A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-18 / 3. szám
ÉLŐ MÚLT ve a jobboldalig az összes politikai párt azonos álláspontra helyezkedett. Prága kitelepítést követelt, Budapest ellene 'volt* A magyar kormány kezdetben a szlovákiai magyarok üldözését "pillanatnyi nacionalista fellángolásnak" tulajdonította, amely a helyzet normalizálódásával automatikusan megszűnik. De csakhamar rá kellett jönnie, hogy hivatalos politikai irányvonalról van szó. Budapest, látva, hpgy a magyarok üldözése és kitoloncolása tovább folyik, támadásba ment át. Bebizonyosodott, hogy Prága a lakosságcsere és a deportálás koncepcióját nemzetközi fórumokon akarja elfogadtatni. Prága már 1945 májusában tapogatózott a magyar kormánynál, de Magyarország nem volt hajlandó a lakosságcseréről tárgyalni. Május 8-án a csehszlovák kormány úgy döntött, hogy még a potsdami konferencia előtt memorandumot ad át a négy nagyhatalom képviselőinek, melyben megindokolja a kitelepítésre vonatkozó tervét. De Budapest sem maradt tétlen, és 1945 júniusában fölhívta a győztes hatalmak figyelmét Csehszlovákiának a magyar kisebbséggel szemben folytatott politikájára, júliusban pedig megkezdte a politikai kampányt. A kormány és a pártok képviselői a sajtóban és főleg a szlovákok lakta területeken összehívott nyilvános gyűlésen elítélték Csehszlovákia magatartását. A külügyminiszter a kormány nevében embertelen és demokráciaellenes eljárásnak bélyegezte meg a kitelepítést és a lakosságcserét. Rákosi Mátyás, a magyar kommunisták vezére cáfolta azt az állítást, miszerint a magyarországi szlovákok tízezrei kívánnak visszatérni Szlovákiába. Egyes szlovák csoportok memorandumokban utasították el az áttelepülés gondolatát. A kommunisták éles hangon bírálták a prágai kormány és a csehszlovák elvtársak nemzetiségi politikáját. Fölrótták, hogy nem tesznek különbséget a németek és a magyarok között, és egyformán elítélik őket; továbbá, hogy a kommunisták a kollektív bűnösség vádjából indulnak ki, ami ellenkezik a demokratikus nemzetiségi politika elveivel. 1945 nyarán a két állam közti feszültség kiéleződött. A magyar kérdés megoldása Csehszlovákia elképzelése szerint a nemzetközi határozattól függött. Míg a lakosságcsere egy Budapesttel kötött egyezség által megoldható lett volna, a kitoloncolás már a nagyhatalmak döntésén múlott. A cseh és szlovák politikusok nemigen bíztak abban, hogy a magyar kormány hajlandó lesz a lakosságcseréről tárgyalni. Minden reményük a potsdami konferencia volt, és bizakodtak, hogy Sztálin, amint ígérte, keresztülviszi a transzfer elfogadását. Augusztus 3-án Masaryk miniszter ismertette a postsdami konferenciának a németek kitelepítéséről szóló határozatát, ám a határozatban a magyar kérdés nem szerepelt. Ripka keserűen jegyezte meg, hogy "a potsdami határozatban szó sincs a magyarokról", és rámutat, hogy “míg a magyarok kitelepíthetik németjeiket, mi a magyarjainkat nem". Masaryk a csehszlovák kormánynak oly nagy csalódást jelentő helyzetet azzal magyarázta, hogy "a potsdami konferencián kifejezetten a német kérdésre összpontosítottak, így hát ez a tény, hogy a magyarok kitelepítése nem került szóba, még nem jelenti azt, hogy nem lehet végrehajtani." 1945. augusztus 2-án, a potsdami konferencia záró napján Beneš elnök aláírta a német és magyar nemzetiségű polgárokat állampolgárságuktól megfosztó dekrétumot. Ezzel teljesült a kormányprogram egyik lényeges pontja: minden német és magyar nemzetiségű polgár, kivéve az aktív antifasisztákat, elvesztette állampolgárságát. (Folytatjuk) A HÉT 13
