A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-14 / 24. szám
FIGYELŐ egykorúak között. Istennel jár vala Noé." Ennyit mond róla Mózes I. könyve, mindössze ennyit, de ez — MINDEN. Nincs itt hely e végtelenül "egyszerű" szimbólum részletes kibontására, mégis, annyit mondjunk el: Isten tökéletességet kíván az embertől ("Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes." Mózes I. 17), holott mi tudjuk, az ember sosem lehet tökéletes. A lehetetlent kéri hát Isten az embertől? Bizonyos értelemben igen. Ám mélyebbre merülve világos kell legyen a számunkra: az ember igenis "tökéletes", mégpedig abban a minőségében tökéletes, hogy tökéletesen igyekszik tökéletessé válni. Mit jelent ez Noé esetében? Azt, hogy Isten Igéje által, teljes hitbeli átadással igyekszik Isten felé közelíteni, mégpedig állandósult egyidejűséggel, ezért lelki fejlődése minden fokán tökéletes, hiszen tökéletesen igyekszik Teremtője felé, azaz: "Istennel jár vala Noé." így, ilyen értelemben a bibliai Noé-életrajz tökéletesen igaz. Noé hisz egy Értékben, ezért hisz annak elérhetőségében is: a mélyén ragyogó abszolútum törvényei szerint él, ezért színtiszta etikai életet él. íme, a megváltás tökéletes terve: a bűnbeesés után Noé elfogadja Isten kegyelmét gyógyulása, helyreállítása érdekében, magába fogadja Isten Lelkét, s örök életet szerez a teremtés isteni terve szerint. Miért e kitérő? Van-e eme gyönyörű bibliai szimbólumnak "lefordíthatósága" a hazára és a huszadik század emberére? Igen, a hívő ember számára elsőrendűen és egyedülvalóan. A nem hívő ember számára pedig szimbólumként, ha így gondolkodik: az én hazám a tökéletességre való törekvés, abban az etikai értelemben, hogy én a haza által, a haza pedig énáltalam tökéletesedik. Mert ha életem során növelem a minőségemet (a haza többi egyedével együtt), azzal a haza minőségét növelem (növeljük), s ez a magasabb minőségű haza visszahat rám (ránk): mégpedig a jó irányában — előre visz, az emberi jövő és az emberi teljesség felé. Ez lenne hát a haza? Az enyém igen. Hiszem, hogy anyámé, apámé is ez, s a gyerekeimé is. S azt kell hinnem, minden kiteljesülő élet ilyen táguló hazára vágyik. Hogy a legeslegvégén a sírkövünkre is hibátlanul fessék rá a nevünk. Illusztrációs fotó: Gyökeres György PARANCSOLATOK HÉTKÖZNAPRA (Sütó András: A sors kegyetlen fintora és egybeesése, hogy amikor a világhírű romániai magyar író, Sütő András az egyik budapesti Kórházban feküdt (az okát mindannyian jól tudjuk), ón pont akkor, itt a Mátyusföldón az ő színműveit olvastam. Bevallom, hogy ha nem történik meg Sütővel az a szégyenteljes és mélységesen elítélendő atrocitás — a véletlen hozta? —, akkor is ót olvasom. De az is igaz, ha netán valami meggátol az olvasói penzumom teljes itósóben, akkor is megtörténik Sütővel az, ami sajnos, megtörtént! Bárcsak ne történt volna meg — örömmel pótolnám feltételezett mulasztásomat —, de ami Sütővel "történt" az már sajnos megmásíthatatlan: de szerencsére (?!), le nem tagadható. Mondom, Sütő András drámáit olvastam, mégpedig Színművek címmel, amely a csehszlovák-magyar közös könyvkiadási egyezmény keretében, a Szépirodalmi Kiadó és a Madách gondozásában jelent meg, és az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, valamint a Pompás Gedeon című darabokat tartalmazza. Jól tudjuk, Sütő András az igazi nagy drámái megszületése előtt "népi színjátékokat írt": a Mezítlábas menyasszony (Hajdú Zoltánnal, 1950), Fecskeszárnyú szemöldök (1960) és Tékozló szerelem (1963) címmel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sütő írói válságának (?) néhány eve, az a momentum, amely ót drámaíróvá avatta, ugyanis"(...) a korábbi ösztönös elbeszélő tehetségét akkor váltotta fel a tudatosság, amely szüntelenül az ítélkező értelem mérlegére helyezi a megszerzett tapasztalatokat, magyarázatot keres rájuk, s érzékelni képes az óletjelensógek mögöttes terében ható társadalmi, történelmi törvényszerűségeket". Sütő András pályamódosítása a nagy művek egész sorát eredményezi. Legjobb drámái sokszor és sokféle kiadásban jelentek meg ezidáig, s hogy miért eppen ez a három darab került a gyűjteménybe, azon fölösleges volna, akár egy pillanatig is morfondírozni. Bár a Kain és Ábel elhagyásával megbontottnak tűnhet a "nevezetes" trilógia, mégsem szül hiányérzetet, mert a Pompás Gedeon (1968) című "vidám játék" felvétele, — amely az író kevésbé ismert színművei közül való — kétségtelenül színesíti a könyvet. Pompás Gedeon tragikomédiája nem több és nem kevesebb, mint "a hatalmaskodásnak (...) ironikus színekkel ábrázolt jelensege". Az Égy lócsiszár virágvasámapja Színművek) — Heinrich Von Kleist krónikája nyomán íródott — a XVI. század első felében játszódik. Főhőse egy lókereskedó, az a Kolhaas Mihály, aki a meghirdetett törvények betartásáért (!) az akasztófán végzi. A kötet harmadik darabja, a Csillag a máglyán, Kálvin és Szervét lehetséges (hit) vitájának "színterét" tárja élénk, de nem csak azt, hiszen benne Jókai Anna szavaival: "Sütó András az öntudatos létezéssel perel; részvétele a bátraké, a kiszolgáltatottaké." Sütó András itt Kálvin szájába adja a cselekvésre és önmagunk vállalására ingerlő (biztató) igét: "az álmainkért is felelősek vagyunk". Sütő András drámáinak I. kötetéből — ha kellő alázattal olvassuk azokat — kihallatszik az írói felismerés: "a létre aggatott jelzőket félre kell dobni. Mert mindenekelőtt a létünkről van szó, arról, hogy a puszta emberi lót veszélyeivel kell először szembenézni." De kihallatszik az író parancsainak lényege is: "Ha porból lettünk is: emberként meg nem maradhatunk az alázat porában!". S megvilágosodik előttünk az "Itt állok, másként nem tehetek" összegező gondolat félreórthetetlensóge is. A Sütő-drámákat e helyütt, egy recenzió keretében behatóan elemezni, kritikai igénnyel bemutatni felelőtlen dolog lenne, hiszen ezt mások — másutt megtették már előttem és helyettünk (!). De azért jó szívvel ajánlom az olvasó(k) figyelmébe ezt a kitűnő kötetet, mivel (Jókai Annával szólva): "meggyőződésem, hogy a színházi előadásban a közlés egy része elvesz". Végigolvasva a három színművet, csak megcáfolni tudom azok véleményét, akik megkérdőjelezhetetlenül állítják, hogy a drámák könyvalakban való megjelentetése csupán száraz, elsikkadt és élettelen szóözön. Állítom, mindez nem igaz, s habár láttam Sütó néhány darabját (TV, MATESZ), de azok igazi mélységéit és magaslatait, valós esztétikai értékeit, valamint azt a morális — etikai — és gondolati erőt, amely a Sütő-drámákban pulzál, csak most — a könyv elolvasása után — sikerült valójában megfejtenem. Mert a Színház (a Jó és Igaz színház), mindenekelőtt az írás (a Jó és Igaz írás) nemes veretű pillérére építkezhet. Mert "minden igaz írás cselekvés és ítélet". A Sütő Andráséi is ebbéli hitünkben erősítenek, s a szép híve patakra szomjúhozó reménységével várjuk az életmű sorozat további kót (II. és III.) drámakötetót is. VÖRÖS PÉTER A HÉT 15
