszerdahelyen, hogy öt napon keresztül szórakoztassák és tanítsák egymást. Voltak köztük ismerős arcok és feltűntek ismeretlen tehetségek. A Mókázok nevű dunaszerdahelyi csoport a legifjabbak közül való. Mindössze három éve létezik, mégis immár második alkalommal jutottak el erre a rangos rendezvényre. Idei szereplésük nem is maradt visszhangtalan. Teljesítményükért a Mókázok megkapták a csoportkreativitásért járó elismerést, a csoport egyik tagja, Pálffy Angéla pedig a legjobb színészi alakításért járó díjak egyikét vihette haza.

A csoport szervezője, rendezője: Ibolyánó Szabó Ildikó, egykor maga is gyakran szerepelt a Duna Menti Tavaszon; színjátszóként, bábosként, szavaiéként egyaránt sikeresen. Szabó Ildikó jelenleg negyedéves a Komenský Egyetem Bölcsészkarán. Magyar-szlovák szakos tanárnak készül. A sikeres szereplés után arról kérdeztem, hogyan lesz valakiből rendező és miért kezd el éppen gyerekekkel foglalkozni.

— Én tulajdonképpen úgy kerültem kapcsolatba ezzel a csoporttal,

8 A HÉT

hogy a Dunaszerdahelyi Területi Kulturális Központ dolgozói megkerestek, nem volna-e kedvem gyerekekkel foglalkozni és egy színjátszó csoportot összehozni. Nekem meg volt kedvem gyerekekkel foglalkozni és hát elvállaltam. Ez volt három éve. Akkor kb. harminc gyerek jelentkezett. Az első évben azt csináltuk, hogy körbe ültünk, és mindenféle szójátékokat, mondókákat, nyelvtörőket mondtunk, hogy a gyerekek' megtanuljanak artikulálni. A későbbiekben helyzetgyakorlatokat tanultunk, szóval megpróbáltam az előadóképességüket fejleszteni. Aztán előszedtem a Vándormókát, amiben annak idején még én is játszottam. Ez nagyon jó ugródeszka volt, versekkel — a gyerekek kapaszkodtak a rímekbe —, dalokkal, és ezzel a darabbal tavaly (nagy meglepetésünkre) eljutottunk a Duna Menti Tavaszra, és ott megkaptuk a legjobb drámapedagógiai munkáért járó díjat.

Az idén már egy viszonylag igényes munkával szerepeltetek. Miért esett a választás éppen Az eltáncolt cipellők című mesére?

— A gyerekekkel már korábban is beszéltünk arról, hogy valami mesét fogunk dramatizálni. Ebben nagyon sokat segített az, hogy a csoporttal együtt részt vettem egy rendezői tanfolyamon, Megyeren, ahol Gabnai Katalin és Debreceni Tibor Magyarországról megmutatta, hogy lehet a gyerekekkel igazán jól dolgozni. Mikor onnan hazajöttünk, a gyerekek hozták az ötleteket: ez a mese volna jó, meg az a mese... így került elő Az eltáncolt cipellők. Es akkor elkezdtünk dramatizálni: mi az, amit ki lehet belőle venni, mi az, amit bele lehet tenni. Aztán vettük sorra a jeleneteket. A 17 gyereket (ennyi maradt a harmincból) 3-4 csoportra osztottam, és mindegyik csoport eljátszotta a jelenetet, és a négy variációból csináltuk meg az ötödiket. A gyerekek csodálatosak voltak, jöttek az ötletekkel, mit kellene még beletenni, szóval az egész dramatizáció közös munka volt.

És jó munka volt. Ezt bizonyítja az elismerés is.

— Én megvallom, nagyon örültem ennek a díjnak, mert végül is ez az, amit csináltunk. Mi teljesen eszköztelenül dolgozunk és tényleg csak