A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-10 / 19. szám
VEKERDI LÁSZLÓ A Sorskérdések árnyékában Nincs ma Németh Lászlónál aktuálisabb és izgalmasabb író, szokta mondani Domokos Mátyás, amikor csak szól róla valamilyen alkalomból. S mindjárt frappáns példákkal szokta bemutatni, milyen pontosan talál Németh egy-egy régi megfogalmazása éppen szorító gondjainkra. Görömbei András is hangsúlyozta ezt az időszerűséget a Sorskérdések-ről írt esszéjében, mégpedig a kötet egészére vonatkozóan, az utópisztikus vonásokat is beleértve, amelyek megvalósíthatatlanságuk ellenére sem gyöngítik az aktualitást. Ellenkezőleg, írásainak éppen ez az utópisztikus vagy inkább értelmiségi karakter ad ma is létfontosságú időszerűséget. így látszhatott ez kétségkívül 89 fényes reményei közepette, de tán még alig néhány hónapja is. De ma, amikor az őrült század eredeti "karakterének" megfelelően, megint romba dönteni készül mindent, amit a véletlen, dicső vezérek és hű hívek őrjöngései ellenére, még kimentett valahogyan hisztérikus pusztításának markából; ma, amikor oly könnyen megsemmisülhet minden, amit ez a kicsi ország tragédiái és bukdácsolásai közepette mégis kiküzdött magának a kegyetlen sorstól, mi lehet ma időszerű azokból a réges-régi írásokból? Mindenekelőtt talán a szorongás. Ma olvasva, a Sorskérdések mindenekelőtt, a szorongások könyvének látszik. A kötet majd mindenik nagy esszéje vagy tömbje - az Európa földrengéstérképéhez, a Nemzeti radikalizmus, A magyar élet antinómái, A reform, a Magyarság és Európa, a Magyarok Romániában, a Kisebbségben és a Fantomok ellen, a Második szárszói beszéd és a Nagyváradi beszéd — a maga módján mind-mind "Homlokra összébb gyűjti a redőf. Hiszen ma újból: "Ébren a honfigond, virrasztva mécsei", mert újból kopogtat a kérdés a maga megválaszolhatatlan iszonyatában: "Vajúdni meddig tart még e világnak?" Grezsa Ferenc (Németh László ügyekben mindőnk mestere) régóta hangsúlyozza, hogy Németh a magyar sorskérdéseket mindig is világösszefüggésekben tekintette; jórészt épp ezzel magyarázható a Kisebbségben elsietett nemzetkarakterológiája vagy a Második szárszói beszéd kasszandrai páthosza. "1938 óta - így a Kisebbségben — belpolitikánk is külpolitika. Ami velünk és bennünk történik, nem belőlünk támad, hiszen kívülről tör belénk... A magyarság a kelet-európai görgetegekben kerülhet hol felül, hol alul, véghelyzete nagyjából az lesz (amint érdeke is az, ami a szomszéd népeké. Isten éppúgy együtt tárgyalja őt a Südostraum többi népeivel, mint a német politikai irodalom." 1939 vészterhes tavaszán - mondhatnék a visszanéző léha bölcsességével - hogy is lehetett volna másként látni? De Németh már 1936- ban (ugyancsak kívülről nyakunkba szakadt) "nemzeti önállóságunk" csúcspontján úgy látta a Messzirőlben, hogy "itt akármit hoz a jövő, azt nem belülről, a nemzet tudatos életerejével hozza, hanem kívülről, a párviadalra készülő világból". Épp innét a feloldhatatlan szorongás. És amikor a reformremények szétpukkanása után a reánktörő vész ellenében más lehetőséget már nem látott, épp ezért akarta Németh a nemzet életerejét kétségbeesett "spóraképződéssel" átmenteni kedvezőbb időkre. Ez a Kisebbségben pillanata. Meglehet, épp az emberi és a nemzeti létet fenyegető rettenet árnyékában tűnik fel a magyar szellem végső menedékeként a mélység. Amint majd néhány esztendő múltán Szárszón, a várományos idegenvezetők embertelen sablonai ellen szegezett értelem. Mélység és értelem, nép és értelmiség: végső leegyszerűsítésében ez Németh válasza a világ kihívására... DÚDOR ISTVÁN ILLUSZTRÁCIÓJA A HÉT 17
