A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-18 / 3. szám
ÉGTÁJAK „Engedelmeskedni sajat igazságainknak... ” • Mi csehszlovákiai magyarok sokáig úgy éreztük, igazán féltő és figyelő tekintettel egyedül Illyés Gyula követi sorsunkat, s hittük: Illyés hatalma nagy, ha szükség van rá, szót emel az érdekünkben. Később örömmel tapasztaltuk: ha a hivatalos magyar politika nem is, az írótársadalom legjelesebbjei fordulnak felénk. Illyés Gyula halála után Ön lépett a helyébe, szinte politikai és erkölcsi misszióként vállalta magára a kisebbségek sorsának figyelését. Milyen belső vagy külső kényszerítettség hatására tette ezt? Mi a véleménye a költők, írók politikai szerepvállalásáról?- Mindig feszengve hallgatom, ha valaki arról beszél, hogy Illyés Gyula írói és közéleti örökségét én kaptam meg, illetve, hogy sokak jóváhagyásával Illyés - még életében - engem jelölt ki utódjául. Hogy miért feszengek ebben a hízelgő szerepben? Azért mert a közszájon forgó, leegyszerűsített mondatokban valóságelemek keverednek össze pletyka-elemekkel. Szeretném végre tisztázni: Illyés engem sose bízott meg semmiféle ’trónörökléssel", csupán bízott bennem. Az irodalmi élet egyébként sem királyság, ahol jogart és koronát lehet örökölni. • Ez természetes, de az anyaországi és a határokon kívüli magyarok szemében ön folytatja legkövetkezetesebben a illyési életmű belső sugallatait és logikáját. Egyebek közt a kisebbségi ügyekben is.- Sose tagadtam, hogy gondolkodásban lelkületben őhozzá álltam legközelebb. Ismertem Németh Lászlót, Veres Pétert, Tamási Áront, Szabó Lőrincet, Bibó Istvánt. A maga módján mindegyikőjük vonzó, sőt lenyűgöző szellemű ember volt, de Illyés szemvillanásait, lobbanékonyságát, drámai önfegyelmét szinte a saját reflexeim alapján ismertem. Mintha a családjához tartoztam volna, vagy a lélekvándorlás valamelyik kanyarjában bennem pihent volna meg a szelleme. Költészetben, persze, másféle stíluseszményt követtem, mint ő: sokkal szürrealisztikusabb és személyesebb Egy délután Csoóri Sándornál ars poetica vonzott, de nemzeti megmaradásunkért küzdő írásait bibliai üzenetnek éreztem mindig. Nekem ő volt a magyar történelmi és szellemi folytonosság megtestesítője. Műveltsége és sokoldalúsága alapján ugyanúgy lehetett volna Mátyás udvarában, a humanista írók és gondolkodók közt, mint ahogy Csokonai vagy Babits oldalán. Ott bújkált benne Petőfi szelleme és Arany Jánosé is, hol összhangba kerülve egymással, hol az ellentmondások feszültségét teremtve meg. Illyés vérbeli összegző volt. Nemcsak Párizst és Ozorát tudta magában összehangolni, nemcsak a népiséget s az urbanitást, hanem a magyarság történelmi múltját és sistergő jelenét. Emlékszem egy beszélgetésünkre. Azt fejtegette nekem, hogy a magyarság létkérdései - akár történelmileg nézzük, akár gondolatilag - olyan súlyosak és szövevényesek, hogy csupán lángelméknek szabadna velük foglalkozni. Mások nemcsak hogy megoldani nem tudják őket, megérteni sem. • Nyilván közéjük sorolta a magyar kisebbségek hetven éve zajló megemészthetetlen történelmét is.- Élete két utolsó évtizedében az volt neki a letehetetlen zsák, az arrébb hessenthetetlen gond, látomás. Amikor fiatalon írni kezdte a Puszták népét, bizonyíthatóan az az elgondolás fűtötte, hogy a nemzetből kiesett rétegeket: az uradalmi cselédek, a zsellérek, a napszámosok tömegét az irodalom eszközeivel újra beemelje a nemzet testébe; harminc évvel később ugyanezt akarta elérni a nemzetből kiszakított, kiráncigált, kiesett kisebbségi magyarsággal is. Kevesen tudják, de most már elmondhatom, hogy Janics Kálmán könyvének — A hontalanság éveinek - a kéziratát én vittem el hozzá. Azzal a kéréssel, hogy írjon előszót a könyvhöz. Amikor a többszáz oldalas, gépelt kéziratot elolvasta, azt mondta: ez most a legfontosabb magyarul írt könyv. Minden munkáját félretéve ült neki az előszónak. Egy hónapig küszködött vele. Pedig csak tizenkilenc sűrűn gépelt oldal az egész. A kézirat eredeti példányát itt őrzöm a fiókomban. • Ajándékba adta Önnek?- Tudta, hogy a könyvet külföldön kell kinyomtatnunk, rám bízta a kézirat kijuttatását s így az előszóét is. Azt mondta, nekem kell sáfárkodnom velük... • Könnyen ment?- 1979-ben? Egy kisebb kalandregényben tudnám a történetet elmondani. A kaland szereplői közt, Janicson kívül, nemcsak filmrendezők, vasutasok, bel ügyesek, egyetemi tanárok szerepelnek, de még egy japán diák is. • Nem tartja-e jelképesnek és beszédes erejűnek, hogy Janics könyve elé Illyés, Duray Kutyaszorítója elé pedig ön írt bevezetőt?- Természetesnek tartom. A nemzedéki sors diktálta ezt a megoldást. Janics Illyéshez állt élményekben és tapasztalatokban közelebb, Duray viszont énhozzám. • A nemzeti és nemzetiségi kérdések fontosságára is Illyés hívta föl a figyelmét?- Nem. A nemzeti kérdésekre Közép-Európában az anyanyelvvel együtt "hajlik rá" az ember. Itt, ebben a térségben, négy-öt éves koráig élhet csak a gyermek gyanútlanul, utána vége az ártatlan létezésnek: meg
