A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-06-07 / 23. szám

s számunkra is föl van adva a lecke: szülőföld-haza fogalmunknak a negyven évig tartó internacionalista iskola és tortúra sem tudott másított jelentést adni, a hozzá való érzelmi viszonyulásunk ma is az, ami Árpád teherhordóié volt; a mi hazánk ma is a szülőföld, a talaj-haza, és joghazát vajon milyet húzzunk rá? Mi, magyarok Cseh-Szlovákiában, Romániában, Jugoszláviában, Közép- Ukrajnában, sőt, ha úgy tetszik: Magyarországon? Az államnemzettel kezdődő, nemzetállammal folytatódó s nemzethazával végződő hazaformációkkal a tapasztalataink több mint rosszak. De mi van, van-e még valami ezeken a hazákon kívül?

Van: Európa. Az a Haza-Európa, amelyről Thomas Mann, Márai Sándor, Fábry Zoltán már évtizedekkel ezelőtt úgy beszólt, mint valós hazáról, és mi (szóhasználatukat mégis elvontnak találva s feledve, hogy a próféták jelképekben, szimbólumokban beszélnek, s e szimbólumokat nekünk kell tartalommal megtöltenünk) nem hallgattunk rájuk. Szólamnak éreztük, mikor Fábry azt mondta: az Európa-Haza kultúra és humanizmus, nem vették komolyan Márait, amikor azt mondta: Európa mint haza — hivatástudat, s túlzónak találtuk Thomas Mann állítását, aki szerint a nemzeti elv atomizáló, Európa-ellenes, tehát reakciós. De most, mikor ezek a jelképek lassan konkrét tartalommal telítődnek, mikor a gazdaságilag egyesült Európa karnyújtásnyira van tőlünk, s az Európai Egyesült Államok már távolról sem puszta látomás, nekünk is szembe kell néznünk az Európa-Hazával: mit jelent,

lakható lesz-e számunkra is, hogyan lépjük át a küszöbét? S ki tudná a körülötte örvénylő, súlyos kérdések mindegyikét még csak fölvetni is.

Egy biztos: ha az egykori olvasókönyvem és A Hót mai kérdését, azt a bizonyos "Mi a hazát?" meg akarjuk válaszolni, már nem válaszolhatunk másként, mint hogy a haza ma nekünk, európaiaknak: Európa. S ha még nem az, akkor egyre inkább az kell, hogy legyen. Az önző, kirekesztő nemzeti érdekek ellenében, az évezredekkel ezelőtt, a zsidó-hellón-keresztóny monoteizmussal egységesedni kezdő kultúránk, európai történelmünk jegyében. S új történelmünk irányával egyre inkább védelemre szoruló bolygónk, Földünk kihívásaival összhangban, az egységes Földvédelem parancsának jegyében.

Egy kérdés azonban ennek az Európa-Hazának a köréből engem kiemelten is érdekel: vajon fogjuk-e tudni mondani valaha azt, hogy "hazám Európa" azzal a panteista áhítattal, amellyel az ugor-magyarok mondták, hogy hazám a házam, s a roppant sátor: a természet? Meg tudjuk-e valaha olyan (karsztot honná lágyító) lírai hőfokon szólítani a "görög-római műveltséget, a kereszténységet, a hummanizmust, az aufklárizmust" (Márai rakta így sorba Európa "vizsgatéziseit"), ahogy Petőfi szólította meg az "Arany kalásszal ékes rónaságot", a "királydinnyés homokot", a "kútágast", a "távol délibábot"? Tudunk-e fájdalmas-természetes mozdulattal odafordulni Európához: "Ismersz-e még, oh ismerd meg fiad!".

A bevezetőben említett szomorú

GONDOLATOK A HAZÁRÓL

haza-tapasztalataink következtében s valami óvatos eufémizmussal mi, magyarok Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában, Kárpát- Ukrajnában, és talán még Magyarországon is eddig mindinkább szülőföldet mondtunk, mikor hazát kellett volna mondanunk. Tudjuk-e majd mondani az Európa-Hazában nyugodt lélekkel, anélkül, hogy ellentmondásokba keverednénk: "É- des hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad?"

Közóp-Európában ma sok helyen fegyveres vagy majdnem fegyveres viták folynak. Népek, nemzetek, nemzetiségek arról vitatkoznak, hogy a majdani Európa-Hazába népként, nemzetként vagy nemzetállamként kell-e belépni. És sajnos, e vitában sokan a nemzetállamra szavaznak. Nemzetek, amelyek eddig más nemzetekkel államszövetségekben éltek, most fegyverrel a kézben, vagy fenyegető tömeggyűlóseket, aláírásgyűjtő akciókat szervezve igyekeznek ezekből az államszövetségekből kiválni, parányi nemzetállamokká "atomizálódni", s államok, amelyeknek területén többségi és kisebbségi nemzetek élnek, sietnek — a többség nevében s a kisebbségek rovására — minél többször és minél nagyobb hangon nemzetállamokká deklarálni magukat. Hogy az Európa-Hazába már a nemzetállam erőtudatával, arroganciájával léphessenek majd. Holott a szövetség, amelybe igyekszenek, épp a toleranciát, a békés, kulturált együttélés jelszavát írta a zászlajára, s azt kívánná, hogy a népek a nemzetállamok saruját megoldva lépjenek a küszöbére.

Nem, az Európa-Haza sem lesz mindjárt, egy csapásra s mindannyiunknak otthona, ott is sok lesz még az egyeztetendő különórdek, és nekünk, kisebbségben élő nemzetrószeknek, akik nem sarut megoldva, hanem eleve mezítláb, a szülőföld meztelen érdekeivel lépünk e új hazába, lépésünkkel sok évtizedes görcs oldódik föl majd a torkunkban. Az "Európa-Haza" fogalomban megint egyesül (egyesülhet) számunkra a "haza" és a "szülőföld", amelynek nincs kirekesztő intoleranciája, amelyben csak az engemet és mindnyájunkat szülő föld panteista misztikáját érezzük, s amely ennélfogva minden népnek és nemzetnek lehet otthona, s a haza, amely jogot jelent majd ahhoz az Európa nagyságúra tágított szülőföldhöz, s felelősséget múltja, kultúrája, sorsa jövője iránt.

A HÉT 15