A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-18 / 3. szám
GONDOLKODÓ HistorícHá Revue Köztudott, hogy a magyar és szlovák történészeknek Nagy-Moráviától Trianon megítéléséig sok kérdésben különbözik a véleményük. így van ez annak ellenére - vagy talán épp azért —, hogy a két nemzet történelmét sok közös kapocs köti össze, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a magyar államiság kezdeteitől egészen 1918-ig egy országban éltek. Most, hogy Közép-Európa népei nemzeti öntudatra ébredésük második szakaszát élik, az egyes nemzeti történelmi koncepciók, és főleg bizonyos egyébként is ütközőpontnak számító problémák különösen érzékeny megvilágításba kerülnek. Megszabadulva az ideologizált történelem béklyóitól és a marxista történetírás által kötelezően előírt szemellenzőtől, a magyar és a szlovák történészek új, alapvető fogalmak újraértelmezésén alapuló kiindulópontokat próbálnak keresni a tudományos együttműködés és az új történelmi koncepciók megteremtése számára. Szlovák részről az új szemléletmód megnyilvánulásának tekinthető az alig pár hónapja indult Historická Revue című történelmet népszerűsítő folyóirat, a magyarországi história szlovák nyelvű testvérlapja. A szemléletváltást tükrözi például, hogy a lap 2. számában helyet kapott a Szlovákiában eddig tabunak számító zsidókérdés, vagy Štefan Eliášnak Štúr nimbuszát tépázgató "eretnek" gondolatai a negyvennyolcas szabadságharc szlovák résztvevőinek magatartásáról. Persze, a saját árnyékát senki sem lépheti túl, ezért hát az egyébként színvonalas lapban találunk egy-két vitára késztető kijelentést tartalmazó cikket is. Ez utóbbiak közé sorolható Ján Lukačka írása, amely a szóbanforgó folyóirat 3. számában jelent meg. A cikkből megtudhatjuk, hogy Árpád utódai a Mojmír-dinasztiában való beházasodással, II. Mojmír törvényes örököseivé válva próbálták legalizálni hatalomra jutásukat. Az írásból nem hiányzik Hont és Pázmány (szlovák átírásban Poznan) "szlovák" fejedelmek glorifikálása sem, akiknek Szent István - a szerző szerint — TÖRTÉNELEMSZEMLÉLET HATÁRON INNEN ES TÚL trónrakerülését köszönhette. A fenti állítások cáfolása nem feladatom, viszont nem hallgathatom el, hogy Lukačka úr fejtegetései sok tekintetben emlékeztetnek Kučera és Novák professzor pár évvel ezelőtt publikált nézeteire, melyek magyar történészkörökben nem arattak osztatlan sikert. Az ehhez hasonló történelemmagyarázat volt az utóbbi évtizedek szlovák történetírásának hivatalosan követett koncepciója, melynek segítségével kisszerű történészek "nagy szlovák nemzeti történelem" felépítésére törekedtek. De ez a koncepció nemcsak a történelmi munkában és szakfolyóiratokban érvényesült, hanem, sajnos, a tankönyvekben és az iskolai történelemoktatásban is. Ráadásul a szlovák történelem dehungarizációjára építkezve ilyen hamis alapokon próbálták a szlovák nemzet (egyébként alaptalan) identitászavarát és komplexusát feloldani. Ez az inkább érzelmes, mint értelmes historizálás aztán kitűnő táptalaja lett a nacionalista extrémizmusnak, melynek valódi arcát épp az elmúlt hetek és hónapok eseményei fedték fel a maga pőreségében. Legfőbb ideje, hogy az ilyen kártékony történelemszemlélet végleg eltűnjön a történelemkönyvek lapjairól, és a történészek módszertárából. Megújulásra van szüksége mind a szlovák, mind a magyar történetírásnak. Túl kell lépni végre a kölcsönös gyanakváson, vádaskodáson, és a történelem objektív vizsgálatához új alapokon nyugvó tudományos együttműködésre és nyílt, segítőkész hozzáállásra van szükség mindkét részről. Szarka László történész a Historická Revue 3. számában arra inti szlovák kollégáit, hogy a további félreértések elkerülése végett tisztázni kellene bizonyos fogalmak, elsősorban a politikai nemzet és az etnikai nemzet jelentését, mivel azok felcserélésében keresendők az asszimiláció és a nemzeti elnyomás körül burjánzó áltörténelmi viták gyökerei. Fontosnak tartja továbbá, hogy mindkét nemzet történelmét megtisztítsák az abszolutizáló és mitizáló elemektől, és a politikai érdekeket szolgáló misztifikáció helyett a történészek tudományos következetességgel igyekezzenek a magyar állam történetét nemzeti sokszínűségében bemutatni. Remélhető, hogy a jövőben a két állam, illetve a két nemzet kapcsolata új dimenziókat fog ölteni, ennek pedig elengedhetetlen feltétele, hogy a nemzeti történelmek ne a történelmi folyamat szétparcellázására helyezzék a hangsúlyt, hanem a közös történelmi múlt tárgyilagos értékelésére. A szlovák történetírás megújulásának ígéretes kezdetét jelzi, hogy a Historická Revue közölte Szarka László okosan érvelő sorait, vagy Štefan E- liáš előbb említett cikkét. "Új gondolkodásmódra és a nemzeti történelemben való alaposabb elmélyülésre van szükség" - vallják a lap szerkesztői. Jó lenne, ha ez a rokonszenves törekvés tudományos objektivitással párosulva mindvégig jellemezné munkájukat, s akkor ez az érdekes és színes lap nemcsak a szlovák, hanem a magyar történelembarát olvasók érdeklődésére is számíthatna. S. FORGON SZILVIA A HÉT 5
