A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-18 / 3. szám
SIKER ROBINSON SZIGET A GASZTRONÓMIA TENGERÉBEN Robinson a Városligetben. Egy sziget, rajta étterem, amely szinte lebeg — mint egy különös formájú kagyló — a vízen. Előtte saját parkoló, s a sétányról kecses híd vezeti át a vendégeket, előbb a nyitott teraszra, onnét pedig az épületbe. A félköríves, monogramos üvegfal széthúzható. Bent László Árpád Választékos ízléssel összehangolt belső berendezés márvány szökőkút csobog halkan, finoman, egybemosódva Corelli zenéjével. Az asztalok mellől kilátni a tóra, ahol négy évi szünet után ismét működik a szökőkút. "Csoda történt" — vélik a sétálók, akik arról is értesültek, hogy az egész városligeti tavat megvette egy dúsgazdag külföldi. Azé a sziget is az étteremmel. Mi igaz mindebből? Semmi. A tavat nem adták el senkinek. Az álomsziget megteremtője magyar: László Árpád. Megszállottja a szakmának, szerelmese a Városligetnek. Eddig százezreket áldozott csak erre, az évtizedeken át elhanyagolt környezetre. Tavirózsát telepített, dísznövényeket hozatott, saját költségen helyreállítatta a százéves nádor hidat, megjavítana a szökőkutat és kisebb vagyont költött a kivilágításra. Húsz évig senkinek sem jutott eszébe, hogy ki kellene világítani a tavon átvezető hidat. Neki erre is kiterjedt a figyelme. Összesen harmincöt kandelábert vásárolt és kiharcolta az engedélyt, hogy megajándékozhassa vele a fővárost. Az áramdíjat sem közpénzből fizetik, hanem a Robinson kasszájából. — Honnét van ennyi pénze egy magyar állampolgárnak, aki ráadásul még fiatal is? — Már 32 éves vagyok. A margitszigeti nagyszállóban kezdtem a szakmát, ott ivódott belém a régi nagy hagyományok tisztelete, folytattam a Hiltonban, amely új korszakot nyitott az életemben. Ott ismerkedtem meg a komputeres technikával, amelyet nálunk még csak a szállodai vendéglátásban alkalmaznak. Nálam minden művelet számítógépes, a készletnyilvántartástól kezdve egészen a blokkolásig. A düsseldorfi Hiltonban is dolgoztam egy évig, ott tanultam meg, hogy milyen az igazi, nagyvilágian elegáns vendéglátás. Bár családunkban nincs egyetlen képviselője sem ennek a szakmának, nekem gyerekkori álmom, hogy legyen egy olyan éttermem, mint a Robinson. — Gondolta volna néhány éve, hogy kívánsága teljesül? — Ez csak úgy lehetséges, hogy az ember kilép az állami szférából. Erre 1986-ban kínálkozott először alkalom. Akkor még nem volt Budapesten kávézófagylaltozó kerthelyiség, ezért innét, a Robinsontól pár lépésnyire nyitottam meg a lizsé-fagylaltozót, ami most is működik és a saját tulajdonom. Az épület pontosan olyan, mint száz évvel korábbi liget pagodái. Egy hétig búvárkodtam a kiscelli múzeum archívumában és régi fotókról vettem hozzá a mintát. Amikor ezzel már megvoltam, egyik este leültem a víz partjára és sorra vettem hogy mi az, ami hiányzik? A fények — sehol nem égett egyetlen lámpa sem —, a szökőkút. Olyan éttermek, mint a 20-as években Vampetics, Weingruber idejében. A mai ligeti vendéglátás nem hozzájuk igazodik, hanem a rohanó turizmushoz. Beállt arra, hogy az emberek úgy sem ülnek le, hanem állva bekapnak néhány falatot, megisznak egy üveg sört és ezzel kész. Ekkor merült fel bennem, hogy kellene ide egy sziget, azon egy étterem, ami osztályon felüli, exkluzív. — Honnan kerített szigetet? — Szerencsém volt, találtam egy zátonyt, ami elöntött a víz. Azonnal megtetszett. A látványtervvel gyorsan elkészültünk, de az engedélyek beszerzése eltartott egy esztendeig. Voltak ellenzői és támogatói is az elképzelésnek. Az utóbbiak közé tartozott a XIV. Kerületi Tanács műszaki osztálya, ahol megértették, hogy a liget színvonalát is emeli a magasabb igényeket kielégítő vendéglátás. Tavaly végre nekiláthattunk az építkezésnek és három hónapi, embertelenül kemény munkával elkészültünk vele. Ujrabetonoztuk a sziget körvonalát, a feltöltéshez behordtunk száz teherautónyi földet és nekünk kellett idehozni — 100-800 méternyi távolságból — az áramot, a vizet, a szennyvízelvezető csatornát és a telefont. Mivel az állatkerti sétányt nem bonthattuk meg, alatta ástunk alagutat a kábeleknek. Nem sokat aludtam azokban a hónapokban. — De legalább megérte? — Az eredménnyel maximáli-
