A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-18 / 3. szám
ÉLŐ MÚLT Számhivetetteh Karel Kaplan: Az igazság Csehszlovákiáról A magyar kisebbség Az első lépés — a kitelepítés Noha a politikai pártoknak a magyar kisebbség sorsára vonatkozó elképzelései nagyrészt megegyeztek, ennek ellenére a magyar kérdés egyre inkább a belpolitikai élet középpontjába került. Az egyes pártok a nacionalista hangulatot kihasználva akarták hatalmukat és befolyásukat növelni. Ebben kell keresnünk a mindig újraéledő magyarellenesség gyökereit. 1945 májusában a nacionalizmus egy új, mondhatni szociális elemmel bővült: a szegény és háború sújtotta északi és keleti területek lakóinak Dél-Szlovákiában ígértek földeket. Ilyen értelemben fogalmazódott meg a SZNT február 21-én kelt rendelete, valamint a németek és magyarok földjeinek elkobzásáról szóló 1945 június 21-én kelt elnöki dekrétum. Parasztküldöttségek járták végig Dél-Szlovákiát, hogy felmérjék az áttelepülés lehetőségeit — de elégedetlenül távoztak. A rendelkezésükdre álló elhagyott gazdaságok nagy része nyomorúságos állapotban volt, hiányzott az állatállomány, a berendezés, néhol még lakni is alig lehetett. Az egyedüli lehetőséget a magyar parasztok földjeinek elfoglalásában látták. A legrosszabb helyzetben azok a telepesek voltak, akiket az északi hivatalok a bizonyosság ígéretével küldtek délre, és itt faluról falura járva hiába vártak a megígért földekre. így a magyar kisebbség minél előbbi kitelepítését szorgalmazó politikai nyomás szociális motívummal is bővült. A helyzetet súlyosbította a határon túl, Romániában, Jugoszláviában és Magyarországon élő szlolvákok fellépése. Július 11-én Ursinyt, a kormány elnökhelyettesét, és Širokýt 50 tagú küldöttség kereste fel, akik kb. 430000 hazatelepülni vágyó szlovák nevében fordultak a csehszlovák kormányhoz. A kitelepítés hivatalosan 1945 májusában kezdődött el. A belügyminisztérium május 5-én felszólította a vegyes lakosságú járások hivatalait, hogy állítsák össze azoknak a névsorát, akik 1938. november 2. után települtek le a megszállt területeken. Az 12 A HÉT első transzport május 26-án indult el Magyarországra és június végéig még 31780-an hagyták el Szlovákiát, ami által az e csoportba tartozó magyarok kitelepítése be is fejeződött. A valóságban a kitelepítés már március végétől, azaz Dél-Szlovákia felszabadításának pillanatától folyt. A magyar lakosság spontán üldözését már ekkor tömeges menekülés követte. A folyamat a magyar megszállókkal érkezett hivatalnokok kiutasításával folytatódott, miközben az ily módon kitelepítettek listáján nem egy csehszlovákiai magyar nemzetiségű állampolgár neve is szerepelt, akiket végsősoron az üldöztetés kényszerített Szlovákia elhagyására. A Nyugat-szlovákiai kerület katonai parancsnoksága az összes járási hivatal számára parancsba adta, hogy a német és magyar nemzetiségű polgároknak 25 órán belül el kell hagyniuk az ország területét. Annak ellenére, hogy a parancsot lehetetlen volt teljesíteni, bizonyos esetekben mégis megpróbálkoztak a feladat végrehajtásával. A magyaroknak a nemzet bosszújaként megnyilvánuló üldözése és tömeges kitelepítése a kormány és a politikai vezetés tudtával folyt. És ez nem minden. Bizonyos utalásokból arra lehet következtetni, hogy ezek az erők kezdeményezték az egész folyamatot, egyeztetve azt a Vörös Hadsereg szerveivel. A kormány képviselői az akciót sokkal nagyobb méretűre tervezték, mint amilyenre az valójában sikeredett. Azt remélték, hogy ezzel a módszerrel megszabadulhatnak a magyar kisebbség túlnyomó többségétől. Erre az állításra ugyan nincsenek közvetlen bizonyítékok, de néhány közvetett bizonyítékból ilyen igyekezetre lehet következtetni. A magyar kérdés megoldásának ezt a változatát tartalmazta Gottwaldnak a nyugati szövetségesek véleményével kapcsolatos reakciója is. Miután azok elutasították a transzferelvnek a fegyverszüneti föltételek közé való beiktatását, Gottwald a londoni kormány megbízottaival közölte: "Sokai segíthet a Vörös Hadsereg. Azonban minden attól függ, hogy fejlődik a katonai előrenyomulás." 1945 októberében a kormányban Ursíny azt mondta, hogy: "a felszabadulást követően a szovjet katonai vezetés nem engedélyezte a magyarok kitelepítését, így a szlovákiai magyarokat a határ mentén tömörítették össze, de a kassai szovjet parancsnokság még ez ellen is tiltakozott..." Fieri inger a szovjet katonai vezetés magatartását a szlovák hivatalok tehetetlenségének rótta fel. Megemlítette, hogy "a szovjet vezetők akkoriban szemére hányták Szlovákiának, hogy a magyarok kitelepítése nem a kellő ütemben folyik." Négy hónap elteltével a témára visszatért Svoboda, aki nem kis felháborodással állapította meg: "A múlt év (1945) áprilisában túl engedékenyek voltunk, amikor a magyarok kitoloncolásáról volt szó. Akkor a szovjet parancsnokság segítette volna az ügy lebonyolítását, de bizonyos szlovák körök ebbe nem egyeztek bele. Ha ez nem így történt volna, ma Szlovákiában 100 ezerrel kevesebb magyar lenne." Ursíny újra azzal érvelt, hogy a Vörös Hadsereg részéről ellenállást tapasztaltak, de Svoboda csak azt hajtogatta, hogy a katonák jól előkészítették az akciót. 'Fierlinger újra rámutatott, hogy "az előkészületek nem voltak kielégítőek, és ezért nehézségeik támadtak a szovjet vezetéssel. A kitelepítést illetően a csehszlovák kormány valószínűleg megegyezett a Vörös Hadsereggel, amint az a németek esetében is történt. Fierlinger szavai megvilágították a szovjetek elutasító magatartásának okát — a rosszul szervezett előkészítést. A másik ok a Magyarországon állomásozó megszálló erők aggodalmában gyökerezett, akiket nyugtalanított a szlovákiai magyarok kiűzéséből fakadó esetleges bonyodalmak veszélye. A magyarok kitoloncolása, illetve szervezett áttelepítése, a kiélezett magyarellenes nacionalizmus és a magyarok csehszlovákellenes nacionalizmusa incidensekhez vezetett a csehszlovák-magyar határon. Ezek az incidensek, noha csak helyi jelleggű összetűzésekről volt szó, hatványozottan hatottak Prága és Budapest viszonyára, és hozzájárultak ahhoz, hogy áprilistól kezdődően a csehszlovákiai magyarok problémája nemzetközi üggyé és a magyar-csehszlovák államközi tárgyalások témájává vált. A kérdésben a kommunistáktól kezd-
