A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-24 / 21. szám
GONDOLKODÓ Szelektív demokrácia A nyelvtörvény felügyeletével megbízott parlamenti bizottság munkacsoportjai szorgalamasan járják Dél-Szlovákia településeit, ellenőrizve a törvény előírásainak betartását. A hiányosságok orvoslását következetesen számon kérik a helyi önkormányzatok képviselőitől. Községünket (Feledet) is megtisztelte látogatásával egy ilyen parlamenti munkacsoport, amely vizsgálatai eredményeképpen egy törvényhirdetésre hívta fel a település elöljáróinak figyelmét, kifogásolva a "Községháza" feliratot az "Obecný úrad" alatt a helyi közigazgatás épületén. Polgármesterünk és helyettese megtagadták utasításának teljesítését a magyar nyelvű felirat eltávolítását illetően. Nyelvtörvényünk "áldásos" következményei azonban megmutatkoztak a már említett bizottságok látogatásai előtt is. Gondolok itt a magyar nyelvű helységnévtáblák gyors és maradéktalan eltávolítására Dél-Szlovákia egész területén, belügyminiszterünk rendelete alapján. Ebben az esetben szó sem lehetett egyezkedésről. A helyiek véleményének megkérdezése nélkül hivatalos utasításra a "Cesty alkalmazottai leszerelték a magyar nyelvű helységnévtáblákat. Ugyanilyen jelenséget tapasztalunk járási székhelyünkön is. Itt is bekövetkezett a magyar feliratok eltávolítása azokról a hivatalokról, amelyeken a nyelvtörvény hatályba lépéséig kétnyelvű táblák voltak elhelyezve. Például a járási és a városi hivatal esetében. Az ilyen antidemokratikus, diszkriminatív intézkedéseknek kirívó eseteként a rimaszombati kórházban is megkezdték a magyar nyelvű feliratok eltávolítását. Talán éppen itt feltételeznénk legkevésbé ilyen elfogult, soviniszta megkülönböztetést. Leghumánusabb intézetünkben, a kórházban minden körülmények között legjobb tudásunk szerint kell segítséget nyújtanunk az arra rászoruló embertársainknak. Egy ilyen alapelv szerint működő intézetben várnánk el a legemberibb, legtoleránsabb magatartást egymás iránt, ahol nemzetiségre való tekintet nélkül teszi egyformán elesetté az embereket a betegség, és ahol meggyógyításukért is nyelvükre való tekintet nélkül, egyforma elszántsággal küzdünk, nem látva bennük szlovákot, magyart, cigányt, csak embertársunkat. Ugyan kiket zavarhattak a magyar nyelvű feliratok olyan időkben, amikor éppen ellenkező irányú fejlődés lenne a természetes. Szlovákiaszerte tanúi lehetünk, amint az egymás után alakuló különböző vállalatok, intézmények több nyelven 4 A HÉT tüntetik fel nevüket, hirdetik szolgáltatásaikat. Ezek szerint semmi kifogása nincs állami szerveinknek a német, angol, francia nyelvű feliratokkal szemben, egyedül csak a magyar nyelv használata törvénybe ütköző cselekedet. A józan eszű állampolgár számára ez már felfoghatatlan! Feltüntethetünk mi mindent bármilyen nyelven, elvégre parlamentáris demokráciában és jogállamban élünk, csak anyanyelvűnket, az itt élők nyelvét kell korlátok közé szorítani. Senkit sem zavarna településeink, közterületeink, hivatalaink, intézményeink stb. angol, német vagy más nyelven való megjelölése, csak éppen az ezen a területeken őshonosak, a szlovák polgártársainkkal itt együtt dolgozók, itt megbetegedők és itt gyógyítók nyelvének használata ütközik a törvény szellemével. Mindeddig azt gondoltam, hogy a demokráciában egy mércével mérnek. Úgy látszik, tévedtem. Mert van egy mérce a szlovák anyanyelvű állampolgárok és egy másik mérce a más anyanyelvű állampolgárok számára. Ez a nyelvtörvény a szlovák nyelv egyeduralmát, hivatalos használatának kizárólagosságát és a kisebbségek nyelvhasználatának korlátozását hivatott biztosítani. Úgy látom, a politikai terminológia új fogalommal: a szelektív demokráciával fog bővülni, amely szlovákiai jellegzetességnek számít a politikai rendszerek palettáján. Mivel ez a rendszer állampolgárainak - nemzetiségük szerint szelektálva - különböző mértékben biztosít jogokat, kisebbségünk szempontjából többek között sérelmesnek találom a következőket: Mi magyarok, ugyanúgy hasznos, értékteremtő adózó állampolgárai vagyunk Csehszlovákiának, mint a szlovák nemzetiségű állampolgárok. Részarányunknak megfelelően hozzájárulunk az állam vagyonának gyarapításához. Ennek ellenére jogos igényeinket az állam már nem a többségi nemzettel szemben alkalmazott elvek alapján bírálja el. Ami a szlovák állampolgároknak teljesen magától értetődő természetességgel kijár, az számunkra nem elérhető. Ez nem méltányos eljárás az állam részéről. Szüksége van munkánkra, értékteremtő tevékenységünkre: azonos elvek alapján adózunk, mint bármelyik más anyanyelvű állampolgár, igényeinket azonban nem hajlandó a köz javaiból a szlovákokéval azonos mértékben kielégíteni. Mindent összevetve 1989 novemberétől a demokrácia térhódítása és a különböző nemzetközi normák, egyezmények elfogadása ellenére kisebbségünk jogait megkurtították. Sokszor úgy érzem, ez csak rossz álom. Egy aránylag nemzetiségbarát európai klíma közepén hogyan erősödhetett meg nálunk annyira a nacionalizmus rákfenéje, amely minket a legszívesebben a Dunába ölne. Honnan ez az erős politikai befolyása legfelsőbb szinten, hogy jogainkat csorbító törvények születnek a szlovák parlamentben, melyek következetes betartásáról gondoskodnak. Nemzetiségi létformánk nagy reménységgel várt kiteljesedése helyett ezeknek az erőknek sikerült identitásjegyeink külső megnyilvánulási formainak korlátozásával leszűkíteni anyanyelvi közegünk kiterjedését. Nem szabad belenyugodnunk ebbe a negatív irányú fejlődésbe. A józan észnek ellentmond, hogy a többség nyelvét kell törvénynek védeni egy létében veszélyeztetett kisebbséggel szemben, és parlamenti felügyeletet biztosítani a nyelvhasználatát korlátozó intézkedések betartásához. Sajnos sok kívánnivalót hagy maga után hozzáállásunk a minket ért sérelmekhez. Nem szolgálja ügyünket az a mélységes hallgatás, ahogyan tudomásul vesszük azokat. Meddig pusztít még közöttünk az a — ma már inkább csak lelkiismeretünk megnyugtatására szolgáló - nézet: hiszen úgysem tehetünk semmit, mindig mások döntenek rólunk, nélkülünk. Ez azért már nincs így teljes mértékben. A szólásra mindenesetre jogunk van, és vannak demokratikusan választott szerveink is, ahová szükség esetén panasszal fordulhatunk. Sok sérelem érhet még minket, amennyiben az ilyen intézkedések felett szó nélkül térünk napirendre. Le kell győznünk magunkban azt a viszonyulásunkat közügyeinkhez, amely talán kényelmes és konfliktusmentes életvitelt biztosít, de alapvetően hibás stratégia, nem kisebbségünk helyzetén javít. Együd László Fotó: Gyökeres György
