A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-14 / 24. szám
A HÉT RIPORTJA Bodroghözi »zsongás« Pont a legjobbkor toppanunk be. Közkézen forog a kelet-szlovákiai napilap, a Slovenský východ május 21-ei száma, amelyben Kamila Chilová írt egy cikket a "szlovák-magyar viszony királyhelmeci változatáról". Nincs benne semmi különös, olyan, mint a legtöbb szlovák újságcikk másfél esztendeje, s tulajdonképpen azért íródott meg, hogy figyelmeztesse a helmeci magyarokat: Szlovákiában élnek. (Igaz, szónoki kérdésként veti oda csupán a célzást: Tulajdonképpen hol is fekszik Király helmec?) Látkép templommal KRÁĽOVSKY CHLMEC KiRÁLYHELMÉC HAT HOL IS? Az ország délkeleti peremvidékén, ahová késve jár még a napi sajtó is, nemhogy az újságírók hemzsegnének azon a tájon. A messziről jött ember meg sok mindent mondhat A tények azonban azt mondják, Királyhelmec nyolcezer lakosának nyolcvan százaléka magyar, tizenöt százaléka szlovák nemzetiségű, s az együttélésüknek ebből kell(ene) kiindulnia. No meg abból, hogy a jelen rendszert megelőző negyven esztendő sérelmei nem csupán az egyik nemzetet érintették, hanem mindkettőt, és ezek orvoslása nem könnyű feladat. Negyven óv gúzsbakötöttsóg, infantilizáltság után nem könnyű felszabadulni, szabad emberként élni; megkockáztatom: akadnak majd köztünk, emberek közt olyanok is szép számban, akik egyszerűen képtelenek lesznek már az emberi (szellemi-érzelmi) felszabadulásra, megtisztulásra, s továbbra is csak valamivalaki ellen, szívükben sanda gyanúval, rosszhiszeműséggel élik majd életüket, hozzá csalódottan, hogy remélt uralkodásuk kora mégsem következett be... S minden követ megmozgatnak azért, hogy valahogyan bizonyítsák: mennyire szükség lenne rá, hogy ók és csalás ők uralkodjanak. Peter Kmec úr, a helyi Matica slovenská egyik aktív tagja először a nyelvtörvóny, majd a helyhatósági választások után fordult a sajtóhoz a helmeci szlovákok vélt sérelmeivel. Az említett cikket megelőzően pedig azért, mert a római katolikus szentmisén a hívek elénekelték a magyar himnuszt... Furcsa egy helyzet: ha ketten nézik ugyanazt, nem ugyanazt látják, főleg akkor nem, ha szemben állnak egymással. Amíg nem volt nyelvtörveny, senkit nem bántottak a városban előforduló magyar nyelvű feliratok; a szlovák meg a magyar szöveg pedig csak úgy, magátol nem verekedett össze egyetlen táblán sem. Amíg a helyhatósági választásokat követően ki nem derült, hogy mégis okosabb megoldás lett volna az arányos képviseleten alapuló választási törvény — amelyet a szlovák parlamentben a magyar nemzetiségű képviselők próbáltak elfogadtatni, de. hiába —, addig minden rendben volt... Látszólag. A helmeci maticások legújabb csodálkoznivalója meg az, hogy a magyar himnusz egyben hivatalos egyházi ének is. Kérdezem Ján Senčák főorvos úrtól, a Matica helyi egyesületének elnökétől: azon is felháborodnának-e, ha ón reggelente a főtéren a perui himnuszt énekelném? Legyint, az más, egészen más dolog lenne, a kettőt nem lehet összehasonlítani, mondja. De hát miért ne lehetne? Miért, ha ugyanebben az országban a lengyel tósebbsógnek nemzetközi szerződésekben garantált joga, hogy a lengyelség felségjeleit — zászlóját, címerét, himnuszát — használja saját lengyel rendezvényein. Erről Senčák ur természetesen nem tud, meg egyébként is "tartózkodó", nem egyezik bele, hogy bekapcsoljam a magnót, de azért megkérdezi, a korábbi negyven évben miért nem énekeltek egyszer sem a helmeci templomban a magyar himnuszt? Miért csak most, hogy más pap van...? A költőinek szánt kérdésre is van válasz: akkor diktatúra volt, most állítólag más van; akkor a papokat is gúzsba kötötték, jó, hogy egyáltalán megtűrték őket, s minden híreszteléssel ellentétben sem volt jó a proletár internacionalizmusra építő szlovákiai nemzetiségi politika. Szlovák vagy magyar papnak, ha hivatását végezni akarta, lojálisnak kellett lennie a hatalommal szemben, s ón bizony abból az időből is tudok
