A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-04 / 1. szám

A lapokban még a szakemberek is a legnagyobb elismerés hangján szóltak róla. Bejárta az országot, megreformál­ta a népművészeti szinpadi életet, pél­dát mutatott, hogyan kell egy-egy táj­egység anyagát úgy feldolgozni, hogy megőrizze eredetiségét. S a tánckar élén Takács András állt! Nem volt jelen a szeretett, féltett, szárnyaló együttes megszüntetésénél. Katona volt akkor. A Csemadok vezetői átadták a NÉPES-t a Kultúrügyi Megbízotti Hivatalnak, amely szlovák, magyar és ukrán tagoza­tos nagy központi együttes életrehívását foglalta "tervébe", amiből nem lett sem­mi. A NÉPES legjobb táncosait, dalo­sait, zenészeit felvették a szlovák együt­tesbe. Ennyi volt az egész! A vidéken szétszóródó többiek pedig csinálták to­vább azt, amit az együttesükben megta­nultak. S a Csemadok alapszervezetei úgy megerősödtek ezáltal, hogy öröm volt nézni. Az országos népművészeti seregszemlékre egyre felkészültebb ha­gyományőrző csoportok, táncegyütte­sek, énekkarok és szólóénekesek jelent­keztek. Sikeres szerepléseikben Takács András munkája is benne volt. Máig benne van. Aki a dél-szlovákiai tánccso­portokra gondol, az Takács Andrásra is gondol. Csendes otthonában nem tudta pontosan megmondani nekem, hány ko­reográfiát írt. Legjelentősebb alkotása­inak huszonötre becsüli a számát. Élete szorosan kötődik a Csemadokhoz, a dél-szlovákiai tájakhoz. Volt szakelőa­dója, osztályvezetője és országos titkára a Csemadoknak, aztán következett 1968 utáni félreállítása. ("A népművészetet a mindenkori poli­tika csak annyiban óhajtotta, hogy azzal napi politikáját igazolja. Ahogy felismer­te, a néptánc a nemzeti öntudat építője és megtartója, máris úgy nézett rá. A NÉ­PES is azért szűnt meg mert a politika rádöbbent erejére. Ezért érték személye­met is támadások. Nemegyszer folyt vita arról, kell-e a népművészet? Hatvannyolc utáni félreállításom tehát nem a véletlen műve. A hatvanas években felfigyeltető módon felerősödött a népművészet, amelynek a Csemadok KB apparátusá­ban osztályvezetője voltam. Ekkor élén­kültek meg jobban az országos sereg­szemlék is: Gombaszög Jókai és Kodály Napok. 1968-ban megrendeztük a Tava­szi szél... országos döntőjét, 1969-ben életre hívtuk az Országos Népművészeti Fesztivált. Azzal, hogy az akkori Csema­v 11 m dok-vezetést leváltották, ezt a folyamatot akarták megállítani.") Takács András tevékenységét bizony figyelték. A szó rosszaabb értelmében. Ereje teljében menesztették országos titkári posztjáról, amikor gyűjtő tevé­kenységének összegezésére készült, amikor a Népművelési Intézet 1983-ban megszüntetett nemzetiségi osztálya évente jelentette meg az általa végzett gyűjtés, illetve a hazai magyar néprajz­gyűjtés anyagát. Sorozatban addig nyolc füzet látott napvilágot, e füzeteknek is részben szerkesztője volt. S mi történt félreállítása után? Az 1981-ben megje­lent Mátyusföldi népi táncok kéziratát (társszerző Martin György) 1970-ben adta le a kiadóban. Tehát hatvannyolc utáni félreállításával gyűjtői, kultúra­szervezői, koreográfiái és közírói mun­káját szakították félbe. Olyannyira, hogy öt évig egy sor sem jelenhetett meg tőle. De az általa ösztönzött és irányított néptáncmozgalom erejét bizonyítja, hogy minden félreállítást túlélt, mindig volt ereje az újrakezdéshez és a talpra­­álláshoz. Megszüntették a NÉPES-t? Két évre rá Takács Andrásék létrehoz­ták az Ifjú Szíveket. S amikor helytelen irányt vett az Ifjú Szívek, táncmozgal­munk megújítására megalakították a Szőttest. Tudom, tudjuk, érték hántá­sok, csalódások Takács Andrást. Ezért mertem megkérdezni tőle: indulatos-e, dühös-e? ("Az vagyok. Mert örökké arra gondo­lok, hogy mennyivel többet tudtam volna tenni, ha nem állítanak félre. Igaz, sike­rült talpon maradnom, hiszen az Orszá­gos Kulturális Ünnepélyt és az Országos Népművészeti Fesztivált tavaly már har­­minchatodszor rendeztük meg s együtte­seink országos színvonalon dolgoznak, nemzetközi megméretéseken sem valla­nak szégyent. S úgy érzem, hogy az ered­ményekben az én hatvan évem is benne van. És még nincs vége a megkezdett munkának! Főleg a néprajzi gyűjtő tevé­kenységet szeretném folytatni. Gömöri népi táncok címszó alatt újabb kézira­tunkat is leadtuk Ez a Rozsnyói járás területét öleli fel. Amikor csak tehetem, bevonulok dolgozószobámba. Hétvége­ken, szabadságom idején és esténként is, ha nem vagyok fáradt. Mellőzés persze másodszor is ért, amikor rehabilitáltak, mert kiderült, hogy koromnál fogva, vagy ki tudja, miért, nincs szükség ösztönzé­semre. A Csemadok KB Elnöksége ki­nevezett ugyan két nagy országos rendez­vényünk igazgatójának, ennek ellenére azt kell mondanom, hogy szakmai isme­reteimet a Csemadok csúcsszerveiben csak kis mértékben igénylik.") Takács András 1967 óta Pozsonypüs­­pökiben él. Az ottani születésű Szabó Klárával kötött házasságot. Szép kertes családi házuk van s két szép lányuk. La­kóhelyén is megbecsült ember. A hely­­hatósági választásokon képviselő lett. Rendkívüli tulajdonsága a szívósság. Ahogy felelős és jelentős munkája mel­lett a tanulmányait is befejezte. El ne felejtsem, hogy a hatvanas évek köze­pén magyar-történelem szakon elvégez­te Nyitrán a Tanárképző Főiskolát, s ugyanott 1986-ban, ötvenöt éves korá­ban doktori címet szerzett pedagógiai tudományból. Dolgozószobájában szembetűnően sok a könyv, fólyoirat. A táncszakirodalom megannyi értékes ki­adványa. Takács András széles körben ismert, határokon innen és túl. Faja­inkban, városainkban és mindenütt tisz­telik őt, ahol tudatosult az emberekben, hogy a néptánc-mozgalom magyarsá­gunk egyik fő megtartó ereje. Élj még sokáig, és munkálkodj, kedves Takács András! MÁCS JÓZSEF LÁTOGATÓBAN Fotó: Lovász Attila

Next

/
Thumbnails
Contents