A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-17 / 20. szám
ÉGTÁJAK ALBERT CAMUS Albert Camus (1913-1960) neve újra kezd visszatérni a köztudatba - ami annál is inkább örvendetes, mivel a Nobel-dfjas francia regényíró, esszéista művei nem igazán forogtak közkézen az elmúlt negyven év alatt, ő is azok közé az irodalmárok, gondolkodók közé tartozott, akiket nem kegyelt különösebben a múlt rendszer kultúrpolitikája. Nem is csoda, hiszen a Camus-féle életérzést, világszemléletet nem lehetett összebékíteni a diktatúra "igazságaival". Camus műveit tehát nem irodalmi és esztétikai, hanem alapvetően ideológiai okok miatt száműzték a szocreál Parnasszusról. Osztályidegen filozófiájának lényegét a világ abszurditásáról szóló tétel képezi. A Közöny című kisregényében ezt a filozófiát illusztrálja. A világ érthetetlen és élhetetlen — vallja az író, s az ember sorsa benne abszurd, és ez ellen az abszurditás ellen lázadni kell. E lázadás, melybe beletartozik a szabadság és a szenvedély is, adja az élet értelmét. A Sziszifosz mítosza című esszéjében a következő végkövetkeztetést vonja le: "Maga a csúcsok felé vivő harc elég arra, hogy betöltse az ember szívét." Camus életfilozófiájában a ma embere számára is van üzenet. Épp ezért lenne hasznos Camus munkáinak megismerése. A Feljegyzésekben nem egy olyan gondolat található, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy szembenézzünk önmagunk és a világ problémáival, tisztázzuk nyugtalanságainkat és aggodalmainkat és levonjuk a következtetéseket. És ebben van Camus máig érő nagysága. S. Forgon Szilvia Albert Camus Feljegyzések 1951 márciusa - 1954 júliusa "Aki megértette a nagy dolgokat, meg is kell azokat élnie." (Nietzsche) A huszadik század összevisszasága: diametrálisan különböző személyiségek összetévesztik az abszolút passzióját a logika passziójával. Páráin és Aragon. Az alkotó. Meggazdagodott a könyvein, csakhogy nincs velük megelégedve, és elhatározza, hogy megírja a nagy Művet. Semmi mással nem foglalkozik és folyton át- meg átdolgozza. Háztartására előbb a gazdasági nehézségek majd a szegénység súlya nehezedik. Minden megy lefelé a lejtőn, de őt mérhetetlen boldogság tölti el. A gyerekek betegek. A lakást bérbe kell adniuk és ők egy szobában nyomorognak. De ő ír. A felesége idegösszeomlást kap. Múlnak az évek és ő teljes önfeláldozással ír, dolgozik tovább. A gyerekek megszöknek otthonról. Aznap, mikor a felesége meghal a kórházban, végleg pontot tesz a könyv végére, és aki tudatja vele a szomorú eseményt csak annyit hall tőle: "Végre"! A természetesség nem velünk született adottság: csak meg lehet szerezni. A válasz arra a kérdésre, melyik tíz szó a legkedvesebb számomra: világ, fájdalom, föld, anya, emberek, sivatag, becsület, szegénység, nyár, tenger. 16 A HÉT Ó fény! Ez a felkiáltás hangzik el a görög tragédiákban azoknak a szájából, akik szemben találták magukat a halállal vagy a szörnyű sorssal. Részlet a fellázadt emberről szóló levélből Nagyon kevesen vagyunk. A hatékonysággal szemben mégis előnyben részesítjük az igazságot. Az igazságot még azelőtt meg kell határoznunk, mielőtt elkezdünk foglalkozni a hatékonysággal. Minek lennénk több millióan, ha "egyházunk" első parancsolata úgy szólna: "Ne hazudj!"? Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a hatékonyságnak nincs értelme. Másodlagos jelentősége van. Az igazság tovább élése semmivel sem kevésbé fontos kérdés, mint maga az igazság. Olyan kérdés ez, melyre csak ezután kerül sor. Ez minden. És még meg is kell oldani... A keresztények tizenketten kezdték — a marxisták ketten. A fehér vérsejtekből túl sok van, a vörösekből kevés, és még marják is egymást. Franciaország leukémiában szenved. Nem képes már háborút viselni, sem forradalmat előidézni. Reformokat igen. Reformokra képes lenne. De valami mást ígérni neki hazugság. Először is a vérét kellene fölfrissfteni. Mindig szerettem a partmenti tengert. Aztán ifjúságom elhagyott partjain elburjánzott a kereskedelem. Ma már csak az óceánok közepét szeretem, ahonnan a partok létezése sem tűnik valószínűnek. A múltkor azonban a brazil tengerparton újból rádöbbentem, hogy nincs számomra nagyobb élmény, mint a szűzi homokot taposni, elébe menni a zengő, a hullámok morajlásával teli fénynek. Char a következő jelszót javasolja: Szabadság, Egyenlőtlenség, Testvériség. A belső kiegyensúlyozottság százada. A katasztrófa óriási veszélye összeolvad a jövővel, mely minden élőt elpusztít. Megbékülni a saját korunkkal tehát nem jelent semmi mást, mint megbékülni a halállal. A legszélsőségesebb veszély százada egyúttal a legnagyobb belső megnyugvás százada. A pokol, az a mennyország és a halál. A pokol itt van, benne élünk. Csak azok menekülnek meg tőle, akik önként lemondanak az életről. Ki fog rólunk tanúskodni? A műveink. Sajnos! Tehát ki? Senki, senki, csak ha azok a barátaink nem, akik láttak bennünket, mikor úgy adtunk, hogy az egész szívünket adtuk a másiknak. Tehát azok, akik szeretnek. Csakhogy a szeretet hallgatás. Minden ember ismeretlenül hal meg. Átdorbézolt éjszakák kellős közepén, mikor az alkohol, a tánc és a hirtelen jövő általános ernyedtség nagyon gyorsan egyfajta boldog révületbe vezettek, nekem néha, ha csak egy pillanatra is, a végső fáradtság pillanatában úgy tűnt, hogy végre megértettem az emberi lény titkát és hogy egyszer el fogom tudni mondani. De a fáradtság eltűnt, s vele együtt a titok is. Humanizmus. Nem szeretem az
