A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-21 / 25. szám
ÉGTÁJAK — Mit ért nagy összefüggéseken, Microfil? — kérdeztem. A személyzetist nem lepte meg a kérdésem, azt hiszem, kezdettől fogva ebbe az irányba szerette volna terelni a beszélgetésünket. — Kérdéssel felelek — mondta. — Mit gondol, mi az értelme ennek a rendszernek? — Az, hogy jólétben, egészségesen és biztonságban éljünk. Természetesen, az osztályéi lenséget kivéve. Microfil beletúrt a kecskeszakállába, és kétértelműen vigyorgott. — Tényleg így gondolja? — Hát persze. — Mert ón nem — mondta. — Mégis, akkor hogyan? — Egy rendszer akkor jó, ha működik. Egyetért velem? — A legteljesebb mértékben — mondtam. Es akkor működik jól, ha az emberek elégedettek. Minden jó rendszer az emberért van. Különösen a szocializmus. — Brosúraszöveg — mondta megvető hangsúllyal a személyzetis. — Minden rendszer önmagáért van. Ezt nem értik ezek a fafejűek sem, akik máskülönben igazán nagy tudósok. — A szocializmusban a legfőbb érték az ember. — Nem — ingatta fejét Microfil. —A szocializmusban a legfőbb érték a szocializmus. Érti már? — Nem. — Ejnye, no! — Van valami haszon abból, amit ezek az emberek csinálnak? — Ha a haszonéIvűsógi szempontokat nézzük, akkor nincs. De magasabb szempontból nézve, a szocializmusból, igenis van. Ők működtetik a rendszert, és egyben igazolják is... a helyességét. Tökéletes áramkör. Nincs benne semmi hiba. Mindenki végzi a rá kirótt feladatokat, ez a titka az egésznek. — Minek az érdekében? — Mit minek az érdekében? Hát még mindig nem érti? Microfilról úgy pattant vissza minden kérdésem, mint a labda a betonfalról. Más irányból próbálkoztam, hátha így sikerül összezavarnom. — Akkor ezek az emberek rabszolgák — mondtam. — Bizonyos értelemben így van — mondta Microfil. — Mi pedig rabszolgahajcsárok vagyunk. — Ó igen. De mi látjuk a célt. — Én nem látom — mondtam. — Jól megfizethetjük őket. Külföldre nem utazhatnak, az intézetről idegeneknek nem beszélhetnek, a lakásukat állandó megfigyelés alatt tartjuk, a telefonjukat lehallgatjuk, a leveleiket felbontjuk, a gyerekeiket nem engedjük főiskolára, egyébként azonban szabadok. És a varrónők vigyáznak a személyi biztonságukra. Beszélgetésünknek ezen a pontján egyszerre kellett megküzdenem a növekvő félelemmel és azzal az undorral, amit Microfil, de önmagam iránt is éreztem most, hogy teljes aljasságában elém tárult az intézet mechanizmusa és benne az ón szerepem. — Kimegyek az intézetből — mondtam. Microfil bólintott, meredten nézte a cipője orrát, és a hangja vesztett valamit eddigi nyájasságából. — Azt nem tanácsolom — mondta. — Egy percig sem maradok tovább. — Kellemetlen következményei lehetnek önre nézve, Péter cár — figyelmeztetett Microfil. — Gyalázat, ami itt folyik! Ez egy internáló tábori — Hogyne, hogyne... bólogatott Microfil. — De lenni nem fölháborító? Nincs nagyobb erkölcstelenség és aljasság a világon, mint a mi létezésünk. És mégsem dobjuk el az életünket. A legtöbb ember kivárja, amíg természetes halállal kimúlik. A világegyetem tökéletes. Csupán belőlünk, emberekből nincs semmi haszna. Elgondolkodott már ezen, Péter cár elvtárs? Z. Németh István Egymás ebédje legyünk Hívj meg mosolyod vendéglőjébe egy pohárka csókra Leheld tele a szám vörösbor illatú száddal Érints meg hogy észre se vegyem Vezess félre egy úton amerre sosem jártam józanon Vigyél a moziba ahol az életed vetítik és leoltják a villanyt amikor találkozol velem A színarany vászont takard el hajaddal és ajkad adja a film végén a csattanót Fizess be engem egy hullámvasúiba amelyben csupán a FENT érzését élem át /Ivass be tested titkaiba s mikor éhes vagyok suttogd hogy ne hallják a csillagok: két test egymás ebédje lehet Gály Kati tusrajza
